← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/1

George Taylor jelölteti magát elnökjelöltnek

A politikus szerint egy mérsékelt konzervatív győzelem segítheti elő Cironia sikerét

Tegnap tizenegy órára Silver Citybe hívta George Taylor a média képviselőit, hogy sajtótájékoztatót tartson egy iroda elé. A rendezvényen a politikus mellett harminc másik reformpárti szimpatizáns vett részt, akik körbeállták a rögtönzött színpadon mikrofonok mögött beszélő Taylort. Ekkor jelentette be Mr. Taylor azt a régi gyanút, hogy indulni fog az 1946-os elnökválasztásokon, és felveszi a kesztyűt a Mason Wardinggal szemben. A párt hagyományos, konzervatív irányvonalához tartozó politikus nyitóbeszédében (amelyet alább teljes terjedelmében közzéteszünk) utalt az eddigi heves vitákra, és elmondta, hogy olyan kampányra készül, ahol a pozitív üzenetekre helyezi a hangsúlyt, és egy részletes szakpolitikai programot kíván bemutatni, amelyet az elmúlt időszakban végzett konzultációi alapján állít össze a csapata. A T-Team (Taylor kampánycsapatának a rövidítése), amely az elnökjelölt kampányát koordinálja, így például intézi, hogy mikor, melyik megyében kampányoljon, milyen szakpolitikai témák kerüljenek elő a kampány során. A csapatot Ed Mullins, Thomas Dewey egykori kampánycsapatának a kulcsfigurája fogja vezetni. A nyitóbeszédben Taylor megerősítette, hogy nem fog részt venni semmilyen kétpárti vitán, Mr. Wardinggal majd az előválasztás során fog vitázni. „Tisztelt Sajtóképviselők, Kedves Vendégeink! Az elmúlt időszakban hazánknak egy teljesen új világgal kellett szembesülnie. Mióta kimondtuk, hogy feladjuk addigi társult szerződési viszonyunkat az Amerikai Egyesült Államokkal, megkezdődött az a politikai diskurzus, amely megadja az alapzajt a közelgő országos választások kampányának. De ez a beszélgetés nemcsak a médiumok közötti politikai véleményváltások által jött létre, hanem minden igazi hazafi érdeklődik a jövőről, mivel szeretne tenni valamit az országért. Éppen ezért döntöttem úgy pár hónappal korábban, hogy nyakamba veszem az országot, és megtudakolom, mit is akarnak a választók, hogy kívánják megoldani az előttünk álló feladatokat, milyen szakpolitikai kérdéssel kellene foglalkoznia a törvényalkotóknak. Ezek a nagyon pozitív impulzusok, amelyet kaptam konzervatív, liberális vagy éppen független választópolgároktól, megerősített abban, hogy egy olyan országot kell felépíteni, amely nemcsak a konzervatívak vagy a liberálisok országa van, hanem minden ciron polgár érdekében kell dolgoznunk. Olyan elnökre lesz szüksége a nemzetnek a következő évtől, aki cölöpöket ver le, hidakat húz fel, segítséget nyújt a társadalomnak, és békét teremt a különböző politikai mozgalmak között. Egy olyan elnök kell, aki épít, és nem rombol, aki egyesít, és nem megoszt. Egy olyan személyre van szüksége Cironiának, aki keresztény életet él, nem csak hangoztatja. Mindent megfontolva, és érzékelve, hogy eddig milyen irányú politikai mozgások történtek hazánkban, szeretném bejelenteni, hogy jelentkezek a Reform Párt elnökjelölő folyamatába, hogy én legyek Cironia Köztársaság soron következő elnöke! Az eddigi politikai folyamatok nem tudtak meggyőzni arról, hogy a jelentkezők, akik eddig felvetették indulási szándékukat megfelelne ezeknek a kritériumoknak, még inkább azért se, mert nem rendelkeznek semmilyen közigazgatási tapasztalattal. Én korábban éveken keresztül az amerikai igazságszolgáltatás folyamatában teljesítettem szolgálatot, és az én tevékenységemnek is hála rengeteg maffiózót sikerült elkapni, és börtönbe juttatni. A többiek egyike sem dolgozott ilyen felelősségteljes munkában, ami pedig elengedhetetlen része egy ország vezetésének. Hiszen az ország nem egy kaszárnya, az elnök pedig nem egy generális, akinek uniformizált egyének teljesítik minden parancsát. A mi országunk egy sokszínű, nagyszerű ország, amelyet nem kell naggyá tenni, hiszen most is rendkívüli, tenni akarásunkkal, bátorságunkkal és szorgalmunkkal nagyon sok nemzetet felülmúlunk. Ezt a nagyszerűséget kell szolgálnunk, és arra kell törekednie a ciron politikumnak, hogy még több jót hozzon ki az országból. Mivel többen bíztattak, hogy mutassam meg az egész országnak azt a konzervatív programot, amellyel az ország képes a prosperitásra, úgy gondoltam, hogy ilyen nagy támogatást nem utasíthatok vissza. Az elkövetkező időszakban arra fogok törekedni, hogy ezt a programot bemutassam, közvetítsem, és bővítsem azt, és megvitassam a reformpárti szavazókkal, hogy számukra mennyire elfogadható az. Szerintem ez az előválasztási folyamat lényege, nem pedig a felesleges hangulatkeltés, az értelmetlen címkék egymásra ragasztása. Nekünk, reformpártiaknak, meg kell találni azt a jelöltet, aki legyőzi a progresszív ellenfelét. Ennek pedig a lehető legjobb embernek kell lenni, akinek van víziója, és valódi konzervatív értékeket képvisel. Ez mindannyiunk közös felelőssége. Erre a választók pedig lehetőséget fognak kapni az előválasztások során, mielőtt el kell dönteniük, hogy szerintük ki lenne erre a legalkalmasabb személy. Ezek politikai hirdetésekből, kampányrendezvényekből és a jelöltek közötti vitákból fognak értesülni a konzervatív választók. Mivel én a Reform Párt politikusa vagyok, a pártom tagjainak tartozok felelősséggel, előttük és a párton belüli jelölttársaimmal fogok vitázni. Nem veszek részt olyan vitán az előválasztási küzdelem, ahol progresszív jelöltekkel kell megvitatnom a legfontosabb kérdéseket. Ha megnyerem, és közülük valaki megnyeri az előválasztást, mint a két párt hivatalos jelöltje, úgyis találkozunk, de egy ilyen rendezvény csak arra lenne jó, hogy ne vegyem elég komolyan a pártunkat, a szavazóinkat, a konzervatív mozgalmat. Tisztességes kampányt szeretnék folytatni, amikor az ellenfeleimmel egymás programjáról beszélgetünk és vitázunk, nem kívánok személyeskedő és támadó kampányt folytatni. Viszont aki megtámad, netalántán valótlanságot állít, az megkapja tőlem és a csapatomtól a méltó választ! Ahogy látják a mögöttem álló iroda lesz a kampány központi irodája, ahova már rengeteg aktivista jelentkezett, eddig is, remélem, ez folytatódni fog, ők harmincan mögöttem már a T-Team tagjai, akiket Ed Mullins fog vezetni. Az elkövetkező időszakban folytatom az országjárást, szeretnék minél több emberrel találkozni, és minden megyében egy-egy kampányközpontot kialakítani, hogy az előválasztási kampányt onnan koordinálhassuk. Ehhez persze az akaraton kívül szükség van jelentős anyagi forrásokra is, így több, a gazdasági életben is jelentős, személlyel, donátorokkal, konzervatív szervezetekkel fogok egyeztetni, és arra fogom kérni őket, miután bemutattam a programomat, hogy hajlandóak és akarják-e támogatni a programomat. Mielőtt Önöket idehívtam, a csapatomnak elmondtam, hogy az életük az elkövetkező egy évben nagyon meg fog változni. Rengeteget fogunk dolgozni, hatalmas erőbefektetést igényel egy sikeres előválasztási kampány, amely nagyon sokáig eredmény nélkül fog telni. De aztán meghozza a gyümölcsét a befektetett munka, az amit Cironia érdekében hozunk. Mert a politikusok nem saját magukért, nem a megélhetésükért küzdenek, legalábbis nagyon remélem, hanem az ország jobbá tételének a szándékáért, legalábbis merem hinni. Mi ezért fogunk dolgozni. A végső célunk pedig nem lehet más, minthogy egy istenfélő, keresztény, az Alkotmányt és az amerikai értékeket tiszteletben tartó elnököt válasszunk meg 1946-ban, aki minden porcikájában a nemzet érdekét tartja szem előtt. Aki kellő mértékben konzervatív, és kellő mértékben mérsékelt. Aki az ellenfeleit partnernek tekinti, és hajlandó velük a párbeszédre, aki nem próbálja meg piszkos trükkökkel befeketíteni őket, aki nem vonja kétségbe a hazaszeretetüket. Én hiszem és vallom, hogy minden politikus, aki Cironiában most a reflektorfényben van, és elmondja saját tervét, hogy miként lehetne még jobbá tenni az országot, alapvetően jó emberek, csak épp más értékek mentén politizálunk, és azt is gondolom, hogy ők kevésbé látják át a dolgok menetét, mint mi. De attól ők mindnyájan jó emberek. Köszönöm, hogy eljöttek!”

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗