← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1953/10
Az OFE új elnöke Politikai Akcióbizottságot szervez az Archer-javaslat ellen
Tom Hillard szerint a törvényjavaslat sérti a II. kiegészítést, ezért mindent meg kell tenni, hogy ne fogadják el.
Tom Hillard szerint a törvényjavaslat sérti a II. kiegészítést, ezért mindent meg kell tenni, hogy ne fogadják el.
Az Országos Fegyver Egyesület új vezetője, Tom Hillard sajtótájékoztatón mutatkozott be, ahol elmondta, a szerveződés „Mi győzünk!” néven politikai akcióbizottságot szervez, amelynek célja, hogy megvédje a fegyvertartás jogát. „Az Archer-javaslat csak arra jó, hogy elvegye tőlünk az Alkotmány által garantált fegyvertartást, elveszi a jogot, hogy megvédjük a családtagjainkat, szeretteinket a bűnös szándékú emberektől.” Hillard szerint, aki katonaként szolgált a második világháborúban, majd egy fegyvergyártó cégnél dolgozott vállalati jogászként, a jelenlegi szabályozás nem fogja visszaszorítani a feketepiaci fegyvervásárlást, és kritizálta a törvényhozókat a társadalmi vita elmaradásáról.
Elmondta, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy megvédje a jelenlegi szabályozást. „Ennek érdekében politikai akcióbizottságot fogunk szervezni, hirdetünk, várjuk az adományokat, és ezekből már az előválasztások és az általános választások során azokat a jelölteket fogjuk támogatni anyagilag és hirdetések által, akik elutasítják a javaslatot, és kiállnak a szabad fegyvertatás mellett.”
Hillard szerint a jelöltek pártállása mellékes, csak az számít, hogy ki áll ki a fegyvertartás szabadsága mellett. Aki nem, annak az előválasztási ellenfelét is hajlandók támogatni.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗