Szenátus napirendi pontja?

TÖRVÉNYJAVASLAT VITÁJA

Tárgy:


Politikus
Hozzászólás
1.

Harvey Dent
házelnök
2020.01.02 16:41

Elnök Úr!

0 0
 
2.

Aleister Chesterfield
levezető elnök
2019.04.12 14:48

Köszönöm Elnök Úr!

Egy olyan napirendi pont esetében kértem szót, ami idestova két éve szolgáltat vitatémát a Kongresszus számára, a képviselőház akkori összetételében megszavazta a javaslatot, a Szenátus pedig azóta se döntött. Mint a fegyvertartás elkötelezett és megrögzött híve, nem támogatom a szabályozást, jelen formájában semmiképpen. Én úgy gondolom, hogy jelentős módosításokra szorul a javaslat több pontja is, éppen ezért szeretném kérvényezni a vita mielőbbi lezárását, az esetleges szavazás kiírását, hogy mielőbb pontot tegyünk ezen ügy végére is. 

 

Köszönöm!

0 0
 
3.

Peter McCain
levezető elnök
2019.04.11 21:22

Peterson szenátora.

0 0
 
4.

Aleister Chesterfield
levezető elnök
2019.04.10 13:50

Elnök Úr szót kérnék!

0 0
 
5.

George Lee
2018.09.27 12:01

Elnök Úr!

Azért kértem szót, hogy tolmácsoljam a saját, és a legkiválóbb megye, Walker lakosainak a véleményét az előttünk fekvő javaslatról. Ezt a javaslatot nem tudom támogatni, hiszen azok bizonyos pontjai ellentétesek a II. kiegészítéssel, amelyet még az Alapító Atyák hagytak örökül ránk. Ezt megsérteni pedig nem szabad. Másrészt hiszek benne, hogy minden ciron polgárnak joga van megvédeni saját tulajdonát, családját, értékeit a saját birtokán belül. Nem szabad a Szenátusnak egy olyan törvényjavaslatot támogatnia, amely ezeket az értékeket nem veszi figyelembe, és az Archer-törvényjavaslattal ez az érzésem. Nem gondolom, hogy Archer képviselő azon dolgozik, hogy meggyengítse a ciron családok védelmét, azt sem gondolom, hogy a rosszindulat vezette a törvényjavaslat benyújtásakor, ugyanakkor a javaslat több olyan pontot is tartalmaz, amely nem menne át a Legfelsőbb Bíróság kritériumán.

Miközben komoly problémák adódnak a fegyverek típusának besorolásával, több olyan fundamentális és fatális hibát lehet találni, amelyek miatt a törvényjavaslat, ha Taylor elnök szentesíti is, komoly bírósági kihívás előtt áll, hiszen bármelyik állampolgár megtámadhatja azt a megyéjéhez tartozó fellebbviteli, majd a Legfelsőbb Bíróságon, amely bizonyosan hatályon kívül helyezné a törvényt. Ezért is arra kérem a szenátortársaimat, hogy ne támogassuk ennek a vitának a lezárását. Ez a törvényjavaslat nem felel meg azoknak a kritériumnak, amelyet Cironia polgárai elvárnak egy ilyen javaslattól. Személyesen sem tudom támogatni ezt a javaslatot. Sokan hozzám hasonlóan, fegyverpártiak. Én szeretek vadászni, szeretem megmutatni a lőfegyvereim a barátaimnak, amelyekből otthon tartok tízet, van köztük olyan, amelyet még a nagyapámtól örököltem. Az is maradandó emlék marad számomra, amikor a három fiamat tanítottam meg lőni, és nagyon szeretem, amikor az egész család közösen indul vadászatra. Mind olyan emlék és esemény, amely a törvényjavaslat elfogadásával megnehezülhet.

Éppen ezért a következő időszakban egy olyan, a szenátusi progresszívaknak is elfogadható törvényjavaslaton, amely kétpárti konszenzussal képes olyan változásokat eszközölni a fegyvertartásban és -vásárlásban, amelyek szükségesek, de nem fogja veszélyeztetni senkinek az alkotmányos jogának gyakorlását. A törvényjavaslat adós a fegyvervásárlás szabályozásában, a fegyverek egyedi sorszámmal való ellátásában, nem tér ki a fegyverimportra, az értékesítésre, a fegyverüzletekre. Ezek mind olyan fontos kritériumok, amelyeket meg kell oldanunk törvényi szabályozással. Arról is tudnánk eredményes és konstruktív vitát folytatni, hogy milyen módon ellenőrizze a hatóság, hogy ki vesz fegyvert, szabályozhatjuk, hogy ki vehet fegyvert. Milyen ellenőrzési procedúra kell ahhoz, hogy valaki lőfegyvert vásárolhasson, mely kormányzati vagy megyei szerv vizsgálja meg a személy büntetőjogi feddhetetlenségét – hiszen abban egyetértünk szerintem mindnyájan, hogy egy sokszoros bűnelkövető legális módon ne juthasson fegyverhez.

Ezek mind olyan szegmensek, amelyekre a jelenlegi törvényjavaslat nem szentel kellő figyelmet, ugyan a fegyvertartási engedély előfordul, amely önmagában nem lenne gond, de azt megint aggályosnak tartom, hogy egy fegyverkereskedő ujjlenyomatot vehessen bárkitől. Egyrészt ez súlyosan sérti az emberek szabadságjogát, hiszen attól szoktak a nyomozóhatóságok is ujjlenyomatot venni, aki ellen felmerül a bűncselekmény gyanúja. Másrészt komoly visszaélésekre adhat okot egy ilyen kötelező procedúra, és az adatok könnyen harmadik félhez kerülhetnek.

Egy olyan javaslatra van szükség, amely megvédi a fegyvertartók jogait és szokásait, mindazonáltal csökkenti az illegálisan szerzett fegyverek, illetve a lőfegyverekkel elkövetett bűncselekmények számát. Ehhez kérem a segítségüket.

Átadom az ülésterem nyilvánosságát.

0 0
 
6.

Remiel d'Alambert
szenátor
2018.07.06 12:46

Megadom a szót Szenátor!

0 0
 
7.

George Lee
2018.09.27 12:01

Elnök Úr!

0 0
 
8.

Cliff Bedroom
kisebbségi vezető
2018.06.17 19:38

Köszönöm a szót elnök úr!

Nem szerettem volna eddig részt venni a vitában, csak úgy presztízskérdésből. De megütötte a fülem Ricketts szenátor felszólalása mely teljesen szembe megy az elveimmel. Azt előre leszögezném én mindíg is a fegyvertartás szabályozása melett voltam. Ricketts szenátor igazságtalan beszéde mely az alkotmány megsértéséről beszél vagy a polgári jogok sárbatiprásáról igazságtalan. A törvényjavaslatból ön kiemeli azt a részt melyben korlátozná az otthon tartott fegyverek számát ez nonszensz. Önvédelemhez 1 db fegyver is elég netán biztonsági okokból legyen 2 de az, hogy valaki legálisan, akár fegyverarzeált tartson otthon ehez ön hozzájárul. Nem találok szavakat. A másik dolog amivel nem ért egyet a fegyvertartási engedély. Mi a baj ezzel? Ha valaki vállalja, hogy lőfegyvert tart mely életek kiontására épp úgy alkalmas mint önvédelemre, akkor igen is a hatóságok listázzák ki ezen személyeket. Ön a személyi szabadság korlátozásáról beszél aminek semmi köze ehez. Viszont anak van ami a minap történt amikor késő este egy fegyveres férfi sarokba szorított egy nőt és több óráig fogva tartotta nos ez a személyi szabadság korlátozása. Eengedély nélkül bármelyik bűnöző fegyvert tarthat magánál sőt otthon akár többet is, és ez mind kiesik a hatóságok látóköréből hála az olyan politikusoknak mint ön. Bár eszembe sem volt sértegetni önt de felháborítottak az igazságtalan szavai. Minden valamirevaló becsületes állampolgár úgy látja a dolgot igenis szabályozni kell a fegyvertartást mégpedig szigorúan, jegyezni kell a fegyvertartó személyt és korlátozni a fegyvervásárlást. Engedélyhez kell kötni mely szigorú ellenőrzéseket von maga után. Nem a vadnyugaton élünk hanem demokráciában. A fegyver az nem egy doboz gyufa hanem egy eszköz mely életeket onthat ki és tragédiákat szül. Ehez méltóan kell kezelni a kérdést.

Köszönöm

0 0
 
9.

Remiel d'Alambert
szenátor
2018.06.17 18:06

Megadom a szót Szenátor!

0 0
 
10.

Cliff Bedroom
kisebbségi vezető
2018.06.17 17:51

Szót kérnék elnök úr.

0 0
 
11.

George Lee
2018.09.27 12:01

Elnök Úr, azért kértem szót, hogy hozzászóljak az Archer-törvényjavaslat vitájához, és elmondjam, mit gondolok Edmund megye szenátoraként, illetve mit gondolnak az edmundi lakosok a javaslatról.

 

Az elmúlt időszakban hangsúlyos kérdéssé lépett elő a fegyvertartás kérdése, mivel több erőszakos, halállal végződő bűncselekmény történt, továbbá a legutóbbi, Délen zajló belföldi terrorizmus kapcsán is sokan úgy gondolják, hogy valami megoldást kell találni. Törvényhozóként fontos számomra a választópolgárok és a lakosok biztonsága, de szintén fontos, hogy ne támogassak olyan javaslatot, amely sérti az Alkotmány rendelkezéseit, vagy éppen korlátozza a ciron polgárok szabadságát.

 

Azzal a törvényjavaslattal pedig, amely előttünk fekszik, több gond is van. Az egyik, ez a leginkább szembetűnő, hogy a törvény megszabná, hogy egy személy tulajdonában hány fegyver lehet. Ezt nem támogatom. Úgy gondolom, hogy sem a kormányzatnak, sem a törvényhozásnak, sem egy törvénynek sincs joga az állampolgárok zsebében turkálni, hogy otthon éppen mennyi fegyvert tart. Minden ciron állampolgárnak a II. Kiegészítés lehetőséget biztosít fegyverek tartására, lehet az pisztoly, revolver, vagy éppen puska. Ezt a jogot senki sem vitathatja el, aki pedig ezt megtenné, az az Alapítók akaratával szemben határozza magát. Azzal természetesen egyetértek, hogy közterületen ne lehessen töltött lőfegyvert hordoznia olyan személynek, aki nem teljesít rendfenntartó szolgálatot, ez számítson bűncselekménynek. De abban, hogy otthon hány fegyvert tart valaki, azzal nem értek egyet.

 

A fegyvertartási engedéllyel sem értek egyet, nincs arra szükség, hogy külön listázzanak polgárokat, csak azért, mert fegyvertartók. Abban viszont nincs vitám az előterjesztővel, hogy legyen egy háttérellenőrzés, de ne legyen ujjlenyomatlevétel és olyan rendelkezés, amely elősegíti a személyi szabadság korlátozását.

 

A másik komoly probléma pedig, hogy a javaslat az ellenőrzést a Nemzetbiztonsági Minisztériumhoz utalná. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon rossz üzenet. A fegyverviselés kérdése nem nemzetbiztonsági ügy.

 

Jelentős módosításokat kell végrehajtani, fel kell készülni egy komolyabb módosító csomag előkészítésére is, továbbá a fegyvervásárlást is érdemes szabályozni. Ha ezek a változtatások megtörténnek, akkor biztosan megkapja a szükséges többséget a javaslat.

 

Átadom az ülésterem nyilvánosságát.

0 0
 
12.

Remiel d'Alambert
szenátor
2018.06.10 23:23

Öné a szó, Ricketts szenátor!

0 0
 
13.

George Lee
2018.09.27 12:01

Elnök Úr!

0 0
 
14.

Remiel d'Alambert
szenátor
2018.06.09 14:53

Köszönöm Elnök Úr! Mr. Trump, nem a kritika megfogalmazásával van a baj, hanem az értelmetlen kekeckedéssel és személyeskedéssel. Nem tudom kire gondol a „maguk” alatt, jómagam ugyanis életemben nem találkoztam a javaslat alkotoójával, Archer képviselővel, de még csak telefonos megbezsélést se folytattam vele. Hova tovább, a javaslatot itt, most láttam először. A személyes meggyőződésem miatt mondom azt, amit, mert hiszem, hogy az válik az ország és a lakóinak a javára. Először is, elhiheti, hogy több helyen jártam határon belül és azon kívül is, mint maga eddig pályafutása alatt, pontosan tudom, hogy milyen viszonyok uralkodnak az ország egyes részein. Attól viszont, mert valahol volt egy korábbi szokás, az még nem biztos, hogy a haladó korral összeegyeztethető és kívánatos. Az önvédelemhez nem kell odahaza tucatszámra fegyvereket tartani. A kettő semmilyen módon nem függ össze. Ha valakinek kettőnél többet kell lőni egy kritikus helyzetben, akkor az már régen rossz és jó eséllyel rendőri beavatkozást igényel a helyzet. Felmerül a kérdés, ha nem ujjlenyomt mintás azonosításhoz kötnénk a fegyvertartási engedélyt, ugyan mi biztosítaná, garantálná, hogy egyes elemek hamis papírokkal szerezzenek fegyvereket és lőszert hozzá? Az ujjlenyomat azonosítás megkerülhetetlen, kijátszhatatlan, és a jövőben megkönnyíti a rendőrség munkáját is. Ettől még nem sérül senki szabadságjoga, nem a nagytestvér fogja figyelni, egy egyszerű pecsételésről van szó, amit bizonyosan senki sem tart kényelmetlennek, hacsak hamis módon nem ezt kezdjük el sujkolni beléjük. Ami az állattámadásokat illeti. Az ország zöme nagyvárosokban él, ahol nem túlságosan gyakori jelenség a medvetámadás, ahogy az ország többi részén se. Elég csak a statisztikai hivatal adataira egy pillantást vetnie. Ez nem az Egyesült Államok kiterjedt és végeláthatatlan préri pusztái és erődésegei, hanem Cironia, egy nagyobbacska sziget. De aki mégis veszélyeztetett részén lakik az országban bizonyosan folyamodhat különleges, speciális engedélyhez, ami lényegében a vadászati engedéllyel hasonló jogokkal ruházná fel. Amennyiben szükséges, ez utóbbi bele is fogalmazható a javaslatba, mint kiegészítés. A kommunista ügynökök nem úgy utaznak be az országba, hogy fegyvert rejtegetnek a táskájukban, hiszen azzal jó eséllyel idő előtt megbuknának, hála az alapos ellenőrzéseknek. A javaslat viszont mivel a feketepiaci kereskedelmet is alaposan redukálná, az országba jutó ellenséges ügynökök beszerzési forrása is elapad. Végül pedig a mértékegységekre vonatkozó észrevétele: Szenátor Úr, ha magának ez az életben a legnagyobb problémája, hogy méterben, avagy yardban esetleg tyúklépésben fejezzük mi magunkat, hát bizony Istenre az irigye vagyok. Ezen észrevétele jelentéktelennek tűnő formaság. Köszönöm a szót és bízom abban, hogy több szenátortársamnak is van észrevétele, kifejtendő véleménye!

0 0
 
15.

George Lee
2018.09.27 12:01

Legrand szenátoráé a szó.

0 0
 
16.

Remiel d'Alambert
szenátor
2018.06.08 15:34

Elnök Úr, szeretnék szót kérni!

0 0
 
17.

Andrew Trump
szenátor
2018.06.08 14:28

Tisztelt Szenátus!

Akkor nézzük meg Mr.Alambert válaszát. Először is maguk,vagyis ennek a törvénynek a támogatói még pár hónappal ezelőtt azon sírtak,hogy a törvény ellenzői csak üres közhelyeket puffogtatnak és,hogy senki nem akar erről vitázni magukkal. Ám most,hogy erre itt lenne a lehetőség hiszen több pontos és komoly kritikát fogalmaztam meg,egyszerűen csak demagógnak és önzőnek nevez. Sebaj én megpróbálok mégegyszer értelmes kommunikációt kiallakítani magával.

Először is a törvény egyik sarkalatos pontja a fegyver kereskedelem ellenőrzése és szabályozása a fekete piac visszaszorításának érdekében,és ezzel nincs is semmi probléma,én nem a fegyvergyártók,hanem a fegyver tulajdonosok pártját fogom. Az ujjlenyomat vétel egyszerűen felháborító,ilyen módszereket még a kommunista rezsimek sem használnak,maguk meg ehhez kötnék azt,hogy éljek Alkotmányos jogaimmal. Maga szerint én önző vagyok,mert személyes példával éltem. Nosha Legrand-on kívül járt volna más megyében,mondjuk délebbre vagy nyugatabbra,akkor tudná,hogy Délen pl:Cookban és Walkerben,mindkettő megyében volt szerencsém élni,az emberek tényleg 4-5 fegyvert tartanak. Másrészt nagy hagyománya van annak,hogy az apa megtanítja lőnni a fiait,vagyhogy a fegyverét a fiára hagyja.

A hegyvidékeken pedig,ahol a medvék és farkasok is őshonosak lehetetlen csak pisztollyal megvédeni a birtokunkat,család tagjainkat,és ugye nem feltétlenül van minden ott élő embernek vadász engedélye. Annak az embernek egy kis pisztollyan kéne leteríteni egy hatalmas grizzly medvét?

Ön szerint a kommunista ügynökönek nincs alapból fegyvere? Vagy ha nem is lenne,visszatartaná az,hogy a fekete piacon vásáróljon? Azok az emberek teljesen elvetemülten hisznek a kommunizmusban és abban,hogy azt ki kell terjeszteni a világra. Nem fogja őket megijeszteni a maguk kis engedélye.

Arra a pontomra,ami egyértelműen támadhatatlan,vagyis hogy miért szerepel méter yard helyett,hiszen mi nem Franciaországban élünk,hanem Cironiában és az Amerikai fegyvergyártók szintén nem használják ezeket az európai mértékegységeket, nem sikerült választ adnia,ebből is látszik,hogy elmenekülnek a kínos kérdések elől.

Köszönöm a szót!

0 0
 
18.

George Lee
2018.09.27 12:01

Cook szenátora következik.

0 0
 
19.

Andrew Trump
szenátor
2018.06.08 12:47

Elnök úr,válaszadásra szót kérek!

0 0
 
20.

Remiel d'Alambert
szenátor
2018.06.08 9:54

Köszönöm Elnök Úr! Bár szavaim mindenkihez szólnak, külön reflektálnék Trump szenátor egyoldalú és olykor demagóg megnyilvánulásaira. Szenátor Úr, Ön szerint a fegyvertartási engedély nonszensz. De könyörgöm, hiszen az egész tervezet egyik sarkallatos pontjáról beszélünk. Az engedély elejét veszi annak, hogy boldog boldogtalan fegyvert vásárolhasson, csak az ellenőrzött, tiszta polgárok joga az, hogy olyan eszközhöz jusson, amivel akár másoknak árthat is. Csak így garantálható a biztonság. Az ujjlenyomat levétele is ennek a procedúrának a része, nem azért, mert közönséges bűnözőként kezelnék a polgárokat, hanem mert ez az egyetlen gyorsan, költségmentesen és 100 %-ig megbízhatóan elvégezhető azonosító vizsgálat. Ebben nem lehet csalni, nem lehet kijátszani. A fegyveripar veszélyes üzem, nem engedhetünk meg bennekiskapukat. Ha megregulázzuk ezt a területet, csináljuk hatékonyan, ne látszatintézkedésekkel. Mr Truzmp, Ön szélsőségesen gondolkozik és végletekben beszél, megfűszerezve egy jó adag demagógiával. Senkinek sem célja, hogy a tisztességesen élő állampolgárokat zaklassák, esetleg a börtönbe tuszkolják őket, de a tudatos fegyvertartó társadalom alapjait valahol és valahogy le kell rakni. Ebbe nem fér bele az, hogy bizonoys dolgokról megfeledkezik az ember, lásd az engedély. Ahogy az ember nem feledkezik meg a jogosítványának érvényességi idejéről sem, ha pedig mégis, akkor szabálytalanságot követ el, ha mégis volán mögé ül. Szabálysértést és nem törvénysértést, ezt hangsúlyozom.

Egy dolgot ne felejtsünk el: a civil lakosság számára, akik nem hivatásos vadászok, esetleg sportolók, hanem átlagos emberek, mint itt mi magunk is, az elsődleges célja a fegyvertartással a védelem, a védekezés. Ehhez pedig nincs szüksége valakinek egy egész arzenálra odahaz, nincs szüksége komolyabb kaliberre sem. A maroklőfegyverekkel, pisztzolyokkal pont ugyanolyan hatékonyan képes lehet az illető megvédeni magát és családját odahaza, egyúttal könnyebbel kezelheti és tárolhatja biztonságosan otthoni körülmények között fegyverét. Ez nem felháborító, hanem a józan ész diktálta rendelkezés lenne. Mr. Trump, az, hogy Ön mennyi fegyvert tart, magánügy. Viszont ezzel példálózni és ez alapján a javaslat megváltoztatásáért lobbizni több mint önző cselekedet. Ez nem Önről és nem az Ön hóbortjairól vagy éppen kényelméről szól. Mint mondtam: az átlagos polgár egyetlen otthon tartott fegyverrel is képes lehet megvédeni magát, családját, értékeit.

A korhatárhoz: nem összekeverendő az, hogy valaki a hazáját szolgálva, hivatalos fegyveres védelmi erőkhöz csatlakozik, ahol alapkövetelmény, hogy a fegyverrel bánni tudjon, azzal rendelkezzen a szolgálat alatt, illetve az, hogy valaki civil polgárként az extrém helyzetekre készül és pusztán önvédelemből tart fegyvert. Előbbi esetben a 17 éves állampolgár szigorúan ellenőrzött körülmények között jut hizzá a fegyverhez, ami mellé alapos kiképzést kap. Utóbbi esetben viszont a jelenlegi szabályozatlan környezetben kis túlzással csak besétál az első boltba és öt perc múlva, ha úgy tartja kedve merényletet követhet el bárki ellen, ráadásul távolról sem biztos, hogy egy 17 éves átlagos polgár, de mondjuk ki nyugodtan, gyerek, kell őfelelősségtudattal tud mindenféle felvilágosítás és képzettség nélkül fegyvert birtokolni. És akkor el is érkeztünk Trump szenátor kritikájának utolsó pontjához: Az ember alkotmányos joga, hogy megvédje tulajdonait, magát és családját. De közterületen ez nem az ő feladata, hanem a rendvédelmi szerveké. Innentől viszont indokolatlan, hogy valaki ingatlanán kívülre vigye fegyverét, amit ezáltal könnyebben ellophatnak, rossz célra használhatnak. Ha ilyen szabályozás életben lett volna, könnyen lehet, hogy Walter George vagy éppen Lewis York még köztünk járna. De nincs így, mert mindkét egykori kollégát fényes nappal, nyilvános helyebn, közterületen gyilkolták meg, hiszen senki se gondolta volna, hogy egy fegyverrel járkáló személy bármi rosszat is akarna tenni. Az emberek, a társadalom általános bizalma megroppant. Ha látunk egy fegyveres alakot az utcán, önkénytelenül is arra kell gondolnunk, hogy talán a következő pillanatban minden indok nélkül tüzet nyit. Megteheti, hiszen korábban is volt rá precedens. Vissza kell adnunk az emberek hitét a közbiztonságban, de nem rendőreink nem lehetnek ott minden fegyverrel sétáló személy nyomában. A szabályozás kell, mert veszélyes időket élünk. És, hogy Trum kolléga számára is egy védhető érvet hozzak fel, a véletlenül az ellenőrzésen átcsúszó kommunistáknak sem adhatjuk meg a lehetőséget, hogy minden kontroll nélkül fegyverhez jussanak. Ki tudja, egy nap még a végén államcsínyt követnének el azokkal a fegyverekkel, amiket mi magunk adtunk a kezükbe azzal, hogy a lovak közé dobtuk a gyeplőt. Gondják mindezt végig uraim, azok is, akik konzervatív vagy éppen görcsös módon ragaszkodnak a deregulalizációhoz. Köszönöm a szót, köszönöm figyelmüket!

0 0
 
21.

George Lee
2018.09.27 12:01

Legrand szenátora következik.

0 0
 
22.

Remiel d'Alambert
szenátor
2018.06.07 21:24

Elnök Úr, szót kérek!

0 0
 
23.

Andrew Trump
szenátor
2018.06.07 21:01

Tisztelt Szenátus!

Nos a törvény nem teljesen ördögtől való,vannak értelmes gondolatai,de rengeteg módosításra és javításra szorul,kezdem is ezeknek a sorolását.

1.A törvény alkotója valamilyen furcsa indítatásból a lőfegyver típusok magyarázatánál métert használ yard helyett. Ez azonnal orvosolásra szorul,hiszen a ciron lakosság nagy része nem ismeri ezeket a furcsa mértékegységeket,így problémát okozhat ennek a használata. Másrészt hamarosan benyújtok egy törvényt,ami kiköti,hogy Cironiában hivatalos törvényben és rendeletben,ha mértékegység szerepel az csak a Cironian Customary Units tagja lehet,így tehát előbb vagy utóbb ezt orvosolni kéne,és inkább előbb.

2.A fegyvertarási engedély. Egyrészt erre nincs szükség,másrészt,ha már mindenáron beakarják vezetni,felháborító az,hogy az állampolgároktól ujjlenyomatot vesznek. Ezt a módszert csak a bűnözőknél szokták használni,de a ciron lakosok nem azok. Másrészt az érvényeségi idő is nonsense. Ha valaki egyszer már kapott ilyen papírt,és nem követett el semmi bűntény,akkor ugyan hagy tarthassa már meg az engedélyét. Másrészt mi van akkor,ha az illető engedélye lejárt,de nem vette észre? Rögtön visszik a sitre?

3. Felháborító,hogy a civilek csak pisztolyt tarthatnak. Ha már az ember ujjlenyomatát is megnézik,meg az anyja születési helyét stb...ki tudja mit értenek a fegyver tulajdonos adatai alatt,akkor hagy tartson már szegény John olyan fegyvert,amilyet akar.

4.Ugyan ide tartozik a szám korlátozás is,szintén értelmetlennek találom. Egyrészt minimum 2 fegyver van otthon,1 a kocsiba 1 nálam,az már is 4. Nem tudom,hogy a törvény alkotója,honnan szülte a 2-es számot.

5. Az életkor. Ha valaki már 17 évesen lehet a hadsereg tagja,evidens,hogy a fegyvertartáshoz való alsó korhatárt is 17 évnél húzzuk meg,nem 21-nél.

6.A kedvencem,avagy a legfelháborítóbb dolog. A törvény II. részének 11.§-a. Ez úgy ahogy van szembe megy a II.Alkotmánykiegészítéssel. Az egész eltörlése szükséges.

Köszönöm a szót!

 

0 0
 
24.

George Lee
2018.09.27 12:01

Cook szenátora.

0 0
 
25.

Andrew Trump
szenátor
2018.06.07 13:49

Elnök úr,szót kérek!

0 0
 
26.

Remiel d'Alambert
szenátor
2018.06.06 23:13

Köszönöm a szót Elnök úr! Tisztelt Szenátus, tisztelt Szenátorok! Fontos kérdés pihen most előttünk, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már másodszorra kerül megvitatásra a Kongresszusban. Ez semmi képpen sem lehet véletlen, éppen ezért is kell teljes elhivatottsággal és körültekintéssel megvitatnunk a kérdést. Alkotmányunk II. kiegészítése minden ciron polgárnak lehetőséget ad arra, hogy fegyvert viseljen és megvédje azt, ami az övé, megvédje családját, megvédje önmagát. Beszélhetünk ez esetben megszokásról, jogról vagy hagyományról egyaránt. Ami ilyen mélyen gyökerezik a polgárokban, az mindig ingoványos talajnak számít. A fegyvertartási szabályozás sem kivétel. Mielőtt azonban csípőből lesöpörnénk Archer képviselő javaslatát, amondó vagyok, hogy vizsgáljuk meg pro és kontra is a tervezetet, illetve annak egyes részeit. Nem biztos, hogy a ló egyik vagy másik oldalán találjuk meg a kívánt megoldást, de hiszem, hogy legrosszabb esetben is képesek leszünk kompromisszumokra, valódi két párti támogatás mellett.

Láthattuk, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen megszaporodtak a szélsőséges esetek, amikor is fegyveres civilek, vandálok, esetleg bűnözők támadtak ártatlan polgárokra, nem egyszer halálos áldozatokat is követelve. Ezen események önmagukban is tragikusnak tekinthetőek és sajnos a rendőrség tehetetlen az ilyen váratlan eseményekkel szemben, az egyetleg lehetőségük, hogy mentik a menthetőt és a tetteseket semlegesítik a leghamarabb. Jelenlegi fegyverviselést és használatot szabályozó vagy éppen egyáltalán nem szabályozó rendszerünkkel egy a probléma: túl sok a bizonytalansági tényező benne, meghaladja a még egészségesen elfogadható, illetve kezelhető rizikó faktort. Az emberek mindenféle előzetes vagy éppen utólagos ellenőrzést nélkülözve juthatnak fegyverekhez, a rendőrség munkáját pedig ez jelentősen megnehezíti, erejüket, kapacitásukat pedig értelmetlenül elforgácsolja. Meglátásom szerint a tervezet ezen a területen egyértelműséget, átláthatóságot hoz a mindennapokba. A fegyvertartás továbbra is minden tisztességes ciron privilégiuma lesz, de a játékszabályok végre tiszták és egyértelműek lesznek, nekünk, a polgároknak, a rendfenntartó erőknek, a jogászoknak, a kereskedőknek egyaránt. Az állam is beavatott lesz, pont annyi információval megtámogatva, ami a mindennapok biztonságos menedzseléséhez szükséges. A tervezet tehát alapjaiban véve előnyös lehet, előnyös, ha honpolgáraink, gyermekeink védelmét tekintjük a legelőrébb valónak. Eljön az a nap, amikor fel kell tennünk a kérdést, hogy pusztán büzskeségből ragaszkodunk bizonyos berögződésekhez vagy hajlandóak vagyunk a kényelmetlen kérdésekben is felvállalni a véleményünket, a hitvallásunakt és tenni valamit a nagyobb jóért, amit talán akkor, abban a pillanatban nem honorálnak nekünk, de a történelem igazolni fogja nehezen meghozott döntésünket. Ez most egy ilyen kérdés és döntés. Ez most AZ a kérdés és AZ a döntés. Tudom, hogy különösen a déli megyékben vagy éppen a vidéki kistelepüléseken él erősen a fegyvertartás hagyománya, de nézzük objektíven a helyzetet: a tervezet esetleges elfogadásával még senki sem veszíti el kedvenc eszközét, csak éppen az illetékes hivatalnál be kell jegyeztetnie, regisztrálnia kell magát és fegyverét. Csekély ár ez azért, hogy eloszlassuk a fegyverpiacot uraló sűrűn gomolygó ködfelhőt. Nem mellékesen az állam anyagi részesedése is indokot jelent a tervezet elfogadására.

Mit várhatunk végső soron a tervezettől: a bűnözési ráta csökkenését országszerte, az illegális fegyverkereskedelem visszaszorulását, a rendőrség hatékonyabb múködését, többlet állami bevételt az adókon keresztül, biztonságosabb mindennapokat, elégedettebb és nyugodtabb polgárokat, egy élhetőbb és biztonságosabb, ugyanakkor a hagyományaihoz is hűen ragaszkodó Cironiát. Talán lesznek részei a tervezetnek, amiket egyesek módosításra köteleznének, de hangsúlyozom és ismétlem, a tervezet alapjáraton nemes és indokolt célt szolgál, így támogatásra méltó.

0 0
 
27.

George Lee
2018.09.27 12:01

Legrand szenátora.

0 0
 
28.

Remiel d'Alambert
szenátor
2018.06.06 22:06

Elnök úr, szót kérnék!

0 0
 
29.


2018.06.05 22:36
Törvényjavaslat szövege
0 1
 

vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató