← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/1

Taylor: „Green Cartel átlépett minden határt”

A reformpárti jelölt szerint a Progresszív Pártnak lépnie kell, és ki kell közösítenie Cartelt

A Columbiában nagygyűlést tartó mérsékelt konzervatív politikus négyezem ember előtt tartott beszédet, ahol a napok legfontosabb és legégetőbb problémáját vetette fel a mintegy félórás beszédében. „Hallották mit mondott Green Cartel Hillsborough-ban? Hallották, hogy mi a nácik előfutárai vagyunk?” A politikus kérdését hatalmas füttykoncert kísérte. Emlékezetes, hogy Green Cartel összekötötte a nácik és a reformpárti konzervativizmust, azaz szerinte, ha a Reform Párt megerősödik, az történik, mint Németországban: „Boldog vagyok, hogy ma önökelé állhatok! Boldog vagyok, ugyanakkor szomorú is egyben. Hogy miért? Mert látom a jobboldal felemelkedését Cironiaban. Nemrég Németországban hasonlót láthattunk. Egy őrültet, ki milliókat vezetett meg szép beszéddel. Aztán az az őrült stadionokat épített és haláltáborokat.” Mr. Taylor szerint a mérsékelt progresszív politikus elvetette a sulykot, és nem lehet belőle jó elnök. „Green Cartel átlépett minden határt! Éveken keresztül a hírszerzésnél dolgoztam a nácik ellen, Mason Warding csapataival városokat szabadított fel a náci rémuralomtól, és nem különben lágereket is mentettek fel a katonái. Truman elnök milliók életét mentette meg Hirosimával és Nagaszakival. Addig Green Cartel mit csinált? Semmit. Valami utópisztikus energiatervvel kampányol, amiről senki nem tud semmit, pénzt adna mindenkinek elvégzett munka nélkül, és a gazdasági helyzet ismerete nélkül adna tíz százalékos nyugdíjemelést. Nonszensz jelölt.” Beszéde közben megszólította a progresszív ellenfeleit is: „Arra kérem most a progresszív politikustársaimat, akikkel nagyon sok elvi és gyakorlati vitánk van, de tiszteljük egymás elveit, és egymás személyét is, szóval azt kérem tőlük, hogy határolódjanak el Green Carteltől, a liberális donorok pedig ne segítsék a kampányát. Green Cartelnek vissza kell lépnie a jelöltségtől, mivel alkalmatlanná vált bármilyen pozícióra ezzel a kijelentésével.” A rendezvény során a progresszív politikus nevét szabályos füttykoncertek kísérték, sokszor Taylor hangját sem lehetett hallani. A politikus korábban adózási terveiről beszélt volna, de az téma teljesen elnyomta azt. Véleménye szerint a modern ciron konzervativizmus éppen teljes ellentettje a nácizmusnak. „A ciron konzervativizmus keresztény, hívő, hisz a szabad versenyes kapitalizmusban, a demokrácia és az önrendelkezés első számú harcosa. Az elveinket lehet vitatni, de a demokrácia iránti elkötelezettségünket és hazafiságunkat nem! Éppen ezért kell most neki visszalépni.” Taylor szerint Cartel nézetei a progresszívak körében is biztos, hogy visszatetszést kell, ezért kell kiközösíteniük. Több szakértő szerint még nem lehet tudni, hogy a téma mennyire kerül a politikai előterébe, és mennyit fog ártani a Progresszív Pártnak Mr. Cartel kijelentése, ami mindenki szerint nagyon hibás döntés volt. Thomas Marvick belforti újságíró szerint nagyon rossz taktikai lépés volt, hiszen az egymás ellen egyre keményebben fogalmazó reformpárti jelöltek most összezárhatnak, amely a progresszívak esélyeit rontja, illetve azt se lehet tudni, hogy a téma mennyire csapódik le főleg a független szavazok körében. „Ha a Reform Párt a konvencióig megtalálja a jelöltjét, és a másik oldalon a nagy esélyes Cartel lesz az ellenfél, akár Taylor, akár Blank, akár Warding vagy bárki más lesz a jelölt, felzárkóznak mögé, és ha sikerül a függetlenek többségét megszólítani, a választás már akár augusztusban is eldőlhet.”

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗