← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1954/8
Reformpárti Nemzeti Konvenció 1954 Negyedik nap
Zárónapjához érkezett a Reform Párt 1954. évi Konvenciója. Megszólalt a párt elnökjelöltje, Andrew Trump szenátor is.
(Milford Corwin)
Tisztelt Konvenció!
A mai nap nagyon fontos, hiszen tegnap egy történelmi eseményen vehettünk részt: megválasztottuk jelöltünknek Cirona következő elnökét, Andrew Trumpot.
Cook szenátora az elmúlt négy évben tanújelét adta, hogy minden hibája ellenére képes tanulni azokból, képes új irányt szabni a ciron konzervativizmusnak, és ahogy ő is elmondta, folytatni kívánja azt az utat, amelyet az elmúlt két ciklus során George Taylor kijelölt. Mint veterán képviselő, aki 1946 óta minden választást megnyert, egy valamit fogadjanak el tőlem: Andrew Trump felkészült az elnökségre. Van egy világos, letisztult programja az ország további fejlesztésével kapcsolatban, támogatja a hadsereget, és ha megválasztjuk vezetőnknek, éberen fog őrködni a nemzetbiztonsági ügyeken, mert ő is tudja: a kommunisták alig várják, hogy megtámadhassák sikeres országunkat, és Andrew ezt nem fogja hagyni.
Álljunk ki mellette, támogassuk őt, hogy Cironia jó irányba indulhasson tovább.
Isten áldja Cironiát, Isten áldja Önöket!
(Andrew Wilson)
Mélyen tisztelt és kedves Párttársaim! Hatalmas megtiszteltetés nekem, hogy Cook képviselőjeként itt lehetek Unionban! Véleményem szerint az, hogy Északon déli törvényhozók is felszólalnak rettentően pozitív hatással van az Észak-Dél viszonyra. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy mi rendezni akarjuk a viszonyokat, nem tovább szítani.
Na de most térjünk rá arra, hogy miért vagyunk itt. Azért, hogy Andrew Trumpot elnökjelöltnek, Francis Wright-ot pedig alelnökjelöltnek válasszuk. Büszkén támogatom mind két férfiú jelöltségét! Andrew Trump Cook megye szenátoraként már bebizonyította, hogy igaz konzervatív. Megvédi a II. Kiegészítést, támogatja a családokat és veteránokat, illetve megvédi országunkat a kommunistáktól. Ezenkívül teljesen elfogadható az álláspontja a szegregáció tekintetében. Eszerint a szegregáció a megye jogok része, amely megye akarja gyakorolni az „egyenlő, de szeparált” doktrínát, az megteheti, amely megye nem az pedig nem. Ennél jobb és elfogadhatóbb megoldás nem létezik. Én ismerem Mr. Trumpot már több éve és bátran állíthatom, hogy jó ember. A kampány végére pedig Mr. Trump az egész ország számára elfogadható jelölt lesz, és méltó utódja Taylor elnöknek. Francis J. Wrightnál kevés tapasztaltabb politikus van, jelenleg 2 embert tudnék mondani,aki tapasztaltabb nála, de sajnos ők jövőre már visszavonulnak.
Most Taylor elnökre és Cougnes alelnökre gondolok. Így nyugodtan kijelenhetjük, hogy a jövőre még aktív politikusok közül Mr.Wright lesz a legtapasztaltabb. Természetesen a tapasztalat nem minden, de Mr.Wright már bebizonyította, hogy országa elkötelezett szolgálója mind alelnökként, mind a legfontosabb szövetségesünknél lévő nagykövetünkként. Ezenkívül kiváló patrióta és a konzervatív-keresztény kultúrkörbe is beleillik. Őt is teljes mellszélességgel támogatom. Éljen a Reform Párt! Éljen Cironia!
(John Prescott)
Tisztelt Konvenció!
Ma úgy állok Önök előtt mint Denfield két éve megválasztott szenátora. Mormon és konzervatív vagyok, aki hisz a szabályozásmentes gazdaságban. a kiegyensúlyozott költségvetési politikában, hisz a fegyvertartásban. Ma úgy gondolom, hogy az értékeimet az esélyes elnökjelöltek közül Andrew Trump képviseli.
Volt szerencsém többször is beszélni Trump szenátorral, hiszen többször össze is tűztünk. Két éve René Westet támogattam Walter George ellenében, aki diktátorként, elnyomóként akart uralkodni egész Cook megyén, aki nem tisztelte a mormonok vallásszabadságát. Szembe kerültem velem, amikor Richard Rawlings támogatására szólította fel a Reform Pártot, miközben Rawlings annyira távol áll a ciron modern konzervativizmus gondolatköréből, hogy a Pártnak el is kellett volna távolodni tőle. Szembe kerültem vele, amikor Ray Dike támogatására buzdított, aki kedve szerint a középkorba vitte volna vissza Walkert.
De azóta többször is szót váltottunk, és úgy érzem, hogy Trump szenátor belátta, mekkorát hibázott, amikor olyan személyek mögé állt, akik csak imitálták a konzervatív értékeket. Úgy érzem, hogy most elnökjelöltként, képes lesz valami újat, valami sokkal hitelesebb és értékekkel teli politikát közvetíteni, mint korábban. Hiszek benne, hogy Andrew Trump legyőzi Ed Glovert. Oakland kormányzója eddig csak arról vált híressé, hogy minden elnökválasztáson jelöltnek indult, aztán alelnökjelölt lett. Most végre – ellenfél nélkül – sikerült az elnökjelöltség is. Remélem, annyira lesz sikeres, mint eddig.
Sokak szerint Glover kormányzónak nincs alternatívája. De van, és ő a konzervatív válasz, Andrew Trump, én támogatom őt.
Köszönöm szépen!
(Andrew Trump)
Mélyen tisztelt és kedves Párttársaim!
Örömmel állok itt Silver Cityben a Reform Párt színe java előtt. Az elmúlt 8 évben hatalmas utat tettünk meg. Olyan eseményeken mentünk keresztül Taylor elnök vezetésével, amiket sosem fog elfelejteni országunk. Az ország 0-ról való felépítése és versenyképessé tevése, az infrastruktúra kialakítása az agrikultúra fejlesztése és a győzelem Koreában, folytathatnám még a sorolását azoknak a cselekményeknek, amiket a Reform Párt George Taylor vezetése alatt véghez vitt.
Ezeket az érdemeket a Progresszív Párt sem veheti el tőlünk. De nem azért vagyunk itt, hogy felidézzük a múltat, hanem hogy a jövőbe tekintsünk, hiszen rengeteg tenni való van még itt illetve a jövő problémái is várják már országunkat. A jövő problémáinak kezelését pedig nem bízhatjuk olyan emberekre, akik még a Kongresszusban se szólalnak fel. A Reform Pártnak erkölcsi kötelessége folytatni Cironia fejlesztését. Én pedig készen érzem magam arra a feladatra, hogy ezt a fejlődést és probléma elhárítást irányítsam. A kommunisták országunkon kívül tartása, a II. Alkotmánykiegészítés megvédése, illetve a költségvetési egyensúly fenntartása, hogy csak pár fontosabb dolgot emeljek ki az összeségből. Amióta szenátor vagyok sok pozitív és negatív dolog történt velem, ez nem egyedi. De az igen, hogy 4 év alatt hatalmas ismertségre tettem szert és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem.
A múltban sok dolgot tettem, amit nem úgy értettem vagy a Progresszív Párt kiforgatott és propagandaként próbálta a lakosokba sulykolni, hogy milyen gonosz vagyok én. Ezt tették 4 éve Mr.Taylorral is a Georgefather kampányuk alatt. És mind tudjuk, hogy annak se volt semmi igazságtartalma. De ezenkívül tartozok egy bocsánatkéréssel. Bocsánat kéréssel Nick Devonhoz és Belforthoz. Nekem semmi nincs Belforttal, sőt René West kormányzó Belforttal barátkozó politikájának is nagy támogatója vagyok. Illetve infrastruktúra programom egyik alapköve a megyék bevonása, megyék közti együttműködés, amire a példa egyértelműen Cook és Belfort. Alig várom a közös munkát Nick Devonnal. Szeretem Belfortot!
Én tudom, hogy sokan nem rólam álmodtak, mint lehetséges elnök. De a kampány alatt bebizonyítom kételkedőimnek, hogy igazi konzervatív vagyok és méltó az ország vezetésére. Akiben pedig még mindig lennének kérdések, az gondoljon arra, ha nem nyerek Ed Glover lesz. Az az ember, aki csődbe vinné az országot, aki korábban Wright alelnököt amerikai kémnek nevezte, és aki semmi jót nem tett megyéjéért az első adandó alkalommal cserben hagyta őket. És aki kaméleonként változtatja politikáját. Szóval bárki mondhatja, hogy nem vagyok jó ember, hiszen szólásszabadság van, de én törekszek rá, és még mindig jobb vagyok, mint Edward Glover. Van egy ember, aki elsők közt vetette belém bizalmát. Egy ember, akinél csak 1 embernek van több tapasztalata arról, hogy milyen alelnöknek lenni. Ez a férfi mind belföldön, mind külföldön kiemelkedően szolgálta hazáját. És nem mellesleg már egyszer legyőzte Ed Glovert. Ez a férfi Francis J. Wright, akit alelnök-jelöltemnek jelöltem. A jelöltséget hatalmas megtiszteltetéssel elfogadom, köszönöm a belém vetett bizalmat! Sok sikert kívánok mindenkinek! Kezdődjön a kampány!
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗