Jezza szerint azonnal lépni kell a koreai kontingens ügyében
Kiadta:
George P. Taylor
Kiadva: 1951. november 30., péntek
BRISBANE – Michael Jezza, a szenátusi jelöltségre pályázó reformpárti kongresszusi képviselő, ma választókerületének központjában tartott sajtótájékoztatót, ahol közölte: amint megkezdi működését ismét a Kongresszus, azonnal törvényjavaslatot fog benyújtani a katonák hazahozatalára. „Támogatom Taylor elnök programját és elképzeléseit, 99 százalékosan, ez az 1%, amikor azt kell mondanom, hogy nem értek vele egyet. Ha igazak a beszámolók, a fiaink bajban vannak, és eljött az idő, hogy hazahozzuk a fiúkat.”
A törvényhozó, aki a Régi Jobboldal képviselőjeként hangos támogatója a passzív külpolitikának, beszédében megjegyezte: „Képviselőként is, ha megválasztanak pedig szenátorként, azért fogok dolgozni, hogy befejezzük az esztelen háborúskodást olyan földekért, amihez Cironia Köztársaságnak nem kötődik kézzel fogható érdeke.”
/Carson Journal/
0 0
vissza