Megjelent Francis Underwood beszéde, bejben különféle jelzőkkel, helyesebben szólva jelmondatokkal "dícséri" Nick Lawrence kormányzó urat, aki egyébként még mindíg kormányzó és nem szenátor illetve nem tölt be szenátori tisztséget, odáig azért nem ér el a keze, hogy a szenátori és kormányzói tisztséget egybevonja és így tegyen szert zsarnoki hatalomra. E beszédben sajnos látszik, hogy Underwood mondatai néhol logikai hibákat ejtenek, de nem szerkezetileg, hanem politikailag. Beszédei valójában lenyűgözik a közönséget. Megemlítendő Underwood, mimt az elnyomott nép szóvivője, szónoka. Valóban így van, hogy a politikát nagy szónokok alakítják akik mögött egy érdekképviseleti háttérhatalom áll. Az elnökjelölt úr ezek szerint ügyesen tudta pártját maga mögé állítani. Igen ám, de Nick Lawrence kormányzó úr elmondása szerint a déli konzervatívok nem állnak mögötte-ez egy 30%-os veszteség illetve elmondta lapunknak, hogy Walker megye semmilyen módon és meggyőződéssel nem fog Francis Underwood mögött állni. A kormányzó kijelentette, hogy a walkeriek csak és kizárólag a szemüknek hisznek és nem a szemfényvesztésnek, ezen felül izgatottan várja a lakosság az eredményeket.
Rövid részlet a Nick Lawrenccel készített interjúból:
"Köszönöm, hogy ismét benéztek irodámba, a kampány alatt sokat láttuk egymást, mivel főként az önök lapjában publikáltam. Szerény véleményem az, hogy az emberek már eljutottak olyan inteligencia szintre, hogy a szemüknek higgyenek és ne a szemfényvesztésnek.Kedves Underwood aki szenátor, tehát hangsúlyozom szenátor a félreértések elkerülése végett, mindent elmondott a beszédében ami nem igaz nincs valós alapja. Ők négy éve nem fektettek le semmit, ami eredményhez vezetne. Négy éve 1946 volt a háború után egy évvel jártunk és a Cironia Works az akkori tönkrement gazdasági helyzetet kívánta javítani, ugyanakkor Underwood képtelen megérteni, hogy a mostani gazdasági helyzetet kell fellendíteni, nem javítani azt már Taylor megtette ilyen és olyan módon. Minden esetre nagyon tetszik egy reform párti politikus mottója, miszerint ha valami nem sikerül, akkor még mindíg írhatsz egy jó könyvet! Hát kedves párttársam Underwood Walker megye szemében megírta saját könyvét, ne higgyék, hogy ez lesz az az ember aki megmenti a népet és pozitív vagyok, de kizárólag itt két ember nyerhet Patrick Rafter vagy Edward Glover. Nincs más esély. Gondolkodhatun ezen sokáig, elemezhetjük a politikai felmérések adatait, a szavazók arányát, de ezek mind két nevet mondanak: Rafter vagy Glover. És egy úttal üzenem a megyém lakosságának, választóimnak, hogy gondolják át ki lesz az aki olyan változásokat hajt végre az országnak, melyeknek valami értéke lesz és eredmény formájában fognak megjelenni, nem pedig szélfújta szavak képében!„
/Weekly Walker/