Francis J. Wright, a Reform Párt legújabb politikusa elfogadta a felkérésünket, és interjút adott a Ridgefield Times-nak, amelyet alább olvashatnak.
-Jó napot kívánok, Wright Úr! Örülök, hogy elfogata a felkérésünket, és legelőször a mi napilapunknak nyilatkozik közszereplővé válását követően. Küszönjük ezt a megtiszteltetést.
-Üdvözlöm, Jó napot kívánok, és szeretném köszönteni a kedves olvasókat is. Számomra is nagy megtiszteltetés, hogy itt szólalhatok meg, biztosíthatom.
-Akkor vágjunk is bele, az interjú elején a személyesebb kérdésekre szeretném helyezni a hangsúlyt, később pedig érdeklődnék a politikai véleményéről, céljairól, illetve ambícióiról is. Tehát, meséljen egy kicsit Önmagáról, és arról, hogy mi vezette rá a politizálásra.
-Rendben, állok szíves rendelkezésére bármilyen témában. 30 évvel ezelőtt születtem Walker megyében, kétkezi munkásemberek egyetlen gyermekeként. Édesapám farmer volt, édesanyám pedig mosással kereste a kenyeret. Nem mondom, hogy nélkülöztünk, mivel a szüleim mindent megtettek azért, hogy boldogok legyünk, és minden nap kerüljön étel az asztalra, amiért nagyon büszke vagyok rájuk, és mindig is az leszek. Azonban az Ő támogatásukkal és Önszorgalomból sikerült kitörnöm, és 6 évvel ezelőtt megszereztem a jogi diplomámat Summa Cum Laude minősítéssel. Az utóbbi években túlnyomórészt üzleti ügyekből kifolyólag rengeteg időt töltöttem külföldön, jártam több alkalommal Washingtonban a Fehér Házban, és próbáltam szélesíteni a látókörömet és bővíteni szakmai és egyéb tudásom. Az utóbbi években úgy éreztem, hogy nem csupán érdekel a nemzetünk sorsa, hanem részt akarok venni Cironia felvirágoztatásában, úgy gondolom, hogy a tudásomat a közjó szolgálatára szeretném fordítani egy erős, minden tekintetben független alkotmányos jogállam megteremtése érdkében. Ezért léptem be a Reform Pártba és kezdtem el politikai karrieremet.
-Értem. És miért pont a Reform Pártot választotta? Mondana pár szót személyes politikai beállítottságáról?
-Elképzelhetetlennek tartottam azt, hogy ne a Reform Pártban kezdjek politizálni. Mindig is jobbközép beállítottságú szociális konzervatív embernek tartottam magam, akinek az élete szilárd erkölcsi alapokon nyugszik, és fel akarja virágoztatni szeretett nemzetét és segíteni akar minden itt élő emberen. És azt tudom mondani, hogy nagyon barátságosan fogadott mindenki a pártban, úgy gondolom, remek emberekkel dolgozhatok együtt az elkövetkezendő években, mely időket már előre várok. Nagyon büszke vagyok a Reform Pártra, a párt tagjaira és természetesen az egész nemzetünkre.
-Apropó párttagok, ismert valakit a pártból korábbról, vagy teljesen ismeretlenül ugrott bele a mélyvízbe?
-Azt azért nem mondanám, hogy beleugrottam a mélyvízbe, mivel az utóbbi években volt szerencsém rengeteg diplomáciai tapasztalatot szerezni amellett, hogy jogot tanultam az egyetemen, valamint el kell mondanom, hogy Mason H. Warding tábornok urat ismerem korábbról, volt szerencsénk többször találkozni, és részben az Ő ösztönzésére vettem rá magam erre a politikai lépésre. Ennek ellenére természetesen majdnem minden prominens párttaggal sikerült barátságos viszonyt kialakítanom, a szociális konzervatív irányvonalon kívül is.
-Rendben. Most szeretnék rátérni pár aktuálpolitikai, illetve részben ideológiai kérdésre. Ön személyesen hogyan viszonyul a kommunizmushoz?
-Nagyon örülök, hogy előkerült a téma. Teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy mind a kommunizmus, mind a szocializmus kiemelten veszélyes a demokráciára, nem is beszélve nemzetromboló jellemzőjükről. Amíg politikus leszek, harcolni fogok a kommunizmus ellen, a nagyvilágban pedig törekedni fogok arra, hogy a kommunizmus vagy szocializmus által kizsigerelt területeken demokratikus átmenet történhessen meg. Ez a mi érdekünk, és az egész világ érdeke is.
-Tehát Önnek is nagyon határozott és egyértelmű véleménye van erről az ideológiáról, ahogy a legtöbb párttársának is. Mit gondol a hadseregről, illetve a nemzetbiztonságról? Hogyan viszonyul ehhez a két témakörhöz?
-Úgy gondolom, hogy részben a kommunizmus beszivárgása elleni harc jegyében is, kiemelten fontos az, hogy felkészült, erős nemzetbiztonsági szolgálatra van szükségünk. Aki ezt, és ennek a jogalapját tagadja, az egyértelműen megy szembe hazánk nemzeti érdekeivel, amit nem hagyhatok. Ami a hadsereg kérdését illeti, ahhoz, hogy teljes mértékben szuperén, erős alkotmányos jogállam lehessen országunk, Cironia, olyan hadseregre van szülségünk, amely bármilyen külső támadás ellen könnyedén képes megvédeni az itt élő embereket, valamint bármikor megelőző csapásra képes, amennyiben veszély fenyegeti nemzettársainkat vagy szövetségeseinket. Ebben a kérdésben is egyértelmű az álláspontom, véleményem szerint ez Cironia nemzeti érdeke és az egész világ érdeke is. Csak akkor tudunk komoly partnerkét megjelenni a világpolitika színpadán, és lehet befolyásunk a Föld történéseire, ha ütőképes hadsereg és kiemelt tekintetben prosperáló gazdaságunk van. Mindkettő cél, és mindkettő kardinális jelentőségű véleményem szerint. Mindemellett szeretném leszögezni, hogy a szociális politika is fontos prioritást élvez a politikámban, azonban vigyázni kell azzal, hogy ezek a szociális kiadások ne terheljék túlságosan a költségvetést, valamint ne fogják vissza , ne lassítsák a szabad piac elvén működő gazdaságunkat. Teret kell engednünk a magántőkének, az új munkahelyeknek, amellett, hogy védjük a munkavállalókat is. Hiszem, hogy megfelelő érzékkel, szaktudással és megfelelő emberekkel ez megvalósítható!
-Végül, de nem utolsó sorban szeretnék érdeklődni a személyes ambícióiről. Melyek a rövid, illetve hosszabb távú céljai?
-Először is a hazámért szeretnék dolgozni, hogy őszinte legyek, még nem gondolkoztam arról, hogy milyen pozícióban tudnám a legsikeresebben szolgálni országomat, ez részben a pártomon is fog múlni. De azt elmondhatom magamról, hogy igen ambíciózus vagyok, ha erre célzott a kérdése, és igen, természetesen az Elnöki pozíció megfordult a fejemben, őszintén elmondom, ahogy valószínűleg minden politikus fejében megfordul. De ez a kérdés most nem aktuális.
-Ha már megemlítette az Elnökséget, kit támogat a Reform Pártból az elnökjelöltégre?
-Ahogy már korábban említettem, a tábornok úrral ismerjük egymást, valamint szinte minden megnyilatkozásával egyetértek, ezért Én Mason H. Warding urat támogatom teljes mellszélességgel.
-Értem. Köszönöm szépen az interjút, Wright Úr, fogunk még találkozni.
-Részemről a szerencse. Isten óvja Cironiát!