Szabályzat - Pártok Cironiában

A pártok

Cironiában kétpártrendszer működik, így két nagy tömeg-, gyűjtőpárt működik (Progresszív Párt és Reform Párt), amely felosztja egymás között a politikai térfelet, és még az átjárás is megtörténhet, vagyis egyik politikus „átigazol” a másik pártba. Mivel két gyűjtőpártról beszélünk, a valódi különbségek a párton belül létező irányvonalak, és azok ereje között vannak.

Ezek az irányvonalak nem állandóak, folyamatosan mozgásban vannak, ez a játék során is így lesz, és ez is befolyásolni fogja a választási tényezőket. Ezt befolyásolják kül-, és belpolitikai tényezők. Erre lentebb pár példa említésre is kerül. Így például az a párt, amely az elnököt adja, az az irányvonal erősödik, amelyhez az elnök tartozik (minden évben két százalékponttal). Az a párt, amelyik elveszti az elnökválasztást, a vesztes jelölt irányvonala 5 százalékpontot veszít, ezt, súlyukhoz mérten kell kiosztani a többi irányvonal között.Ezek a pártok választási pártok, így a képviselőházi és a szenátusi frakcióban sincs frakciófegyelem és szankció, ha valaki máshová szavaz, azt maximum a választási kampányban lehet ellene felhozni. A pártok véleménye bizonyos kérdésekben folyamatosan változni fog, erről mindig időben jelzést kapnak a játékosok, a jellemzés során az 1946-os programpontok és fontos különbségek kerülnek leírásra, ezen később a játékosok tudnak változtatni. FONTOS! Nem kell minden olyan programponttal egyetérteni, amelyet a párt képvisel, mindenki ott politizál, ahol szeretne, és olyan önálló elgondolásokkal, amelyekkel szeretne. A pártok ideológiája a későbbiekben téma szerint kerül csoportosításra, és az alapján kell majd minden játékosnak meghatároznia a saját elgondolásait is egy hat lehetőséget biztosító skálán. (Az előttetek nem ismert szavakat és fogalmakat egy külön menüben kerülnek felsorolásra és magyarázatra).

A pártoknak nincs klasszikus értelemben vett elnöksége és pártelnöke, a pártok mindennapjait a Progresszív és a Reformpárti Nemzeti Bizottság elnökei (akik nem tölthetnek be ezenkívül más tisztséget, és nem is indulhatnak el), illetve a Progresszív Kormányzók Egyesülete és a Reformpárti Kormányzók Egyesülete elnökei (akik mindenesetben hivatalban lévő megyei kormányzók) határozzák meg. Ők döntik el a választás előtti évben, hogy hány delegátust választhatnak meg a párt szimpatizánsai, és hogy az előválasztások során a megyék milyen módszerrel oszthatják ki delegátusaikat az elnökjelölt-jelöltek között. Kijelölik a konvenció időpontját, meghatározzák annak napirendjét, illetve azt, hogy ki és mikor szólalhat fel rajta. Ezt a két vezetőt kétévenként választják újra, a Nemzeti Bizottságok vezetőit korlátlan ideig lehet újraválasztani, míg a Kormányzók Egyesületének a vezetőit addig, amíg betöltik a kormányzói posztot.

 

Progresszív Párt

Alapítva: 1945
Progresszív Nemzeti Bizottság elnöke:
Progresszív Kormányzók Egyesülete:
Ideológia: modern (amerikai) liberalizmus, progresszivizmus, szociálliberalizmus

Ez tekinthető a baloldali-balközép pártnak (az USA-beli Demokrata Párt a megfelelője), amelynek az észak-amerikai megfelelője a liberális. Tehát ebben az évadban a „liberális” jelző minden esetben „balközép”, „baloldali” jelentéstartalommal bír, hiszen a „szocialista” és a „szociáldemokrata” erősen pejoratív jelzőknek számít.

A párt támogatói igen heterogén összetételűek, vallási megoszlás szerint progresszív szavazók főleg a cironiai katolikusok, zsidók. A párt biztos támaszai a tradicionális déli megyék, az agrárius térségek, az urbánus nagyvárosok, a munkások és a fiatalok. A Progresszív Párt mellett állnak Cironia szakszervezetei, mivel a pártvezetés nyitott a munkáskérdés rendezésére.

A Progresszív Párt hisz az állam bizonyos szabályozó szerepében, fontosnak tartja, hogy az oktatást, a szociálpolitikai és társadalmi kérdéseket állami szinten legyenek szabályozva, és ezeket a szabályozókat minden megyére ki is terjesszék. Kiemelkedő jelentőségűnek tartják Franklin D. Roosevelt elnökségét, és a nevéhez köthető New Dealt, amelyet Cironiában is, kicsiben, meg kellene valósítani. Támogatják a szabad versenyt és a kapitalista gazdasági rendszert, de szabályozni kell a vállalatok és a munkásság viszonyát, nem szabad hagyni, hogy kisajátítsák azokat. Külpolitikai téren támogatja, hogy Cironia a jövőben is jó kapcsolatokat ápoljon az Egyesült Államokkal, részt vegyen a háború utáni nemzetközi rendezésben is. Mégis az új adminisztrációnak tartózkodnia kell a nyílt konfrontációtól, de támogatja, hogy az ország belépjen a nyugati országok alkotta szervezetekbe, de a Szovjetunióval nem szabad konfrontálódni. A pozitív diszkrimináció (Cironia kisebbségei kapjanak különleges jogokat, a többség rovására is, hogy asszimilálni lehessen őket a társadalomba) erősen megosztja a pártot, a dél-cironiai megyékben ezek a kérdések komoly ellenállásba ütköznek, akik ezért sokszor a reformistákkal egyeznek ki. A déliek között sok a szegregáció pártján áll.

A párt irányzatai

Radikális progresszívak: A Progresszív Párt balszárnya, amely a teljes állami beavatkozás, az állami és egységes oktatási rendszer és az állami egészségügy mellett tör lándzsát, és erősítenék a kormány hatásköreit a megyei hivatalok felett. A radikálisok bevonnák a törvényhozásba a szakszervezeteket, biztosítanák a munkásjogokat, és a nemzetgazdaság fejlesztését. Véleményük szerint az országnak önellátónak kell lennie, és csökkenteni kell az importot. Támogatják az adócsökkentést a szegényeknek, de a gazdagoknak emelnék a személyi jövedelemadót és más adófajtákat (ingatlanadó, vagyonadó stb.), meg kell emelni a vállalati adókat is. Elutasítják a szegregációt, támogatják a pozitív diszkriminációt.  Területileg az ország északkeleti részén helyezkednek el, és főként a fehér fiatal értelmiség és a kisebbségek körében népszerűek. A párton belül támogatók 10 százalékát bírják. Az izolációs politikát kell végrehajtani a külpolitikában.

Liberális progresszívak: Az establishment Progresszív Párt. A párt legerősebb irányzata, a támogatók 60 százaléka tömörül a mozgalom mögött. A liberálisok támogatják a roosevelti New Deal végrehajtását Cironiában. Szükséges az állami beavatkozás a gazdasági életbe, de csak bizonyos dolgozói jogok biztosítására. Támogatják a középosztály és az alsó középosztály számára az adócsökkentést, és egy egységesebb, az állam által is felügyelt oktatási és egészségügyi rendszert. Elutasítják a szegregációt, és támogatják a mérsékelt pozitív diszkriminációt, főként az oktatásban. A külpolitikában Washington-párti irányvonalat támogatják, csatlakozni kívánnak az ENSZ-hez. A szabad versenyt támogatják.

Déli (konzervatív) progresszívak: A Progresszív Párt jobbszárnya. Elfogadják a Progresszív Párt általános programjait, de támogatják a fegyvertartás jogát, a halálbüntetést, némelyikük tudomásul veszi a szegregációt, elutasítják a pozitív diszkriminációt. A párt támogatóinak a harminc százaléka tartozik ide, a déli megyék lakosai főként.

 

Reform Párt

Alapítva: 1945
Reformpárti Nemzeti Bizottság elnöke:
Reformpárti Kormányzók Egyesülete:
Ideológia: modern (amerikai) konzervativizmus, gazdasági liberalizmus, fiskális konzervativizmus, szociális konzervativizmus

Ez tekinthető a jobboldali-jobbközép pártnak (az USA-beli Republikánus Párt a megfelelője), amely az amerikai konzervativizmust képviseli. Természetesen ennek a konzervativizmusnak semmi köze sincs az európaihoz, ideológiáját tekintve közelebb áll a liberalizmus jobboldalához. Az amerikai konzervatívok a szabad verseny hívei, a teljesen szabályozatlan piac és gazdaság mellett korteskednek. Emellett elvetik az erős központi hatalom szükségességét, és egy decentralizált állam a programjuk, ahol a legtöbb jogot a megyék gyakorolják.

A párt támogatói az evangéliumi keresztények és a protestánsok. A Reform Párt a középnyugati „régi jobboldali” megyéket magabiztosan tartja, ugyanúgy a liberálisabb északi megyéket, ahol a párt mérsékelt politikusai befolyása érvényesül, illetve az északkeleti liberális megyékben is van pár biztosan reformpárti erősség. A Reform Pártot elsősorban a diplomások, az idősek, a farmerek, a fehérgalléros dolgozók, a vállalkozók, kereskedők, a pénzügyi élet meghatározó alakjai és a fekete választók egy része támogatja.

A Reform Párt teljes egészében elveti a gazdasági élet állam általi módosítását, a konzervatívok szerint ez bolsevik megoldás, amely megfojtja a gazdasági növekedést. Az állami intézményekre nincsen szükség, a lehető legkisebb állam megteremtése a cél, mivel túl nagy és nem tudja ellátni a feladatok tetemes hányadát, azokat át kell engednie a megyei hivataloknak és a kormányzóknak, akiknek a hatáskörét pedig folyamatosan bővíteni kell. A megyéket minél nagyobb autonómiával kell felruházni! Nem támogatják sem az állami oktatási rendszert, sem az állami egészségügyet nem tartják prioritásnak, sőt. A reformpártiak szerint, ha ezt egy kormány meglépi, a ciron adófizetőktől elveszik a szabad iskolaválasztás jogát, illetve az egészségügyben az adminisztráció miatt annyival megnőne a kiadás, hogy a ciron állampolgárok nem tudnák kifizetni a biztosítási összeget. A párt jobbszárnya teljes mértékben elutasítja a New Dealt, mivel véleményük szerint teljesen belenyúl a gazdaság, egyébként hatékony, önszabályozási folyamatába, és deficitbe sodorja a költségvetést. A párt mérsékeltebb képviselői elismerik a New Deal jelentőségét, és nem is kívánják azt teljesen felszámolni, de mindenképp szükségesek mellé más kormányzati intézkedések is. A Reform Párt nem támogatja a szakszervezetek bevonását a gazdaságba, sem pedig a szociális kiadások növelését, ehelyett a vállalati adók csökkentését, és a középosztály meg a felső középosztály adóterheinek a mérséklését várja el.  Külpolitikájukat tekintve a reformpártiak az antikommunista harc támogatói, véleményük az, hogy nem szabad elzárkózni a világtól, és az Egyesült Államok vezette nyugati szövetségbe is be kell lépni. Támogatják, hogy a zsidók államot hozzanak létre a Közel-Keleten. A reformpártiak nem támogatják a szegregációt, a lincolni politika örököseinek tartják magukat, ezért nem is csoda, hogy a kisebbségek (elsősorban a feketék) nagy hányada támogatja a refompártiakat. Elutasítják a szegregációt, de a pozitív diszkriminációt elutasítják, mondván, nem szabad korlátozni a többség jogait és lehetőségeit sem. A középnyugati potentátok között többen is támogatják a szegregációt, például az oktatásban és a hadseregben.

A párt irányzatai

Szociális konzervatívok: A Reform Párt jobbszárnya, amely a fiskális konzervativizmus hívei a gazdaságban, nem támogatják a beavatkozást, és a költségvetési egyensúlyra helyezik a hangsúlyt. Ha a New Dealnek egyetlen pontja is megvalósulna, annak a bevezetését meg kell akadályozni – hangoztatják. Nagyon erős körükben a hagyománytisztelet és a vallás szerepe, jó néhány szereplőjük egyházi vonalról, vagy egyházi vezetők és prédikátorok támogatják. Fontos számukra a lőfegyverbirtoklás joga, elutasítják a pozitív diszkriminációt, szerintük radikális adócsökkentés kell a vállalati és a magánszférában is a magasabb jövedelműek számára. Az államot teljesen vissza kell szorítani, és a megyéknek olyan jogokat kell adni, mint a svájci kantonoknak. A szociális konzervatívok alulról szerveződő mozgalmukra támaszkodnak, akik a párt támogatóinak a 35 százalékát adják. Erősen antikommunisták, Washington-pártiak, és támogatják Izrael létrehozását. Ellenzik a szakszervezetek és a szociális programok létét, támogatói általában a kékgalléros, alacsonyabb képzettségű cironokból kerül ki. Törzsterületük a középnyugati és déli megyék.

A „hagyományos” Reform Párt: Az establishment Reform Párt. A párt legerősebb irányzata, a konzervatívoktól a mérsékeltekig mindenki idesorolja magát. a támogatók 55 százaléka tömörül a mozgalom mögött. A szociális konzervatívok gyakran NIKO-ként emlegetik (Nem Is Konzervatívok). Támogatják a kisebb államot, de nem kívánják a kormányzatot teljesen felszámolni. Fiskális konzervatívok, a költségvetési egyensúly fontos számukra, támogatják a tehetősek és a középosztály adócsökkentéseit. Véleményük szerint a New Deal bizonyos programpontjait érdemes átvenni, de nem mindet. Meg kell tartani a szabad iskolaválasztást, és a magánalapokon működő egészségbiztosítást sem szabad szétverni. Nem támogatják a szegregációt, szerintük segíteni kell a kisebbségek felzárkózásában, de csak annyira, hogy a többségi társadalom érdekei se sérüljenek. A szabad piac, amelyet nem ellenőriz senki, szerintük a legjobb, nem szabad bolygatni. Külpolitikájukat tekintve antikommunisták, és Washington felé kívánnak nyitni. Támogatóik főként a fehérgallérosok és az értelmiségiek.

Konzervatív libertariánusok: A reformpárti társadalom mindösszesen 5 százalékát adó libertariánusok szerint a központi kormányzatot teljesen fel kell számolni, és mindent a megyékre bízni, csak névleges kormány kell, ahogy Svájcban, egy „kantonizált” Cironiát tartanának ideálisnak. Kulcsfontosságú az adócsökkentés, hiszen ha a vállalatok és a középosztály kevesebb adót fizet, a gazdaság sokkal jobban fejlődik. A fegyvertartás véleményük szerint emberi jog, azt biztosítani kell. Elutasítják a diszkriminációt, és támogatják a kisebbségek beilleszkedését és emancipációját segítő javaslatokat. Külpolitikájuk az izolációra épül.

Liberális konzervatívok: A reformpártiak öt százaléka tartozik ide, de jelentős törvényhozók vezetik ezt az irányvonalat. Az ország északkeleti partvidékéhez köthető mozgalom gazdaságpolitikáját tekintve fiskális konzervatív, ebben teljesen megegyezik az establishmenttel. Ugyanakkor fontos számukra a civil jogok biztosítása és a pozitív diszkrimináció a kisebbségek felé, támogatják a fegyverviselési jog korlátozását, az állami egyetemek létrehozását, és hogy az állam vállaljon bizonyos szerepet az egészségügyben. Antikommunista és internacionalista a külpolitikájuk.


Utolsó módosítás: 2016.06.05. 12:26

Vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató