← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1951/11
George Taylor nem indul újra
Sem akkor, ha lesz egy törvény addig, sem akkor, ha nem
Információink George Taylor elnök ma este részt vesz a Belfort Megyei Reform Párt adománygyűjtő rendezvényén, ahol arra fogja bíztatni a párt vagyonos támogatóit, hogy minél több dollárral támogassák a félidős választások reformpárti jelöltjeit, illetve beszél a következő időszak legfontosabb lépéseiről.
Taylor már tegnap Cloverdale-be érkezett, ahol Nick Devon kormányzóval (R-Belf.) és Arnold Barreth szenátorral (R-Belf.) egyeztetett több órán át keresztül. Lapunk információi szerint több fontos kérdés is felmerült, többek között a belforti infrastrukturális fejlesztések, az esélyes jelöltek Danny Sanchezzel szemben küzdelemhez, illetve az egészségügyi reform és a megyék jogállását taglaló javaslat. Ezt követően stratégiai megbeszélést folytatott a párt legjelentősebb donoraival is, nagyjából negyven fő vett részt, ahol egy újraindulását firtató kérdésre válaszolva kijelentette: semmi módon nem fogja újrajelöltetni magát 1954-ben. „Nyolc évre kaptam felhatalmazást a választóktól, ez egy régi alkotmányos hagyomány, és nem kívánom ezt áthágni.” Az elnök akkor sem indul újra, ha lesz egy törvény, amely ezt megakadályozza, de akkor sem, ha nem. „Ez elv, és nem valamiféle politikai játszadozás.”
Csalódottságának adott ugyanakkor a Barreth-Renfield Javaslat képviselőházi bukása miatt, és az arra adott válaszokra. „A Reform Párt jövőre nehéz helyzetbe kerülhet, ha folytatni az adminisztráció és ellenem való harcát. Egy megújuló, hirtelen erőre kapó liberális mozgalom nehézségeket fog okozni a félidős választáson.” Ezenfelül bántja, hogy a nyugati konzervatívok mennyire bizalmatlanok irányába. „Persze, majd a kampányban, ha kellenek a dollárok, menjenek Nyugat-Cironiába korteskedni értük, akkor természetesen karon fognak a választók előtt, vagy az elnökjelölti előválasztás idején. Nem biztos, hogy én vagy ők ott lesznek.”
A sikeres kormányzás érdekében támogatni fogja azokat a „párton belüli erőket, akik adott esetben kihívják a kormányzati programmal ellenséges hivatalban lévő törvényhozókat és kormányzókat.” Úgy fogalmazott, hogy nem a személyét félti, hanem a hátralévő időben benyújtandó törvényjavaslatokat. „A biztosítói törvény átalakítása például komoly küzdelemmel fog járni, de nem lesz egyszerű a fellebbviteli bírók és a kerületi ügyészek megválasztása sem. Egy megosztott párt esélyt fog adni a progresszívaknak, hogy olyan bírókat és ügyészeket jelöljek, akik hozzájuk köthetők, kénytelen leszek.”
Taylor szerint ugyanolyan veszélyes kihívás elé állítja a „mainstream konzervativizmust” Walter George cooki kormányzó, aki reformpártiként az erős szegregáció támogatója, és sok esetben jobbról előzi a progresszív délieket.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗