"A közbiztonság mindig is fontos lesz!" - Bernard Nadler az elnökkel együtt kampányolt
Kiadta:
Jack Shepard
Kiadva: 1950. július 13., csütörtök
Lorain városában kampányolt a Refrom Párt második kerületi képviselőjelöltje Bernard Nadler és jelelegi köztársasági elnök, George Taylor. A konzervatív politikusok a városban egy rendőrörs bővítését és feújított épületét adták át a helyi közösségnek. A képviselőjelölt a közbiztonság fontosságáról beszélt az újságíróknak:
"Számunkra mindig is fontos volt a közbiztonság, és az is marad!" hangsúlyozta. A törvényhozás elmúlt négy évében az egyik legfőbb szempont volt a megfelelő jogi keretek meghatározása a hatékony bűnüldözés számára. "Ez a munka tovább halad, de úgy vélem, most már a megyék kezében van az emberek sorsa. A törvényekkel az központi kormányzat és a törvényhozás számára nagyjából lezárult ez a kérdés, már csak finomhangolás van hátra."
A rendőrség munkáját „rendkívül hatékonynak” nevezte George Taylor, és kiemelte, hogy nagyon jó az a kapcsolat, amelyet Ridgefield a megyékkel épített ki. „A rendőri hivatalt nem szabad centralizálni, hanem a lokális problémákat a helyi emberekkel kell megoldanunk.” Elmondta, hogy ha bizalmat kap a választóktól, folytatni kívánja a jelenlegi bűnüldözői politikáját, és nagy hangsúlyt kíván fektetni a szervezett bűnözés elleni harcra is.
0 0
vissza