← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1953/6
Üzenet a Köztársaságnak - John Stettonnal
Az MSC vasárnap reggeli politikai műsora
John Stetton: Első vendégünk, aki Arlingtonból kapcsolódik be, Alexander Smith kongresszusi képviselő, aki két nappal korábban megnyerte a walkeri kormányzójelölti előválasztást, ezáltal ő lesz a Progresszív Párt kormányzójelöltje. Jó napot kívánok, Képviselő Úr!
Alexander Smith: Jó napot kívánok John!
John Stetton: Gratulálok a győzelméhez először is.
Alexander Smith: Nagyon szépen köszönöm! De a legnagyobb köszönet a Választóké! Köszönöm Önöknek!
John Stetton: Az első legfontosabb kérdés, miként definiálná a Lawrence-vezetést. Ő is progresszív, ez Ön szerint nem fogja rontani a győzelmi esélyeit?
Alexander Smith: Nos, így előre láthatólag nem nagyon tudok biztosat mondani. De számolni kell azzal, hogy páran inkább nem mennek el szavazni, mert nem Lawrence vagyok. Ez tény és való. De dolgozni kell azon, meg kell győzni őket, hogy menjenek el szavazni, és voksoljanak rám, Lawrence párttársára.
John Stetton: Ön szerint Nick Lawrence sikeres kormányzó, jót tett Walkernek?
Alexander Smith: Az elmúlt hónapok történéseit nézve mutatkozott meg Nick Lawrence igazi arca. Például az RDISZ megye szintű kitiltása vagy kijárási tilalom, esetleg a rendőri erőkről szóló rendelet. Egy ideig szükség volt eme rendeletekre, de szerintem most már ezeket meg lehetne szüntetni. Például az RDISZ, mint tudjuk, már megszűnt teljes egészében. Tudtommal még csírái sincsenek már Délen. A másik a kijárási tilalom és a rendőri erők megnövelése. A forradalmi hangulat már teljes egészében lecsitult, így eme rendeleteket is meg lehetne szüntetni végre!
John Stetton: Tehát Ön szerint is be kellett vezetni ezeket a megszorításokat, hogy a helyzet stabilizálódjon?
Alexander Smith: Igen. De természetesen korlátozásokkal kellett volna, amik nem sértik meg a polgárok jogait!
John Stetton: Ön szerint sérültek az emberi jogok?
Alexander Smith: A kijárási tilalomról szóló rendeletben igen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy ne korlátozzák mozgási szabadságát. Tehát ha én este 8:30-kor tejet forralnék a gyermekeimnek, de nincs otthon tej, akkor nyugodtan ki tudjak menni a sarki boltba anélkül, hogy a rendőr leterítene a földre azzal az indokkal, hogy este 8 óra után már nem lehet kimenni az utcára.
John Stetton: A kampányra visszatérve, Ön már tudja, kit választ maga mellé kormányzóhelyettes-jelöltnek?
Alexander Smith: Természetesen. Nigel Robinson lesz a kormányzóhelyettes-jelöltem!
John Stetton: Térjünk át aktuálpolitikai kérdésekre. Ön támogatja a Jim Holsakamp által benyújtott Déli Értékek Törvényjavaslatot?
Alexander Smith: Mindannyian tudjuk, hogy a Déli emberek számára nagyon fontosak a hagyományaik és értékeik! Tanulnunk kell a tüntetéssorozatból! Igen, támogatom a javaslatot!
John Stetton: Az előválasztás során nem volt eddig túl aktív, de jön az általános kampány. Aktívabban fog kampányolni?
Alexander Smith: Igen, akkor nem voltam túl aktív. De most annak kell lennem!
John Stetton: Mi lesz a kampánya fő üzenete?
Alexander Smith: Leginkább az, hogy szükség van a fiatalságra! De emellett az egyenlőség is! Eme kettőre támaszkodok a leginkább. Szükségünk van a fiatalokra, mert ők a a jövő nemzedéke! Az egyenlőség pedig alapvető emberi jog, amit nem szabad sárba tiporni!
John Stetton: Köszönöm, hogy rendelkezésre állt, Viszontlátásra!
Alexander Smith: Én is köszönöm, hogy itt lehettem! Viszontlátásra!
John Stetton: Andrew Trump cooki szenátor az egyetlen jelölt a reformpárti oldalon, aki az elnökjelöltségre pályázik. Sok botrányos ügy kapcsolódik a nevéhez, vannak, akik szerint már most eldőlt, hogy a progresszívak elhódítják a President Palace-t. Most Trump szenátort kapcsoljunk Westminsterből. Jó napot kívánok!
Andrew Trump: Jó napot John! Üdvözlöm a kedves nézőket!
John Stetton: Rengeteg botrány kötődik a nevéhez, rengeteg olyan kijelentést tett az évek során, amelyekkel emberek tömegeit sértette meg, vagy éppen nem volt valós a történet. A déli megyék autonómiájáért harcolt. Nemrég szenátorként pedig támogatta Déli Értékek Törvényjavaslatot, amely beszüntetni az FCFSZ szervezetet. Láthatunk hasonló változásokat még a kampányig?
Andrew Trump: Nos, elnökjelöltként fel kell ismerni, hogy az ország nem csak Délből áll. Éppen ezért kommunikálok mostanság több északi és nyugati kollegámmal ismerkedek az ottani viszonyokkal, elvekkel, prioritásokkal. Természetesen ettől még megmaradok déli csávónak, de én minden ciron elnöke akarok lenni, és ezt tisztázni kell a választók felé is, így elképzelhető, hogy lesz egy-két változás.
John Stetton: Csak az elnökjelöltség miatt változtat álláspontján és temperamentumán, vagy úgy érzi, hogy az elmúlt években komoly hibákat követett el?
Andrew Trump: Nézze, az ember követ el hibákat, de levonja belőle a tapasztalatokat. Az elmúlt 3 évben sokat fejlődtem. Az álláspontom, pedig pont a Kongresszusi munkám miatt ígyis-úgyis változott volna. Az lenne furcsa, ha beülnék a Kongresszusba, de még mindig ugyanazt mondanám. Én figyelek a tanácsra, meghallgatom mindenki panaszát, majd levonom a következményeket és cselekszem. Hozzáteszem a Progresszív Párt ezt nem csinálja. Mikor látta őket, hogy hallgattak volna a Reform Párt jobbszárnyára? Vagy csak meghallgattak volna minket?
John Stetton: Viszont Önt nemcsak a progresszívak támadják és támadták, hanem a saját pártján belül is komoly viták voltak. Többször támadta az elnököt, a belforti konzervatívokat szodómiával vádolta, a tavalyi szenátusi kampány során pedig a párt hivatalos jelöltje, Steve Paulson ellen kampányolt. Képes lesz-e ezeket a vitákat lezárni, és először a Reform Párt támogatását megszerezni?
Vagy éppen René Westtel szemben Walter George-t támogatta a kormányzói harcban, miközben West volt a pártja jelöltje.
Andrew Trump: Én nem kampányoltam Steve Paulson ellen. Az elnökkel pedig csak a Dél politikában volt vitánk, ellenben több ötletében pl: Veterán Minisztérium vagy a Koreai-háború a leghangosabb támogatója voltam és ezt sokan elfelejtik. Én a magam részéről nem tartok fenn vitát senkivel a pártban. René West-tel is kijövök, pedig senki nem gondolta volna.
De Walter George is tagja volt a pártnak. Meg az egy nagyon specifikus eset volt, szerintem még 2000-ben is fognak róla beszélni.
John Stetton: Jeffersonban Lewis York megválasztásáról beszélt, és őt ajánlotta, másrészt René West legyőzte a hivatalban lévő kormányzót, sokan, és joggal, úgy érezhették, hogy egy harmadikpárti jelölt mellett kardoskodnia egy reformpárti szenátornak, az a Reform Párt cserbenhagyásával egyenértékű.
Andrew Trump: De én Jeffersonban magán emberként voltam jelen, és bőven nem az volt a mondanivalóm lényege, ezt csak a rosszakaróim terjesztik. Amik ugye minden embernek vannak, még ha nem is tud róluk. René Westhez a párt kötött Walter George-hoz pedig a katonaság és a bajtársiasság. Én anno vele közösen kockáztattam az életemet, ami szerint erősebb, mint külső elvárás. Aki volt katona, az megérti ezt.
John Stetton: Azért tegyük hozzá, hogy egy közszereplő, aki választott törvényhozó, nem tudja elválasztani a magánembert a törvényhozótól. Másrészt, amikor nem fogadta el René Westet kormányzójelöltnek, ezzel azokat a szavazókat is megsértette, akik Önre szavaztak két évvel korábban.
Illetve a Cookban folyó, sok esetben országos botrányt kiváltó ügyekben sem nyilatkozott meg. Ezekre a kérdésekre pedig fel kell készülnie, mert biztos a kampányát részét fogják képezni, nem gondolja?
Andrew Trump: Teljesen biztos vagyok benne, hogy a Progresszív Párt a szokásos személyeskedő kampányát fogja folytatni, amit 4 éve is csináltak. Mi pedig rendesen kidolgozott konzervatív és népbarát programmal fogunk rá válaszolni. Az emberek pedig, majd eldöntik, hogy melyikkel lehet vezetni egy ilyen fiatal országot.
Ami René Westet illeti neki békejobbot nyújtottam és elég jól kijövök vele, konzultálunk ilyen-olyan megyei kérdések kapcsán, és nem ellenséges légkörben.(vége)
John Stetton: Készül bocsánatot kérni azoktól, akiket valamilyen módon megsértett?
Andrew Trump: Szükség esetén igen, de először is tisztázom a helyzetet velük. Habár szerintem nincs túl sok ilyen ember.
John Stetton: Tehát nem tervez megkövetni senkit.
Andrew Trump: Azt azért nem jelenteném ki. Alaposan végig gondolom a múltat és akinél szükségét érzem a bocsánat kérésre, ott meg fogom ejteni.
John Stetton: Mivel nincs ellenfele, viszonylag könnyű előválasztás elé néz. Képes lesz a konvencióig meggyőzni a párt mérsékeltjeit, hogy támogassák? Jelen pillanatban még senki se támogatja Önt az establishment és a liberális konzervatívok oldaláról.
Andrew Trump: Természetesen képesek leszek rá. A Pártban okos és győzni akaró emberek vannak. Ahhoz, hogy támogassanak csak józan észre van szükség, nem arra, hogy szeressenek. Annak pedig minden pártag birtokában van. Illetve a kampány csapatom is profikból áll, készen állunk arra, hogy bárkit meggyőzzünk vagy legyőzzünk.
JohnStetton: Meglátjuk, köszönöm, hogy a rendelkezésünkre állt. Viszontlátásra!
Andrew Trump: Viszontlátásra! Köszönöm a lehetőséget!
John Stetton: Ma Centennialba kapcsolunk még, ahol René West kormányzóval fogunk beszélgetni. Jó napot kívánok, Kormányzó Úr!
Rene West: Üdvözlöm John, köszönöm a meghívást. Üdvözlöm a nézőket is, illetve minden ciron polgárt!
John Stetton: Az első kérdés: támogatja Andrew Trumpot az elnökjelöltség megszerzésében?
Rene West: Huh, ez aztán in medias res, semmi felvezetés, John, maga nem viccel velem. Hogy a kérdésére is válaszoljak, nehéz kérdés több okból is.
Trump szenátorral nem volt mindig felhőtlen a viszonyunk, mindez az utóbbi időben jelentősen javult. Ettől még persze nem egy kérdésben nem értünk egyet, politikai habitusunk is más. De ő cooki, földim, illetve reform párti jelölt. Másfelől az ellenfele az az Edward Glover, akit nagyra tartok és akivel remek kapcsolatot ápolok, mint déli kormányzók egymás között.
Összességében azt kell mondanom: a végén a nép járjon jól, a nép kapjon olyan elnököt, amilyet érdemel. Ha ez Andrew Trump, akkor én a legnagyobb örömmel sorakozok fel mögé. Első körben viszont látni szeretném a jelöltek programját és első kampányeseményeit.
John Stetton: Elképzelhetőnek tartja, hogy a konvencióig annyira felbőszíti a reformpárti politikusokat Trump szenátor, hogy vagy egy harmadikpárti vagy egy progresszív jelölt mögé sorakozzanak fel?
Rene West: Ha ez bekövetkezne, szégyellnem kellene, hogy reform párti politikusnak mondhatom magam. Egyben ez a párt bukása lenne. Ha nem értenek egyet Trump szenátorral, akkor tegyenek róla, hogy kordában tudják tartani, ha ez szükséges. De az, hogy pusztán bosszúból az ellenfeleket támogassák, több kérdést is felvetne.
Ami a független jelöltet illeti, egyelőre nem látok a porondon ilyen potens személyt.
John Stetton: Ön szerint kinek a hibája, hogy nem állt fel egy alternatív jelölt mondjuk a párt establishment vonalából?
Rene West: Engem leginkább Nick House passzivitása lepett meg. Talán senki sem merte felvállalni, hogy az ő hátán nyugodjon Taylor elnök teljes öröksége. Az emberek elégedettek az elnök munkájával, ezt a szintet a következő elnöknek megugrani hatalmas kihívás. Azt is mondhatnám, hogy könnyebb ebbe a pozícióba jelenleg belebukni, mint elnyerni, hogy szobrot kapjon az illető. A legtöbb szóba jöhető reform politikus esetében éppen az ettől való félelmet tartom elsődleges oknak.
John Stetton: Támogatná, ha Taylor elnök vállalna még egy ciklust?
Rene West: A jelentkezési határidőn túl vagyunk, a kocka el van vetve. Szinte mindegy is, hogy mit gondolok erről a kérdésről.
John Stetton: A konvenció azt jelöl, akit akar.
Rene West: Taylor elnök jobban tiszteli az alkotmányt, a demokráciát és a népet, annál, hogy néhányan rásüssék, hogy rá akar telepedni a ciron politikai életre. Őszintén meglepne, ha mégis ringbe szállna.
John Stetton: Ön szerinte Andrew Trumpnak van esélye a győzelemre?
Rene West: Természetesen. Ismert szenátor, meg van a maga támogatói köre és ha kompetens stáb gyűlik mögötte össze, akkor mindenképpen fel lesz vértezve a szükséges tudással ahhoz, hogy eredményes kampányt folytasson. Amíg nem látjuk, hogy mik is a tervei a jelölteknek, azt mondom, 50-50 % a sansz.
John Stetton: Cookban sok változást ígért, mi történt az elmúlt félév alatt a vezetése alatt?
Rene West: Valóban sok mindent ígértem és hála az égnek ilyen rövid időn belül is sikerült eredményeket elérni.
Ilyen eredmény a cooki rendőrség átvilágítása, a korrupt elemek eltávolítása. A rendőrség mostanra megtisztításra került, így az emberek ismét maximális csodálattal nézhetnek fel az egyenruhára és a jelvényre. A lakossági bizalom visszaszerzése pedig kulcskérdés a rendfenntartó erők esetében.
Ezen túl sikerült normalizálni, mi több, új szintre emelni a szomszédos megyékkel a kapcsolatunkat. Hamarosan megkezdődhetnek a pályázatok elbírálása a BElfort-Cook közös hotel projekt kapcsán is. Továbbá sikerült visszaszerezni a megyei költségvetés számára 800.000 dollárt.
Kevesebb mint egy hónap múlva pedig egy történelmi népünnepély kerül megszervezésre Westminsterben, a Déli Karnevál. Az év kezdeti szakaszában tapasztalt zavargások után állapotok kezeléséről már nem szóltam külön. Illetve eltöröltük a Belfortot sújtó rendeleteket is. De nem áltatom magam és nem is pihenek, sok még a tennivaló. AZ a bizonyos program lista még tartalmaz jó néhány kihúzandó elemet.
JohnStetton: Az Armoryval kapcsolatban felmerül a korrupció gyanúja is?
Rene West: Walter George halálával ezt már aligha tudjuk meg, az ügyészségi vizsgálat pedig nem talált az általam kérteken túlmenően semmi rendellenes esetet, így nem is bolygatnám a kérdést a továbbiakban.
John Stetton: Az évben elvileg törvényi formát fog ölteni az infrastrukturális fejlesztés. Erről tud valamit?
Rene West: Volt már eszmecsere a kérdés kapcsán az elnökkel személyesen, hiszen nagyszabású terveim vannak ez ügyben, amiben James Mariniert kormányzó személyében partnerre találtam még megválasztásom előtt. Cook élharcosa lesz ezeknek a fejlesztéseknek, erre személyem a garancia.
John Stetton: Valami konkrétumban már megállapodtak?
Rene West: Az elnök úr támogatja az észak-dél autópálya korridor tervét. Persze a költségvetési terv hiányában ezek egyelőre koncepció szintjén léteznek. Egy ekkora beruházást saját forrásból képtelenek lesznek a megyék megvalósítani. Cook saját forrásból a települések közti autóutakat kívánja fejleszteni. Az autópályák nagyobb volumenű beruházások.
John Stetton: Ha kormányzati ellenőrzés alá kerül, akkor viszont a megyéknek lesz valódi beleszólása az ügyekbe?
Rene West: Éppen ezért lobbiztam jó előre Taylor elnöknél. Egy ilyen kérdésben hiszem, hogy fontos kikérni a megyei vezetések véleményét is.
John Stetton: Köszönöm, hogy rendelkezésünkre állt! Viszontlátásra!
Rene West: Én köszönöm, viszontlátásra!
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗