Jack Shepard: „Észak és Dél együtt erős”
Kiadta:
Jack Shepard
Kiadva: 1951. november 12., hétfő
FAYETTE – Garfield megye reformpárti szenátorjelöltje Fayette városába látogatott, ahol a város főterén tartott egy kampányrendezvényt. Kötelező belépő nem volt, de aktivisták folyamatosan gyűjtötték a politikusnak napközben az adományokat. A felállított színpadon egész nap kellemes zene szólt, miközben programok közül lehetett válogatni. Az este folyamán a szenátorjelölt beszédet is mondott, melynek egy részlete a déli és északi szembenállásról szólt: „Nincs olyan szembenállás ma, mint amit egyes politikusok hangoztatnak. Az északi megyék ugyan olyan szövetségesei délnek, mint egymásnak és ez fordítva is igaz. Nem szabad engedni a gyűlöletkeltésnek és az egymással szembe fordításnak, ne dőljenek be az ilyen provokációnak. Minden megyének megvannak a maga értékei és ezt tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor az általános emberi és szabadságjogokat is tiszteletben kell tartani. Ezen konfliktusok feloldására megoldás lehet a Bizottság, mely felállításra kerülhet, ha a Szenátus is jóvá hagyja. Én nem támogatom a szegregációt, de ha a déliek igen, ezt tiszteletben tartom, hogy ők így akarnak élni. És mivel szabad országban élünk, akinek nem tetszenek a déli hagyományok itt Garfield megyében is szeretettel várjuk őket. De soha nem szabad arról beszélni, hogy Észak és Dél külön válhat, mert csak együtt vagyunk erősek, és egymás hagyományait tiszteletben kell tartani.”
0 0
vissza