Cave Junctionban járt Lincoln Burrows
Kiadta:
Jack Shepard
Kiadva: 1950. szeptember 25., hétfő
A reformpárti politikus Graham megyét járja, és a pártját, valamint a jelölteket a megyében. Most Cave Junction településére jutott el a kampány asroán, ahol egy kórház felújított épületrészének átadóján vett részt. Az átadón az épületben dolgozó orvosok, és ápolók is elkisérték, valamint újságírók lelkes hada is. A bejáró után sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy a konzervatív kormány számára eddig is fontos volt az egészségügy, és ezután is az lesz. Riporteri kérdésre Thomas Kane közleményére: "Valóban nem vagyok hivatalos szerv, de nem is kértem, hogy nekem mutassa be a szerződést. Viszont, ha nincs ilyen, csak egy engedély az exportról az is hatalmas hiba, ha nem is alkotmánysértés. Akkor mivel tuda bizonyítani, hogy annyi pénzt kapott a Brit Birodalomtól, amennyit állít, mert ugye szerződés nincs. Mennyit tett ebből zsebre? Ezek komoly kérdések, és választ kell adnia a kormányzónak. Nem nekem kell megadnia a választ, hanem a választóinak, ha ezekre nem kapunk megnyugtató válaszokat, akkor a választókat nézi le. Az EDVAC-ról pedig nem állammal köttetett meg a szerződés, így semmilyen alkotmányos pontba nem ütközött, és egy megye ügylete, az Elnöknek semmi köze hozzá. És ráadásul a megérkezésükről szóló hír, egy nyíltan Reform Párt elleni lap, nyíltan elkötelezett progresszív újságírótól jött, hivatalos hír még nem jelent meg róla. Előfordult már, hogy baloldali újságírók álhíreket terjesztettek."
0 0
vissza