Szervezet közlemény

   Megyei és városi újságok hírei (1952-es választások) - Cook közleménye

René West keresztes hadjáratot hirdetett a rendőri korrupció ellen

Kiadta: Nathen Bartek
Kiadva: 1952. január 04., péntek

René West crestoni kitérőjével végére ért első körös vidéki kampánysorozatának, így ismét az egyik megyei nagyvárost vette célba. Ezúttal Centennialban tartott nagyszabású rendezvényt, a városi művelődési központban. A belépő 8 $ volt, amiből 3 $ a városi kórház gyermekosztályának lett felajánlva. René West elmondta, hogy az elmúlt napok sokat kivettek belőle és csapatából, hiszen lényegében alvás nélkül meneteltek és járták a megyét, egyik rendezvényt tartva a másik után, de most, hogy itt van Centennialban, jó érzés ennyi embert látni egy fedél alatt. A színpadra lépő kormányzójelöltet hatalmas taps fogadta, úgy tűnik a város nem feledkezett meg róla, népszerűsége pedig töretlen, ami jó jel az előválasztási kampányharc felét elhagyva.

„Jó estét mindenkinek, aki még nem ismerne, René West vagyok, Cook megye következő kormányzója. Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy ismét a városban lehetek, mindig szívesen látogatok Centennialba. Egy nagyvárosban pedig mindig nagyon sok a tennivaló is. Egy végtelen hosszúságú lista van a fejemben, hogy mi mindent kell majd itt is véghezvinni hivatalom alatt. Van azonban egy, ami talán mindennél előrébb helyezkedik el, és ami az egész megyét érinti.

Mint bizonyára már értesültek róla, Walter George hazug propaganda hadjárata a múlté, az ellenem felhozott korrupciós vádak nevetség tárgyává tették az élénk fantáziával, de csekély sütnivalóval megáldott kormányzót. Azóta is várom nyilvános bocsánatkérését a rágalmakért, de úgy tűnik nem elég tökös déli férfi ahhoz, hogy elismerje a hibáit és becsületesen felvállalja azokat. A személyem körüli botrányok azonban csak részben köszönhetőek a kormányzónak. Sok múlik a megyei rendőrségen, aminek sorai közé egyértelműen begyűrűzött a korrupció. Félreértés ne essék, én tisztelem és becsülöm a hatóságokat, hiszen a lakosokat szolgálják, de a hivatalukkal és pozíciójukkal visszaélő személyektől hánynom kell. Adódik a kérdés: ha velem megmerték ezt a fajta rendőri túlkapást engedni, vajon hány és hány ember lehetett még hasonló intézkedések elszenvedői, akár éppen a kormányzó fizetett utasítására? Nem magamért, ezekért az emberekért, akiket a korrupt rendszer hagyott helyben, értük is harcolnunk kell. És kormányzói székem elfoglalását követően első dolgom lesz, hogy alapos belsővizsgálatot rendeljek el, az ügymenetet pedig személyesen felügyelve elemi erejű megtorlást helyezek kilátásba a kihágást elkövetőkkel szemben. Nem hozhatnak szégyent a jelvényre és egyenruhára, azzal tisztességes ciron rendőröket gyaláznak meg és tesznek hiteltelenné. Én szembe merek nézni a korrupcióval és a hivatali fertővel. És Önök? Ha a válaszuk igen, akkor nem kérdés kinek a neve mellett adják le szavazatukat. René West leszámol a rendőri túlkapásokkal, a Cook megyei rendőrség pedig ismét független rendvédelmi szervként fog az országban példamutatóan, elsőrangúan teljesíteni, hogy Önök, megyei lakosok nyugodtan hajtsák álomra fejüket. Állítsuk vissza a hivatalok méltóságát, a rendőrség régi fényét!”

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. júl. 24. George Lee: most már igen

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató