érkezésével lehetőséget lát a progresszívak és a Lee-adminisztráció sarokba szorításában. A kubai állam egyre inkább bolsevik jelleget ölt, és a rendszerrel egyet nem értőket üldözik, így tömegek hagyják el a szigetországot, sokan érkeznek a közel fekvő Cironiába. A menekültek száma egyre inkább növekszik, vannak olyan napok, amikor még több mint százan kérnek menedéket, ezt Walter Collins megbízott nemzetbiztonsági miniszter is elismerte. A lapunknak nyilatkozók, akik a határon dolgoznak, szintén azt mondták el lapunknak, hogy ekkora nyomással még nem néztek szembe.
Ezt érzékelte több törvényhozó és politikus is, mindkét pártból. A Progresszív Párt helyi konzervatívjai, főként a déli megyékből, teljesen elutasítják a befogadást, mivel féltik Cironia „protestáns hagyományait” és attól tartanak, hogy ezek a személyek többsége kommunista alvóügynök. Paul Courtney progresszív polgármester például egy déli városból azt javasolta, hogy a menekülők hajóit ne engedjék kikötni. Eddig a progresszívak szenátorai és kongresszusi képviselői nem nyilatkoztak meg a témában, Albert Lee elnök is távol tartja magát Kubától, inkább a kormányzati hivatalnokokra bízza azt. „Lee elnököt kevésbé érdekli a külpolitika, sokkal inkább belpolitikai problémákra fókuszál” – állítja Jim Holsakamp szenátor a Reform Pártból, aki tíz évig szolgált együtt az elnökkel junior szenátorként. „Számára mindig is az egészségügy, a közjogi kérdések, a társadalmi kérdések számítottak, a diplomáciában ritkán nyilvánult meg” – tette hozzá a törvényhozó.
A Reform Pártban többen úgy gondolják, hogy a téma a hasznukra válhat a közelgő megyei és helyi választásokon, illetve a jövőre esedékes félidős megmérettetésen. A legélesebb támadást Mike Jezza indította, aki szerint az adminisztráció képtelen kezelni a krízist, amely a határon alakult ki. A jelenleg biztos elővárosi körzetet képviselő Jezzának jövőre minden bizonnyal több kékgalléros településsel kell számolni, és a Reform Párton belül az üzenete egyszerre rezonálhat az elővárosok mérsékelt és tanultabb szavazói között, akik igencsak rendpártiak, míg a munkahelyek populista és demagóg védelme a munkásosztály körében lehet, harmadrészt a rurális, északi katolikus területeken is. Néhányan mégsem rajonganak a „rend és jog” üzenetéért. Az urbánus körzeteket képviselő törvényhozók aggódnak saját újraválasztásuk miatt. „A nagyvárosok nélkül nem nyerhettünk volna ennyi helyen tavaly” – magyarázza Shelley Roberts kongresszusi képviselő, aki Columbus városából került újraválasztásra. „Columbus, Silver City nélkül ma nem lenne erős kongresszusi jelenlétünk, nem szabad elfelejteni, hogy West kormányzó programja itt megértő fülekre talált. Ha az ellenkezőjét tesszük, mint amit az itt élők szeretnének, ismét nyerhetünk? Kétlem.” A törvényhozó szerint nagyjából 8-10 olyan urbánus mérsékelt reformpárti képviselő van, aki ellenzi a túlságosan szigorú törvényjavaslatot.
Más mérsékeltek meg attól félnek, hogy az ellenkezőjét kell tenniük annak, amit szeretnének. Isaiah Guttmann képviselő, aki Union vidéki körzetét képviseli, és jövőre várhatóan sokkal konzervatívabb és munkásokkal telített körzetben kell helytállnia, még nem tudja, hogy szavaz. „Várjuk meg, hogy Jezza képviselő milyen javaslattal fog előállni, hiszen ezt még nem tudjuk. Abban biztos vagyok, hogy a Belbiztonsági Bizottság elnöke felelős javaslatot fog benyújtani, arról pedig remélhetőleg a két párt meg fog állapodni részleteiben menően. Azt természetesen támogatom, hogy az ország nemzetbiztonsági kérdésekben legyen határozott és keményvonalas.” Bajban lehetnek a déli progresszívak is, ha nem támogatják a javaslatot, ugyanis a szavazóik között sokan szimpatizálhatnak a jog és a rend üzeneteivel, és az előválasztáson könnyedén áldozatul eshetnek a párt konzervatívabb jelöltjeinek.