← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1953/2

Kik rángatják a szálakat?

Érdekes információk birtokába jutott lapunk, amely szerint nem egy befolyásos politikai szereplő érintett a déli események kitervelésében. De vajon mi ebből a valóság és mi a fikció?

Egy neve elhallgatását kérő riporter alany szerint a jelenlegi déli zavargások egyetlen egy célt szolgálnak: bizonyos déli vezetők pozíciójának aláásását és renoméjuk megtépázását, előkészítve a terepet a következő választásokra. Az illető információit elmondása szerint belső körökből szerezte, de az elvárások mostanra túlságosan is szélsőséges, mi több, radikális irányba mozdultak el, amit már nem tudott volna nyugodtt lelkiismerettel végrehajtani. Kijelentette, ez az ügy tisztán politikai indíttatású és a nyomok sokkal magasabb körökig vezetnek, mint azt jelenleg a legtöbb ember Cironiaban el tudná képzelni, konkrét nevek említése nélkül olyan személyekre tett utalást, akikről a közvélemény nem is gondolná, hogy vastagon érintettek a forradalmi tervek kieszelésében. „Ez nem a párthovatartozásról vagy politikai meggyőződésről szól. Még csak nem is az etnikai vagy vallási hovatartozásról. Eszközök vagyunk mindannyian egy nagyon szűk és nagyon befolyásos kör kezében, feketék, fehérek egyaránt. A déli szervezetek feloszlatásával semmi sem fog véget érni, amíg a kitűzött célokat el nem érik. A zavargásoknak lesznek nagy vesztesei és lesznek hatalmas nyertesei is, akik hirtelen a megmentő szerepében fognak tetszelegni. Egy ilyen összeesküvés lavina a megfelelő támogatói réteggel elsodorhat mindenkit: kormányzókat, szenátorokat, de magát az elnököt is…” A déli megyék nyomozóhatóságai nagy erőkkel vizsgálódnak, hogy mialőbb fény derüljön az igazságra és az ok-okozati összefüggésekre, a folyamatban lévő nyomozáskról azonban sehol sem kaptunk bővebb tájékoztatást.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗