Lincoln Burrows Glide városában
Kiadta:
Jack Shepard
Kiadva: 1950. október 07., szombat
A település ipari területén egy gyárat látogatott meg Lincoln Burrows, aki a megye reformpárti szenátorjelöltje. A nap eslő felét a gyárban dolgozó munkásokkal töltötte, illetve képviselőjükkel, akikkel a gzadasági helyzetet, a munkaerőpiaci fejleményeket és a béreket tárgyalták meg. A nap második felét tulajdonosokkal és más negyei tőkésekkel töltötte zártkörű megbeszélésen, ahol szinten a gazdasági állapotokról beszéltek. A nap végén sajtótájékoztatót tartott a politikus, ahol elmondta, hogy mind a munkások, mind a vállalkozók kéréseit tolmácsolja majd az elnök felé. "Fontosnak tartom kiemelni, hogy az eddigi irányt mindkét csoport jónak tartotta, mert egyrészt egyre többen kapnak munkát, másrészt a vállalkozók számára is adott a folyamatos fejlődési lehetőség. Ez, és az eddigi tapasztatlataim azt mutatják, hogy alapvetően jó a Taylori gazdaságpolitika. Persze minden lehet tökéletesebb és lehet rajta csiszolni."
0 0
vissza