← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1951/11

30 perc Stettonnal - Különkiadás

George Taylor elnök besze North Havenből

(nagy hangzavar, majd mindenki felállva a helyéről elkezd tapsolni, megérkezett George Taylor – az elnök kezet fog több résztvevővel, röviden szót vált velük, jókedvű, majd előveszi a papírjait) Köszönöm szépen, nagyon jól esett ez a fogadtatás. Biztos valami pozitív beszédet várnak cserébe, remélem, megkapják, máskülönben a búcsúnk szomorú lesz (a fórum nevet). Szeretném megköszönni a megye szenátorainak, kormányzójának és képviselőinek, hogy a mai nap velem tartottak, nagyon sok kérdésben tudtam velük tárgyalni, ebből pedig nemcsak Perry, hanem az egész ország profitálni fog. A téma pedig ugyanaz volt, mint amiért ma itt állok és beszélek Önök előtt: az ipar. Nap, mint nap szembesülök azzal a kérdéssel, amelyet még 1946-ban, nem ugyanitt, de ugyanebben a városban mondtam el iparfejlesztés kapcsán, hogy miként tudjuk megvalósítani. Ha most arra kérnének, vázoljam fel a következő évek apró lépéseit, bajban lennék, hiszen egy ilyen program megköveteli a kétpárti egyezséget, hogy mind a kormányzat, mind a Kongresszus, mind a kormányzók partnerek legyenek egy ilyen tervben, másrészt nagyon függ a nemzetközi gazdasági helyzettől. Ezért engedjék meg nekem, hogy a következőben felvázoljam azt a stratégiát, amely mentén a következő három évben próbálunk komoly lépéseket tenni az ország iparának a támogatására. Az első és a legfontosabb, hogy az ország ipari központjai ismét életre kelljenek (az én értelmezésemben ez leginkább Clark, Garfield, Graham, Osborne és Perry megyéket jelenti), hogy munkát adjunk, megbízásokat az iparnak. Ennek egyik nagyon jó alapját a jövőre meginduló infrastrukturális modernizáció, amelynek nemcsak az a célja, hogy utak, sínek épüljenek, eljusson az elektromos áram minden településre, ez is nagyon fontos, de az is a célja, hogy beindítsa az ipar újjáéledésének a folyamatát. Kihasználjuk a nagyszerű adottságainkat északon és délen, támogatni fogjuk a hazai bányászat erősítését, amely elengedhetetlen célja hazánk ipari modernizációjának is. Több út, több szén, jobb ipar – ez lehetne a jövő céljaink egyik kulcsmondata. Az elkövetkező években dollár százmilliókat szeretnék fejlesztésekbe fektetni, és szeretném, ha a következő adminisztráció is kiemelkedő céljának tartaná ezt a projektet. A következő években ezek a források nemcsak megrendelésként, de kézzelfogható összegként is el fog jutni a ciron vállalatokhoz, és ennek hatására azt remélem, hogy az erős versenyben, amelyet a külföldi vállalatokkal folytatunk, mi fogunk nyerni. Mert ne legyenek kétségeik, ők is fognak jelentkezni, és egy nyitott, kapitalista, szabadversenyes gazdaságban nekik is meg kell adni a lehetőséget. Nem fogok olyan rendeletet hozni, és nem fogok aláírni olyan törvényjavaslatot, amely bármiféle repressziót, büntetést foganatosítana a multinacionális és külföldi cégek felé. Sőt, úgy vélem, hogy a verseny jobbá teszi az ipari termékeinket, gyorsabb idő alatt sokkal jobb minőségű terméket állít elő a gazdaságunk, ha nyomás van rajta. Ilyen nyomás a külföldi vállalati csoportok is. Amiről viszont élénk tervezés zajlik, az egy vámtörvényjavaslat előkészítése. Hiszek benne, hogy az igazságos kereskedés részét képezi egy igazságos vámrendszer is. Másrész hiszek abban is, hogy országunk másokhoz képest hátrányban van, és az ország első polgáraként feladatomnak érzem, hogy megvédjem a munkásokat ezektől, és elősegítsem a fejlődést. Ez egy ilyen törvény lesz. Tisztelt Hallgatóság! További lényeges pontja az egész iparfejlesztésnek egy, a jelenleginél igazságosabb társadalom- és adópolitika is. Ennek jegyében adóreformot hirdetek, amelynek alapja egy új, szolidárisabb személyi jövedelemadó-rendszer. A jelenlegi adókulcsokat megsokszorosítanánk, a szegényebb dolgozók a jelenleginél alacsonyabb adókulcsokon adóznának, aki pedig tehetős, vállaljon sokkal többet az ország terheiből. Csökkentenénk az hozzáadott értékek adóját, egysávossá tennénk a vállalati adózást és kidolgoznánk az adólevonások rendszerét. Ez egy nagylélegzetű, kétpárti támogatást igénylő javaslat lesz, amelybe szeretném bevonni Önöket is. Mondjuk el közösen, hogy miként kellene átalakítani hazánk adórendszerét! Cironia iparának feltámasztása közös érdekünk, remélem, hogy a következő időszakban Önökben megtalálom a megfelelő partnert ehhez a munkához. Köszönöm szépen! Isten áldja Cironiát, Isten áldja Önöket! (A közönség állva tapsolja Cironia első emberét)

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗