Ottovillben járt Jack Shepard
Kiadta:
Jack Shepard
Kiadva: 1950. szeptember 14., csütörtök
A megye ötödik választókerületének képviselőjelöltje Ottoville városába látogatott, ahogy egy mezőgazdasági terményeket feldolgozó gyárat tekintett meg. A konzerveket előállító gyártosorok között elmondta, hogy a megyében a mezőgazdaság élteti az embereket, mert szinte mindenki kötődik hozzá valamilyen módon. "Nemcsak a farmerek, de a konzervgyárban dolgozó munkások is a mezőgazdaságra vannak utalva. Ezért is fontos a költségvetési támogatás, mert erős mezőgazdaság nélkül a megye sem lenne olyan erős, mint ma."
Újságírók megint kérdezték a Cliff Bedroommal kapcsolatos kijelentéseivel és a feljelentéssel kapcsolatban. "Én nem mondtam biztosra semmit, csak azt mondtam, hogy vagy drog hatása alatt mondott ilyet, vagy hazudik a választóknak. Ez továbbra is áll, mert 1946-ban nem kampányoltam. Ahogy látható, az idézett szavak egy akkori Perry megyében kampányoló szenátorjelöltől vannak. Én nekem Perryhez semmi közöm. Ami a feljelentést illeti, állok a vádak elébe. Mert én nem állítottam biztosra, hogy drogot fogyaszt a jelölt úr. Ha azonban el is ítélnek, pénzbüntetésre számítok, amit persze be fogok fizetni, amint jogerős lesz bármilyen ítélet."
//Ide is leírom. A titkárságok által kiadott közlemények esetében a közzétevő minden esetben a főkarakter. Ez azonban játéktechnikai dolog, nem szabad figyelembe venni. Közlemények esetén a szöveg a mérvadó. Újságcikk esetében figyelembe vehető, ki adta közre, de közlemény esetében ez irreleváns.//
0 0
vissza