Törvényjavaslat megtekintése

   Sz. 2. Javaslat alkotmányos kiegészítésre, Cironia Köztársaság Elnöke és Alelnöke tárgyában

Benyújtotta: George Lee
Kiadva: 2017. okt. 24. (1951/11)
FÜGGŐBEN: Képviselőház nem szavazta meg!

III. KONGRESSZUS
1. ÜLÉSSZAK

SZPONZOR: Arnold Barreth (R-BE), Hilary Renfield (R-UN)

Sz. 2. Javaslat alkotmányos kiegészítésre, Cironia Köztársaság Elnöke és Alelnöke tárgyában

I. RÉSZ: AZ ELNÖK

101. CIKKELY Egyetlen személy sem választható meg az elnöki hivatalra több mint kétszer, és egyetlen olyan személy sem választható meg egynél több esetben, aki már egyszer azt betöltötte, illetve két évnél hosszabb ideig valaki más helyett elnöki jogkörrel rendelkezett. Ez a cikkely azonban egyetlen olyan személyre sem vonatkozhat, aki az elnöki hivatalt éppen akkor töltötte be, amikor a Kongresszus erre vonatkozó javaslatát megtette, és hatályba lépésekor nem akadályozhatja meg, hogy az elnöki hivatalt vagy az elnök jogkörét az erre máskülönben jogosult személy átvegye, illetve a már átvett hivatalt hivatali idejének végéig megtartsa.

II. rész: Az Alelnök

201. CIKKELY Abban az esetben, ha az elnököt elmozdítják hivatalából, elhunyt vagy lemond, az elnöki hivatalt az alelnök veszi át.

202. CIKKELY Amennyiben az alelnöki hivatal nincs betöltve, az elnök jelöl ki alelnököt, aki akkor veszi át hivatalát, ha a Kongresszus mindkét háza többségi szavazattal ezt megerősíti.

203. CIKKELY Ha az elnök a Szenátus pro tempore elnökének és a Képviselőház elnökének írásos nyilatkozatot juttat el arról, hogy hivatali jogkörét és kötelezettségeit nem tudja ellátni, ameddig ennek ellenkezőjéről írásos nyilatkozatot nem tesz, az elnöki jogokat és kötelezettségeket ügyvezető elnökként az alelnök látja el.

204. CIKKELY Ha az alelnök vagy a végrehajtó szervek vezető tisztségviselőinek többsége, illetve más hasonló testület - melyről a Kongresszus a törvény útján rendelkezik - írásos nyilatkozatot juttat el a Szenátus pro tempore elnökéhez és a Képviselőház elnökéhez arról, hogy az elnök nem képes jogkörét és hivatali kötelezettségeit ellátni, az alelnök ügyvezető elnökként azonnal átveszi a hivatalt. Miután az elnök a Szenátus pro tempore elnökének és a Képviselőház elnökének eljuttatta írásos nyilatkozatát arról, hogy az őt hivatalában akadályozó tényezők elhárultak, ismét átveszi jogkörét és hivatali kötelezettségeit, hacsak az alelnök és a végrehajtó szervek vezető tisztségviselőinek többsége, illetve más hasonló testület, amelyről a Kongresszus a törvény útján rendelkezik, négy napon belül nem juttatja el a Szenátus pro tempore elnökéhez és a Képviselőház elnökéhez írásos nyilatkozatát arról, hogy az elnök nem képes ellátni hivatalát. Ekkor a Kongresszus, ha nem ülésezik, 48 órán belül összeül, hogy megoldja a kérdést. A Kongresszusnak az utóbbi írásos nyilatkozat átvétele után 21 napon belül össze kell ülnie, illetve az összehívás után 21 napon belül mindkét ház kétharmados szavazati arányával döntenie kell; ha ez a döntés úgy szól, hogy az elnök nem képes hivatali jogkörét és kötelezettségeit ellátni, ügyvezető elnökként az alelnök veszi át a hivatalt; máskülönben az elnök ismét átveszi hivatali jogkörét és kötelezettségeit.


vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató