30 perc Stettonnal - különkiadás

          Jó napot kívánok, ma különkiadásban jelentkezek napközben, amikor beszámolok, hogy mi történt a mai napon a beiktatáson. George Taylor második beiktatása is úgy kezdődött, ahogy az első. A családjával reggel ellátogattak egy istentiszteletre, teát ittak, majd az elnök sétált egyet a President Palace kertjében és az udvarában. Mindez reggel 9 és 11 óra között zajlott el. Ezt követően találkozott Adam Cougnes alelnökkel, aki időközben már letette az esküt, ahogy szokás. Majd 11:30-ig beszélgettek, végül 11:45-kor autókonvojjal megindultak az öt kilométerre lévő Huberts térre, ahol a beiktatási ceremónia folyt. A rendezvényen mindkét párt kongresszusi vezetői és tagjai megjelentek, ott voltak a tömegben a miniszterek, kormánytagjelöltek, és közel tízezer ember gyűlt össze, akit érdekelt a rendezvény. A beiktatás során Sam Scott a legfelsőbb bíróság főbírója olvasta fel az esküt, amelyet az elnök utána mondott, miközben a first lady tartotta azokat a könyveket, amelyekre az elnök a kezét tette. Négy évvel ezelőtt egy Biblia és egy 19. századi kiadású Alkotmányra helyezte bal kezét, most viszont már többet használt. Volt egy baptista és egy katolikus Biblia, egy Tanakh (azaz „zsidó Biblia”), az Alkotmányunk 1871-ben megjelent kiadása, illetve Martin Luther Stoever Abraham Lincolnról szóló életrajzi könyve 1865-ből. A President Palace-tól megtudtuk, hogy ennek szimbolikus jelentése van. Ezt követően egy rövid, tízperces beszédet mondott, amelyet itt most elejétől a végéig bemutatunk, egyébként hangos tapssal többször meg is szakították azt. „Tisztelt Polgárok, Honfitársaim! Szeretném köszönteni mindazokat, akik eljöttek erre az eseményre, és szeretném azokat a polgárokat is köszönteni, akik otthonról követik figyelemmel az eseményeket. Nagyon megható, egyben felemelő számomra, hogy a mai napon úgy döntöttek, hogy eljönnek a Huberts térre. Nem tudom kifejezni elégszer a hálámat annak a közel három és félmillió polgárnak, akik tavaly novemberben bizalmat szavaztak nekem, ami azért is nagy megtiszteltetés, mert a választók közel háromötöde a folytatásra voksolt. (taps és ováció) Ez a nagy győzelem és felhatalmazás ugyanakkor nagy alázattal is jár. Nem szabad figyelmen kívül hagynom azt a két és félmillió embert, akik nem engem támogattak, és azokat sem, akik otthon maradtak, nekem mindenkit képviselnem kell, és ezt meg is fogom tenni! (taps) A liberális szavazók ugyanúgy számíthatnak rám, mint a konzervatívok vagy a mérsékeltek, a progresszív törvényhozók előtt ugyanúgy nyitva a President Palace, ahogy a Reform Párt politikusai előtt. Nem az számít, honnan jössz, hanem hova tartasz. Ennek a jegyében kell kimondani: mi egy, felbonthatatlan és egységes nemzet vagyunk, és mi, politikai döntéshozók, csak az ország érdekeit tarthatjuk szem előtt, az önös érdekeinket a háttérbe kell szorítanunk. Egy valamit ígérhetek: ahogy az elmúlt négy évben, úgy ezután is csak Cironia és lakosainak intenciói szerint cselekszek. (ováció és taps) Nem lesz könnyű, nagyon sok olyan döntést kell majd meghoznunk, amelyhez szükség lesz Nemzetünk lelkére és erejére, hogy közösen, együtt győzzük le az előttünk álló akadályokat. De megoldást kell keresnünk, hiszen ahogy Ludwig Wittgestein is mondja: „Egy problémát mindig sokkal könnyebb eltemetni, mint megoldani.” Engem Önök azért választottak meg, hogy megoldást találjak, és ne temessek. Tisztelt Honfitársaim, meg fogom találni a megoldást a hazánkat leginkább feszítő gondokra! (taps és ováció) Az út rögös lesz, hosszú, nem lesz mindig könnyű, sőt néha azt fogják látni, hogy nincs esély a sikerre, hiszen T. S. Elliot is megjegyzi: „Minden ismeretünk közelebb visz minket a tudatlansághoz.” Néha kételkedni fogunk magunkban, Önök néha mérgesek lesznek ránk, de tudniuk kell, mi és én azért dolgozunk, hogy hozzátegyünk valamit az Önök jólétéhez. (taps) De ki kell jelenteni, hogy az ország ma nincs válságban, megfelelő alapokkal rendelkezik bármilyen negatív hatás kivédésére. De eljött az idő, hogy a betontübingre felhúzzuk az épület többi részét, hogy aztán beköltözhessünk. Ne legyen kétségünk: amíg vannak olyan törvényhozók és emberek az országban, akik tenni akarnak hazájukért, ez az épület folyamatosan épül és szépül, de amint nem lesz, aki gondját viselje, hamar az enyészeté lesz. Segítsenek Önök is, hogy ne pusztuljon el a közös építményünk. Ugyanakkor nem szabad megengednünk, hogy bárki is azt mondja, jó az, ami most van, hogy nem kell kitekintenünk, Cironia mindent jól csinál. Ezek a szirénhangok tévútra visznek minket, nem szabad bezárkóznunk. Azért fogok dolgozni, hogy országomat és népemet a fény útján a modernizáció felé vigyem, amiért annyian életüket adták az elmúlt évszázadokban, harcolva a függetlenségükért. Ma függetlenek vagyunk, de tenni is kell érte, hogy ezt a hatalmas vívmányt kamatoztatni is tudjuk. Abraham Lincoln gondolatával zárom beszédemet: „Ránk vár az a feladat, hogy hittel vállaljuk a ránk maradt munkát, hogy dicső halottainkból még nagyobb odaadást merítsünk az ügy iránt, amelyért ők mindent feláldoztak, hogy mi, az itt jelenlévők híve higgyük, hogy ez a nemzet Isten segedelmével újjáteremti a szabadságot.” Isten legyen Önökkel, Isten áldja Cironiát! Köszönöm szépen (taps és ováció)     A rendezvény ezzel zárult, az elnök visszatért családjával a President Palace-ba, majd kora este, hat órától jön egy díszvacsora, amelyet a Kongresszus rendez meg, majd egy jótékonysági bál következik. Később még jelentkezek, most elköszönök. Viszontlátásra!