Szervezet közlemény

   Kormány közleménye

A Mezőgazdasági Minisztérium jelentése a Clark megyei évi kukorica terméshozamról

Kiadta: Simur Dodget
Kiadva: 1954. október 21., csütörtök

Simur Dodget miniszter a hivatalos dokumentumok kézhez vételét követően az alábbi bejelentést tette sajtótájékoztatón, ami komoly kihatással lehet a ciron mezőgazdaságra és exportra is.

"Hölgyeim és uraim, köszönöm, hogy eljöttek. A napokban kerültek asztalomra hivatalosan is országunk legnagyobb kukorica termelő területének, Clark megyének az éves adatai. Ennek értelmében sajnálatos tényt kell közölnöm, olyan hírt, amit korábban is sejthettünk. Clark megye előző évi kukorica termelése jelentős, 32 %-os visszaesést volt kénytelen elkönyvelni a korábbi kimagasló terméshozamú évekhez képest, ami részben az idei szárazabb nyárnak, illetve a példa nélküli, váratlan kukorica bogár rajzásnak köszönhető. A kieső termésmennyiség hatalmas kárt jelent mind a termelőknek, mint az országnak, illetve a következő évben jelentősen emelheti a hazai kukorica készítmények egységárát. A clark-i helyzet mérséklését célozván felszólítom a Kongresszust, hogy dolgozzanak ki javaslatot, amely keretében a gazdák is legalább részben állami támogatáshoz és segítséghez juthatnak. Köszönöm a figyelmet!"

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató