Szervezet közlemény

Az alelnök Wintersben mond beszédet

Tisztelt Ciron Polgártársaim!

Azért gyűltünk össze ezen a csodaszép napon, hogy meghallgassuk Cironia Köztársaság alelnökét. Nos, utóbbiban szerény személyemet vélem felfedezni, így nem is húznám az időt, a dolgok közepébe vágnék, ha megengedik.

Tudják, mielőtt kormányzó, majd alelnök lettem, volt olyan időszak, hogy munkanélkülivé váltam. Munkakeresés közben az ember bár szűkösen él, mégis nagyon szabadnak érezheti magát olykor, bár ez csak részben igaz. A mi kormányunk minimálisra csökkentette a munkanélküliséget. Amikor én voltam munkanélküli, gyakran jártam hazánk hegyeit, ugyanis imádok túrázni. Még mostanában is, nyaranta legalább egyszer igyekszem eljutni ilyen helyekre, bár már kissé rövidebb utakat tervezek és a testőrök sem annyira rajonganak az ilyen ötleteimért. Nem mondom, hogy szeretnék minél kevesebb túrázót látni, mert ez így nem igaz, de szeretném, ha a lehető legkevesebben túráznának azzal az indokkal, hogy ez a legértelmesebb és leghasznosabb cselekedet, amit végezni tudnak. Én azt szeretném, ha cironok milliói érezhetnék úgy, hogy hasznosak, hogy azt csinálják, amiben meglelik életük értelmét a család, a barátok és egyéb teendők mellett. Pszichológusok kimutatták, hogy a munka szükséges az embernek. Egyszerűen becsavarodunk a semmittevéstől. Éppen ezért határoztam el, hogy még a minimális munkanélküliség ellenére is támogatni fogom a munkanélkülieket a visszavonulásom után és segítek megtalálni nekik azt, amiben örömüket lelik. Tisztában vagyok vele, hogy a munkanélküliség minden gazdaságban jelen van, ez egyszerűen így működik. De úgy érzem, nem tehetjük meg, hogy csak azért, mert elfogadott jelenség, még le is vesszük róluk a kezünket. A kormányzatunk igyekszik, de ez sem mindig elég. Éppen itt jönnek be a civil kezdeményezések. Ez a kezdeményezés lesz a Cougnes Alapítvány, amely megragadja a kezüket és nem engedi el, amíg Önöket, akik most munkára, az életük kitöltésére várnak nem kormányozta a tenger bizonytalan, ijesztő közepéről a partok felé, ahol képesek segítség nélkül is megállni a helyüket. Nem vagyok tévedhetetlen, ahogy a csapatom sem az, ami már a háttérben végzi az előkészületeket, hogy a visszavonulásom után az én életem is újra értelmet nyerjen, egy másik közegben, egy másik minőségben. Azt azonban tudom, hogy nekem már nem maradt olyan sok időm ezen a földön, mint Önöknek, akiknek fiatalság csillog a szemében és erőtől duzzadnak az izmaik. Az én életem már az alkony útján jár, amelynek végén Isten vár, hogy meggyónjam bűneimet előtte, hisz senki sem bűntelen. Úgy szeretném elhagyni ezt a világot, hogy hátrahagyok valamit, ami a távozásom után is marad, ami utána is azt jelképezi majd, aki mindig is voltam és aki halálom pillanatáig leszek. Ez az alapítvány lesz az, amit gyermekeimnek hátrahagyok, hogy tanuljanak, hogy segítsenek másokon. Ez lesz, amit Önöknek itt hagyok a kormányzásunk eredményei mellett, amely a nevünket örökké viselni fogja a történelem gyűrött lapjain. Még 4 éven át szolgálni fogjuk a hazánkat, ugyanis tudom, hogy ezt a választást megnyerjük. Még 4 évünk van írni azokra a lapokra a történelemkönyvekbe, amelyeket unokáink és dédunokaink a kezükbe vesznek és büszkén mondják majd: Isten Áldja Cironiát!

Amikor ezt mondják majd, könnyes szemmel lenézhetünk és büszkék lehetünk arra, amit elértünk, büszkék lehetünk rájuk, a cironok millióira. Soli Deo gloria: Egyedül Istené a dicsőség!