Excelsiori kampány
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1952. április 27., vasárnap
René West Excelsiorban lépett ismét a támogatói elé. A kormányzójelölt vidéki kiruccanását követően a nagyvárosban elmondta: „Teljesen természetes, hogy mást mondok egy vidéki településen és mást egy nagy városban. Az emberek igényei és szükségletei ugyanis alapjába véve mások két eltérő méretű településen. Egy viszont nem változik: mindkét esetben, amit mondok, azt meg is fogom tartani. Walter George kétszínűségről beszél, de egy Westminster belvárosában élőnek hiába beszélnék a mezőgazdaság fejlesztéséről, hiába beszélnék a csatornahálózat kiépítéséről olyan emberek előtt, akik ezt már élvezik. Ezt csak egy szűklátókörű embernek kell magyarázni."
A South West tulaj nem kívánta a továbbiakban a jelenlegi kormányzó kampányát kommentálni, mint mondta: „a kampányidőszak ezen szakaszában már bölcsebb dolog magammal foglalkozom. Pozitív üzeneteket akarok sugározni a választók felé és egy pozitív jövőképet. Ismerik a programom, négy év múlva az utolsó betűig számon kérhetik azt rajtam, el fogok tudni számolni. Sose feledkezzenek meg arról, hogy minden nép olyan vezetőt kap, amilyet érdemel. Én tisztességes, becsületes, hiteles, hozzáértő, szorgalmas, sikeres és eltökélt vagyok. Ilyen embert érdemel Cook, mert csak egy ilyen ember képes valódi változásokat hozni.”
0 0
vissza