Egy cikk

napilap - 1958.11.25

Szerző: Howard Briggs
 

Jock Harris elismerte a vereségét

CLAYTON, PET. – A kétszeres győztes petersoni képviselő, Jock Harris, aki idén újraindult Peterson 6 kongresszusi körzetének törvényhozója, aki 1954 óta képviselte a körzetet, sajtótájékoztatón gratulált az ellenfelének. „Gratulálok Clarke Griffinnek, remélem, akkora elszántsággal és akarattal fogja képviselni a Kongresszusban a körzetet, ahogy azt én is tettem. Remélem meg fogja érteni, hogy a körzet konzervatív értékeket vall, és nem fogadja be a ridgefieldi liberálisok rózsaszín álmai.” Megerősítette: nem kér újabb újraszámolást, kettő után sem változott érdemben a különbség, jelenleg 267 szavazattal vezet a progresszív jelölt. „De nem szívódok fel, nyugalom” – mondta nevetve.

A képviselő szerint Harvey Dent jól mozgósított, ezért áll nyerésre Petersonban, és miatta vesztett sok reformer hivatalban lévő, ami „nem katasztrófa, bármikor megeshet. De a dolgok mélyére kell nézni, és ki kell találnunk, miért vesztettünk teret a klasszikus konzervatív megyékben, ezt pedig orvosolni kell.” Harris szerint a pártvezetésnek többet kellene foglalkozni Peterson megyével. „Eddig mindig győztünk, biztosra vették. Mától egyetlenegy megye sem garantált, mindegyikért meg kell küzdenünk.” Beszédében kritizálta Andrew Trumpot, szerinte a cooki kormányzó azzal, hogy nem csak a déli megyék listájára tetette fel magát, hanem mindenhova máshova, elvette a győzelem lehetőségét. „Ha azt mondja, hogy csak a déli megyékben akar felkerülni a szavazólapra, nem szólok, de így nem tisztelte kétmillió ember döntését, vagyis egymillióét, aki René Westre szavazott, és a másik egymillióét, aki Mike Jezzára, aki meg Renét támogatta. Én most Mike-ot támogattam, de René mellé álltam. 1954-ben Trump szenátort. Ő is támogathatta volna, legalább pár megyében West kormányzót.”

Harris kizárta, hogy azért kapott volna ki, mert sokszor kérte Ed Glover vád alá helyezését megalapozó eljárás levezetését. „El kellett volna távolítani, az ország kárára van, a pártja se jelölte újra, ők is, tudják. Harvey Dent nem kampányolt vele, mert kínos.”


Vissza

   Üzenőfal

2019. dec. 12. Nathen Bartek: Én azért raktam fel így először, hoyg más is nézze meg, jelen esetben nekem a Peti bólint rá, mint reform többségű tanács. Utána persze ki lesz adva rendesen is rendeletben

2019. dec. 12. Thomas McDornish: Szerintem a költségvetések csak akkor érvényesek, ha rendeletben is kivan adva. Ahol ellenkező többségű a megye tanács ott értem a kérelmeket, de ahol nem, ott mért nem megy rendeletbe?

2019. dec. 11. Cliff Bedroom: igen egy aposztróf volt a bibi köszi

2019. dec. 11. George Lee: szia, van benne aposztróf vagy valami más jel?

2019. dec. 11. Cliff Bedroom: Sziasztok nektek enged üzit irni? Nekem ezt irja: Nem sikerült a táviratot az adatbázisban eltárolni!

2019. dec. 01. George Lee: választási menetrend frissítve!

2019. okt. 29. George Lee: igen, úgy

2019. okt. 29. Andrew Trump: mivel nem az egész megye tartozik a médiapiachoz

2019. okt. 29. Andrew Trump: A rádió adásoknál ugye az van írva, hogy 400$*ahány megye tartozik a médiapiachoz. És mi van a fél megyékkel? Észak-Legrandot mondjuk egész árral számoljuk, mint a többit, vagy csak 200$-ral, féláron,

2019. okt. 25. George Lee: SZAVAZÁS A SZENÁTUSBAN!

2019. okt. 25. George Lee: pótolva

2019. okt. 25. Andrew Trump: Csak én nem láttom Madisonét?

2019. okt. 23. George Lee: megyék tartalékai fe löltve!

2019. okt. 23. Thomas McDornish: SZAVAZÁS A KÉPVISELŐHÁZBAN

2019. okt. 22. George Lee: gazdasági növekedések a jelentésben megyénként megtekinthetők!

2019. okt. 16. Nathen Bartek: Thad Caslte Eagle megyébe írt kampánya rossz helyre ment, a garfieldi a helyes

2019. okt. 15. Nathen Bartek: Thomas, a tankönyves észrevételem semmis, megtaláltam közben amit hiányoltam

2019. okt. 15. Nathen Bartek: Thomas, írtam egy levelet, benne az észrevételeimmel, mostanra jutottam oda, hogy átfussam

2019. okt. 15. Thomas McDornish: KH Költségvetési bizottság nézze meg az előirányzati törvényt és csütörtök estig jelezzenek a tagok.

2019. okt. 12. Thomas McDornish: Az utlosó edmundi kampámyt Bellick-e és nem McFayden-é. A sok jelöltet összekavartam.

2019. okt. 08. George Lee: most már visszatérek

2019. okt. 08. Edward Glover: Okés

2019. okt. 08. Nathen Bartek: Szerintem legyen Markshill (Osborne)

2019. okt. 08. Edward Glover: Azt lehet tudni, hogy melyik megyében/településen tartjuk?

2019. okt. 08. Edward Glover: Ez a beszéd

2019. okt. 07. Thomas McDornish: Nekem mindegy. Csak nyerd meg

2019. okt. 07. Edward Glover: Bocsi srácok, Peti elég elfoglalt a napokban. A legfrissebb időpont kedd este 8, ha nektek is alkalmas.

2019. okt. 07. Thomas McDornish: Dent nem is kapott meghívót

2019. okt. 07. Nathen Bartek: Akkor most miben maradtunk a vita kezdéásét illetően? szerintem nekem nyolc órától már jó lenne. A kérdéseim meg vannak, tehát rajtam nem fog múlni, hogy pörögjünk

2019. okt. 05. George Lee: sziasztok! Alelnökjelölti vita hétfőn, 18 óra után lesz, várunk mindenkit Bővebb info holnap

2019. okt. 05. Thomas McDornish: Nathen: még van észrevételem. Majd írok este.

2019. okt. 04. Nathen Bartek: az én postagalambom eltávedt akkor ezzel az információval

2019. okt. 04. Edward Glover: Vasárnap délután lesz, ha minden igaz

2019. okt. 04. Nathen Bartek: Thomas, ment a beígért számolás.

2019. okt. 04. Nathen Bartek: Srácok, az alelnöki vita ma vagy holnap lesz?

2019. szept. 27. George Lee: félóra múlva jön a vita

2019. szept. 26. Nathen Bartek: A West Doverben a hlászokkal című kampánynál nem Dover hanem Groveton ahogy a cikkben is jelölve van.

2019. szept. 18. George Lee: és kész

2019. szept. 18. Thomas McDornish: Jhonson Edmund hatban, Pace Edmund hétben jelölt (nem volt kihívója). Elrtam a szövegben.

2019. szept. 18. George Lee: előválasztási cikk holnap olvasható

2019. szept. 17. George Lee: Sziasztok, ma este meglesznek az előválasztási eredmények, cikkekbe foglalva

2019. szept. 14. Thomas McDornish: Nekem most egy hét Horvátország, de utána újult erővel, kipihenten jövök

2019. szept. 12. George Lee: nézd meg

2019. szept. 12. Thomas McDornish: Hozzám nem jutott el a körüzenet.

2019. szept. 11. George Lee: Megy róla köremail még ma

2019. szept. 11. Thomas McDornish: Milyen javaslatokról van szó? Hol olvashatom?

2019. szept. 10. George Lee: Sziasztok, a javaslatok közül beemeljük a vallási felekezeti kérdés hovatartozását, ez már beleszámít a választási harcba.

2019. szept. 08. Thomas McDornish: Az utolsó kampányomban a címet elrontottam, bocsi

2019. szept. 07. Nathen Bartek: Mi ez az orwelli rémálom?

2019. szept. 07. Thomas McDornish: Mindenhol balodali-liberális médiatúlsúly van. Ez alól Cironia sem kivétel

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v1.3b © 2016-2019 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató