← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1954/8

Mortimer kormányzó első fél éve

Az Osborne megyei kormányzó népszerűsége hatalmas, lássuk, mit tett ezért bő fél év alatt.

Oliver Goldin: Üdvözlöm kormányzó, köszönöm, hogy elfogadta a felkérést egy interjúra.    Marcus Mortimer: Én köszönöm a lehetőséget, korábban nem sok alkalmam volt a címlapokon szerepelni.    OG: A legtöbben bizonyára arra lennének először is kíváncsiak, hogy hogyan is élte meg hivatala első fél évét?   MM: Komoly kihívást jelentett, hiszen az előző vezetőség nihilista politikájából kellett a megyét először kirángatni. Úgy érzem ez mostanra sikerült. Folymatosan egyeztettem megyénk képviselőivel, szenátoraival, mostanra tisztázódtak le a dolgok annyira, hogy fejest ugorjunk a konkrét munkába. Mindezt azonban szigorúan csak együtt tehetjük meg, közös erővel, ezt fontosnak érzem hangsúlyozni.    OG: Nemrégiben arról tett nyilatkozatot, hogy egy Tudományos Akadémia központjának egyértelműen Osborne megyének kellene otthont adni. Később Trump szenátor, pontosabban elnökjelölt osborne-i kampányában erre áldását adta és ígéretét tette. Mit szól mindehhez?   MM: Az akkori állításomat fenntartom, de nem alaptalanul. A megyében régóta zajlik magas fokú műszaki képzés, számos területen. Hova tovább az ország egyik legjobb műszaki egyeteme itt található, országszerte tanulók százai érkeznek hozzánk. Egy ilyen akadémia a jövőbeni fejlődésük, munkalehetőségük kapcsán is ígéretes perspektíva lenne. Nálunk nem a mezőgazdaság a húzóágazat, hanem a tudomány és az ipar. Egy műszaki tudományos szakintézet mekkája. Trump szenátor felajánlását ezúton is köszönöm a megye nevében, bízom a javaslata sikeres elbírálásában.   OG: Ha már Trump szenátor. Hamarosan elnökválasztás, a kampány viszont egészen idáig csendes mederben zajlik. Hogyan látja Ön az esélyeket?   MM: Osborne vérbeli konzervatív megye, itt nem sok babér fog teremni a bal oldalnak és ez így is van rendjén. Bár való igaz, hogy Ben Carter kormányzó gyér munkássága nem erősítette a szavazóink hitét, de igyekszem mindent megtenni, hogy ezt a káros folyamatot visszájára fordítsam, úgy érzem ezidáig sikerrel teszem mindezt. Sajálom, hogy Taylor elnök leköszön, hiszen személyes jó viszonyt ápolok mind a mai napig vele, másfelől viszont embertpróbáló feladat volt 8 éven át az övé, érthető ha pihenésre is vágyik. Mint konzervatív, reform párti politikus, abban bízom, hogy a jobb oldalni, konzervatív politikát folytatja a jövőben is az ország, még ha annak némileg radikálisabb formáját is.   OG:  Nem csak elnökválasztás, hanem szenátor választás is lesz a megyében, a jelöltek pedig előszeretettel példálóznak az Ön nevével is. Úgy néz ki, valóban nagy népszerűségnek örvend megyéjében.   MM: A hitelességem lehet az oka. Nem ígértem azonnali csodát, de teszek érte, hogy napról napra előrébb jussunk. Bármelyik reform párti jelölt is fog a 3 szóba jöhető közül végül nyerni az előválasztásokon, a maximális támogatásomat élvezheti majd a progresszív jelölttel szemben.    OG: Végezetül úgy tudjuk, hogy a napokban tért vissza az Egyesült Államokból, ahol a pletykák szerint nem nyaralni volt. Megtudhatjuk látogatásának okát?   MM: Természetesen, még ha minden részletről nem is szeretném felrebbenteni a fátylat. Nathen Bartek képviselővel napi kapcoslatban állok, illetve Cornelius Darwin Közlekedési Miniszterrel is. Tudom, hogy hamarosan hatalmas változások következnek az ország életébe az infrastrukturális csomag elfogadásával. Ilyen volumenű munkálatokat viszont önmagában a ciron vállalkozók nem tudnak kivitelezni, így igyekszem biztosítani, hogy nagyvállalkozók meglássák a potenciált Cironiaban, ezen belül is Osborne megyében, ami az ország ipari központja lesz, ez pedig hangsúlyosan meg is fog jelenni a BArtek csomagban. Ezek a kivitelező vállalatok rengeteg munkahelyet teremthetnek majd, a szekértelmük pedig megkönnyíti a munkálatokat, egyúttal rengeteg iparűzési adót is fognak befizetni a megyének, amiből további fejlesztéskeet valósíthatunk meg. A külföldi tőke beáramlása, bizonyos szintig gazdaságunk hajtóanyag lehet a következő években. Erre való törekvéseket készítettem elő, amikor is nem egy céggel tárgyaltam, hogy megjelenjenek a ciron, illetve osborne-i piacon. Mondom ezt anélkül, hogy egyelőre konkrét neveket említenék. Ezzel a lépéssel amegye bizonyosan új lendületet fog venni és a valódi fejlődés útjára fog lépni.    OG: Kormányzó úr! Köszönjük az idejét, azt hiszem sok mindent megtudtunk, sok mindent pedig izgatottan várunk. Kívánunk további eredményes munkát Önnek és megyéjének.   MM: Köszönöm a lehetőséget és magam is bízom benne, hogy Osborne egy soha eddig nem látott izgalmas időszaknak néz elébe. 

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗