Szervezet közlemény

   Kormány közleménye

Az Ügyészség közleménye a Cooki eseményekkel kapcsolatban

Kiadta: Thomas Kennedy
Kiadva: 1952. január 12., szombat

A nyomozás lezárult minden eddigi Cook megyében történt bejelentett, vagy gyanús cselekmény megvizsgálásának vonatkozásában. Dr. Aaron Glassman különleges ügyész emberfeletti munkát végzett, hogy ilyen hamar végtelenül precízen tárta fel az ügyet, majd kifogástalan jelentést tett le az Igazságügyi Minisztérium számára. 

Glassman különleges ügyész és jómagam értékelése alapján tájékoztatom a közvéleményt, hogy Walter George ellen kényszerítés és fenyegetés bűntette valamint rágalmazés és megfélemlítés bűntette gyanúját a nyomozás eredménye tükrében és bizonyítékok hiányában ejtettem

Walter George feljelentését René West és Michael Scofield ellen kényszerítés, valamint súlyos testi sértés bűntett vádjával mindennemű bizonyíték hiányában elutasítottam. 
Továbbá tájékoztatok mindenkit, hogy a minden alapot nélkülöző feljelentéseket a törvény büntetni rendeli, tehát a következő alkalommal ilyen esetben a feljelentő viseli a tettének következményeit. 

A hivatalból indult nyomozások vonatkozásában utasítottam a Cook megyei kerületi ügyészséget, hogy emeljen vádat Walter George ellen a Negyedik Fellebbviteli Bíróságon hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt, mivel a vallomások és a nyomozás alapján az ügyészség arra jutott, hogy Walter George rendőrségi iratokat kapott folyamatban levő ügyekkel kapcsolatban, valamint hatáskörét túllépve irányította a cook megyei rendőrséget politikai céljainak elérése érdekében

Továbbá tájékoztatom a közvéleményt, hogy jelenleg 3 Cook megyei ügy vár ítéletre a Negyedik Fellebbviteli Bíróságon amely a fentebb taglalt személyekkel és eseményekkel kapcsolatos: 
1. Személyiségi jogi polgári per Walter George és René West között, mivel a gyanú szerint Walter George megsértette South-West konzervgyár jó hírnévhez való jogát. 
2. Bűnvádi eljárás Garry Johnson Cook megye rendőrparancsnoka ellen pártsemlegesség megsértése vétség és hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt. 
3. Bűnvádi eljárás Walter George ellen hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt. 

Az ügyészség elvégezte a feladatát, érvényesítette a Köztársaság büntetőigényét a jogellenes cselekményekkel és jogsértő személyekkel szemben, a Köztársaság Független Bírósága pedig döntést fog hozni a perekben illetve bűnvádi eljárásokban. 


Thomas Kennedy sk. főügyészKéptalálat a következőre: „justice department seal”

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató