Szervezet közlemény

   Kormány közleménye

Újabb valótlanság jelent meg progresszív oldalról

Kiadta: George Lee
Kiadva: 1949. december 16., péntek

Folytatódik a progresszív politikusok valótlanságokkal teli nyilatkozata. A Columbia Postban megjelent egyik interjúban Nick Lawrence walkeri kormányzó édesanyja nyilatkozott, aki új szintre emelte az összeesküvés-elméleteket. A legújabb szerint a walkeri nyugdíjasok nem részesülnek majd az új, Goodman-törvény által megszavazott járandóságból, illetve véleménye szerint a kormány szándékosan mérgezi a nyugdíjasokat, a kormányzó pedig arról beszélt, hogy a reformpárti megyék több állami támogatáshoz jutnak.

A Goodman-törvény minden olyan ciron állampolgárra kiterjed, aki a törvényben foglaltaknak megfelel, nem pártideológiák mentén, nem lakhely szerint osztja fel a cironokat a javaslat, ez a törvény ismeretének teljes hiányát mutatja, azét a törvényét, amelyet mindkét párt törvényhozói támogatták, beleértve a két walkeri progresszív szenátort.

A kormány minden tagja kikéri magának, hogy a törvényesen megválasztott kabinet titokban mérgezné a ciron lakosokat. Ez szemenszedett hazugság, és ez a valódi méreg, amivel a lakosság Alkotmányba és az alkotmányos hivatalokba vetett bizalmát próbálják mérgezni. Minden jóérzésű ember, legyen az liberális, mérsékelt vagy konzervatív, felháborodik a hasonló hazug gyanúsításokon. Ezzel a mondattal a kormányzó édesanyja milliókat sértett meg, és arra kérjük a Columbia Postot, hogy helyreigazításban ismerje el a szerkesztőség, hogy ez egy vállalhatatlan mondat a számukra is, és átlép bizonyos határokat.

Lawrence kormányzó nincs tisztában a költségvetés számaival sem. Minden megye ugyanannyi támogatást kap a központi költségvetésből, azt úgy használja fel a megyei vezetés, ahogy akarja. Nincs kivételezés, a Taylor-adminisztráció nem tesz különbséget választott tisztviselők között.

A ciron demokrácia egyik legfontosabb fundamentuma, hogy hiába vannak köztünk politikai viták, amelyek nagyon sokszor igen élesek, de a viták mögött mi mindnyájan demokraták és cironok vagyunk, akik vigyáznak egymásra, és együttesen ítéljük el az ilyen és ehhez hasonló gyűlölködő és hazug demagógiát. Ez tesz minket cironná, ez tesz minket emberré.

Adam Miller
kampányfőnök

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

2021. máj. 06. Peter Bedroom: Peti, a válaszom ment...

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató