← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1954/8
Progresszív Nemzeti Konvenció 1954. Devon - Negyedik nap
Befejeződött a PNK
David J. Coleman
Tisztelt Progresszív Nemzeti Konvenció! Elérkeztünk a konvenció utolsó napjához is, amely minden korábbi napnál hosszabb lesz, ugyanis a párt éjszakáig nyúló programokkal készült a megjelentek számára. A késői kezdés és a beköszöntő hosszú kampányidőszak kezdete miatt a beszédek többségét az első három napra ütemeztük, így mára csupán két felszólaló maradt, ámde talán a legfontosabbak Gregory Hammer alelnökjelöltté mellett. A mai nap első felszólalója egy kitűnő Eagle megyei orvos, aki a PNB elnökeként szól Önökhöz. Hallgassuk meg Shimon Batel urat!
Shimon Batel
Tisztelt Konvenció! Tisztelt Törvényhozók! Kedves Küldöttek és Vendégeink!
Nagy öröm számomra, hogy immár a progresszív Nemzeti Bizottság vezetőjeként köszönthetem Önöket eme jeles eseményen. A tegnapi napon a progresszív küldöttek bölcs döntést hoztak, amikor szinte egyöntetűen kiálltak Ed Glover mellett. Orvosként mindig igyekszem a lehető legjobb döntést meghozni, hiszem, hogy most Önök is ezt tették! Azt gondolom, egyedülálló, hogy egy politikai közösség egy emberként áll ki elnökjelöltje mellett, annak idején még George Taylornak sem volt ekkora támogatottsága talán táboron belül, és ez bizony nagy szó!
Amire különösen büszke vagyok, az nem más, mint hogy a Progresszív Pártnak az évek folyamán sikerült egy olyan politikai erővé felnőnie, amely bár rendkívül sokszínű – ezt bizonyítja a konvención felszólaló személyek jelenléte és mondanivalója –, mégis egységes és oszthatatlan! Külön köszönöm Anthony Serge-nek és Jack Shepardnak, hogy konzervatív politikai szereplőként elfogadták a meghívásunkat erre az eseményre, ez is azt igazolja, hogy ez a sokszínű közösség kormányra kerülve Ed Glover vezetésével a társadalom egészét képviselni óhajtja. Sokak számára nehezen elképzelhető, hogy miként lehet a munkásjogokat és a szakszervezeti kérdést összeegyeztetni az erős kultúrpolitikával, a déli szegregációval, vagy épp a hazai vállalkozások bővülésével, s bár tényleg nem lesz könnyű, de hiszem, hogy sikerre vive a Megújuló Cironia programját nekünk sikerülni fog!
Köszönöm szépen a bizalmat és hogy elmondhattam gondolataimat!
David J. Coleman
Köszönjük, Mr. Batel! Akkor most következzen a Ciron Köztársaság köbetkező, elnöke, a Progresszív Párt hivatalos elnökjelöltje, Oakland kormányzója, Ed Glover!
Ed Glover
Tisztelt konvenció, tisztelt hölgyeim és uraim! Tisztelt vendégeink!
Mindenek előtt szeretném megköszönni a bizalmat a megyék küldötteinek, megtisztelő, hogy ilyen egyértelmű többség áll ki mögöttem és Mr. Hammer mögött. Nem fogunk csalódást okozni, ígérem! Nem fogok trumpi mélységekbe süllyedni, én nem a politikai ellenfeleimről szeretnék beszélni ezen a jeles eseményen, hiszen ennél sokkal fontosabb, hogy a Progresszív Párt és az ország jövőjéről ejtsek néhány szót. Amikor bő egy évvel ezelőtt szakpolitikusainkkal és független szakemberek segítségével elkezdtük kidolgozni a Megújuló Cironia programját, már akkor láttuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Bizony, nehéz feladat egy olyan programmal előállni, amely minden társadalmi csoport számára biztonságot, stabilitást és állandó fejlődést kínál, úgy vélem, hogy nekünk ez sikerült!
Gazdasági és vidékfejlesztési programunk fő célja, hogy megerősítsük a ciron vállalatok helyzetét, megvédjük és tisztességes piaci előnyhöz juttassuk a külföldinél sokszor nagyságrendekkel jobb minőségű ciron termékeket és szakítsunk az eddigi kormányzati politikával, mely szerint az államnak nem szabad beleszólnia a gazdasági folyamatokba. Szerintünk igenis megvan a maga funkciója az államnak is a gazdasági szférában, ez egyrészt ellenőrző, másrészt ösztönző szerep. Természetesen a vállalkozás és a piac szabadságát nem fogjuk feladni, ennek bizonyítéka, hogy adókedvezmények mellett számos kormányzati forrást biztosítunk azon cégek számára, amelyek tisztességesen működnek, munkahelyeket teremtenek és betartják a ciron törvényeket. A közteherviselésben a méltányosságot tartjuk a legfontosabbnak, aki többet keres, akinek nagyobb vagyona van, az fizessen is többet!
Szociálpolitikai célkitűzéseink véleményem szerint egyedülállóak eddig Cironia történetében. Mi nem csak szavak szintjén, hanem ténylegesen is együtt fogunk működni a szakszervezetekkel, megvédjük és törvényben rögzítjük a munkások jogait, mint például a munkakörülmények biztosítását, a biztonságos munkavégzéshez való jogot, a fizetetett szabadságot, a tisztességes bérezést és a családi élet tiszteletben tartását a munkaadó által. Ezek alapvető nemzetstratégiai kérdések! Hazugság, hogy elmennének hazánkból a külföldi multik csak amiatt, mert ezentúl megfelelő munkakörülményeket kell biztosítaniuk a munkásoknak, vagy be kell tartaniuk bizonyos biztonsági előírásokat! De ha tegyük fel így is lenne, szükségünk van olyan profithajhász vállalatokra, akik éhbérért foglalkoztatják munkavállakóikat és életveszélyes körülmények között foglalkoztatják őket napi 14 órában? Szerintem nincsen. És nem is feltételezek ilyet a cégekről, biztos vagyok benne, hogy le fogunk tudni ülni minden fél képviselőivel tárgyalni és olyan kompromisszumos megoldásra fogunk jutni, amely mindenkinek egyaránt megfelel. Ugyanakkor számunkra nem a bankok és a cégek érdeke az első, hanem a ciron embereké, ennek kell meghatároznia a prioritásokat is!
Órákig tudnék még beszélni programelemeinkről, akár az időskorúak támogatásáról, az Út a munka világába programról, a kiemelkedő jelentőségű oktatási- és ifjúságpolitikai programunkról, az időskorúak kedvezményéről, a nők terhesség alatti juttatásairól, vagy például polgári jogi programunkról, de az idő hiánya sajnos ezt nem teszi lehetővé, hiszen akkor holnap délig itt állnánk. Mindenki maga is meggyőződhet programunk hitelességéről, ha majd kézbe veszi, aktivistáink ugyanis hamarosan minden ciron háztartáshoz el fogják juttatni azt. Egy dologra viszont mindenképp szeretnék még kitérni, ez a költségek finanszírozásának kérdése. Számtalanszor megkaptuk már kritikaként, még a program nyilvánosságra hozatala előtt, hogy miből fogjuk finanszírozni a szociális kiadásokat. Nos, természetesen nem vagyunk híve a költségvetési hiány elszabadulásának, akármivel is ijesztegetnek egyes konzervatív vészmadarak, nem fogjuk hagyni, hogy hazánk eladósodjon. Szükség lesz különadókra, viszont ezek nem érinthetik a ciron polgárok tömegeit, ezeket is a szolidaritás jegyében fogjuk bevezetni.
Programunkról elöljáróban ennyit mondanék, hamarosan úgyis találkozni fogok személyesen a ciron emberekkel, a többit velük beszélem meg személyesen. Önöknek annyit mondanék, hogy ne ijedjenek meg, minden bizonnyal kemény kampányidőszak elébe nézünk, legyenek bátrak és ne dőljenek be a hazugságáradatnak, amellyel egyesek majd bombázni fognak minket! A mi dolgunk az emberek tájékoztatása és mozgósítása, hogy megválasztásunk után együtt tudjuk képviselni az ő és a nemzet érdekeit! Köszönöm szépen a figyelmet, Isten áldja Önöket! Megújítjuk Cironiát!
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗