Barreth: Sanchez nem érti, mi az a nemzetbiztonság
Kiadta:
George P. Taylor
Kiadva: 1950. július 12., szerda
VALLEJO – Arnold Barreth képviselő, aki a Reform Párt hivatalosan megválasztott szenátorjelöltje, Al Groose-zal, a belforti 6. számú kongresszusi körzet képviselőjével kampányolt közösen. A képviselőjelölt arról beszélt a gyűlésen, hogy Belfortban változásra van szükség, és reméli, hogy képesek lesznek elhozni a változást. „Cliff Bedroom, a Progresszív Párt elnökjelöltje azt szokta mondani, hogy négy év után az emberek adjanak esélyt neki. A belforti progresszívak négy éve ülnek a kongresszusi helyeiken, és semmi érdemlegeset nem tettek, és itt az idő, hogy most nekünk szavazzanak bizalmat.” Ugyanakkor hozzátette: nem a rotáció, hanem a programjuk miatt kéri a támogatásukat.
Arnold Barreth is megjelent a rendezvényen, aki arra a kérte helyieket, hogy támogassák Groose-t. Emellett kiemelte, hogy Danny Sanchez szenátor törvényjavaslata, amely megszüntetne több tárcát. „Az, hogy megszüntetné Sanchez a Nemzetbiztonsági Minisztériumot, és beolvasztaná a védelmi miniszter hivatalai közé, megmutatja, hogy fogalma sincs, milyen jogköre van a Védelmi Minisztériumnak, és miben tér el ez a nemzetbiztonságtól.” Barreth felszólította a progresszívak prominenseit, hogy nyilatkozzanak az ügyben.
/Carson Journal/
0 0
vissza