← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1953/1
Nick Devon esélyes lehet a jövő évi elnökjelölő előválasztáson
A belforti kormányzó gondolkodik az induláson
Tavaly Nick Devon kockáztatott, és nyert. A belforti kormányzó komoly vitába keveredett Walter George korábbi cooki kormányzóval, minden téren. A megyei vezető sajtóháborúban kritizálta George kormányzót rendeletei miatt, továbbá retorikája miatt, amelyet René West jelenlegi kormányzó ellen használt, akit Devon támogatott is. Az eredmény kifizetődő volt: a magas fokon prosperáló gazdaság mellett (10 százalék felett volt 1951-ben a gazdasági növekedés) a megye érdekében történő kiállás szimpátiát ébresztett a választóknak, és közel 70% támogatta újraválasztásában. Másrészt országosan is ismertté vált.
A nyugati kormányzó is érzékeli az ismertségének és a népszerűségének növekedését, ezért a kabinetjének belső körét azzal bízta meg, hogy mérjék fel a Reform Párton belüli viszonyokat, mennyi esélye van a jelöltség megszerzésére. Ehhez ismernie kell a beágyazottságát és az esélyeit, amelyek nem mindig állnak össze. Másrészt fel kell mérnie az ellenfeleit is. A reformpárti előválasztásokon nagy esélyes lehet még Adam Cougnes alelnök, Nick House szenátor (R-Oe.), Paul Kellermann szenátor (R-Cl.), vagy éppen a tavaly megválasztott René West cooki kormányzó.
Devon megfontolt politikus, ezért először körüljárja, van-e esélye a jövő évi jelölési folyamatban. Forrásaink szerint „Nick közelről tanulmányozza a helyzetet, és csak akkor indul a jelöltségért, ha valódi esély mutatkozik a győzelmére.” A neve elhallgatását az őszinteségéért kérő kormányzói tanácsadó hozzátette: azonkívül, hogy „Nick ebben a harcban a Taylor-párti mérsékeltek vezetőjének a címét vindikálhatja magának, de Belfort gazdasági eredményei is befolyásolhatják a kampányt.”
Sam Terson, a Hillsborough University kutatója szerint ugyan erős kihívó lehet Devon, de nagyon megfontolt, ezért kérdés, hogy belelép egy győz-vagy-veszít versenyben. „Ő lehet az új George Taylor. A kérdés természetesen az, hogy a reformpárti szavazók újra egy George Taylor-típusú jelöltet akarnak elnökjelöltnek.” Mindamellett Devon sok kérdésben eltér az elnöktől. Nem támogatja a regularizációt, az alacsony vámokat favorizálja, ellenzi a nagy költségvetési kiadásokat, legyen az infrastruktúra vagy oktatás. „Ha ezeket az állásfoglalásokat nézzük, Devon nem tudná teljes egészében megnyerni a Taylor-koalíciót, másrészt a párt jobbszárnya se igazán támogatná” – tette hozzá Terson.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗