Bedroom szenátor ne sározza a Kormányt hülyeségekkel
Kiadta:
Daniel J. Purcell
Kiadva: 1950. május 22., hétfő
Tisztelt Állampolgárok, Tisztelt Szenátor úr!
Egyik legutóbbi rádióhirdetésében azt állította, hogy a legutóbbi 3 millió dolláros mezőgazdasági támogatás a szavazatokért cserébe történt és hogy az állampolgárok ne dőljenek be ennek a "kampányfogásnak".
Tisztelettel megjegyzem, hogy a Kormány soha nem kampányol, a pártok és a jelöltek kampányolnak, ráadásul most a progresszív oldalon van előválasztás, amibe sem a Reform Pártnak, sem a Kormánynak semmi dolga, és nem is szól bele semmilyen módon. Így nem tudom mért mondta, hogy kampányfogás lenne ez a fejlesztési támogatás.
Másrészt nem tudom, hogy a kampányon kívül a jelenlegi munkáját hogyan végzi, de ez a hármilliós támogatás nem egyszeri eset. Ha figyelmessen elolvassa az Ön által is látott törvényjavaslatokat, akkor láthatja, hogy a Kormány az utolsó két évben is már 400 millió dollárt költött a költségvetésből a mezőgazdasági farmok támogatására, fejlesztésére. Így ez a 3 millió dolláros összeg "kampányfogásnak" is hülyeség lenne, mivel a korábbi támogatások mellett eltörpül ez az összeg.
Tájékoztatom a szenátor urat és az állampolgárokat, hogy ez a most megjelent hír, a Kormány megfelelő működésének köszönhető plusz forrásként - ami a meglévő 400 milliós támogatáson felül - áll rendelkezésre és került pályázati úton a farmerek között szétosztásra. Kérem a szenátor urat, hogy a Kormányt ne rángassa bele politikai csatározásaiba, pláne ha azok minden józanul és racionálisn gondokodó ember számára teljes badarságnak látszik.
Tisztettel:
Daniel J. Purcell
pénzügyminszter
0 0
vissza