← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1950/12
Pénteken tartja vezetőválasztó ülését az új reformpárti szenátusi frakció
Az elnök és az alelnök is ellátogat az ülésre
Péntek 10 órától tartja tisztségválasztó ülését a januártól hivatalosan felálló frakció, tudatta a sajtó munkatársaival a kongresszusi Reform Párt sajtóosztálya. A frakció vezetésében várhatóan megerősítik Francis Blankot (R-Ol.), akit idén választottak nagy többséggel újra a déli megyében. Az eddigi kisebbségi vezetőtől ugyanakkor a társai elvárják, hogy az eddigieknél sokkal aktívabb legyen, többször szólaljon fel, vezesse a szenátorokat. „Keményebb kiállás a frakció álláspontjáért, több kapocs a President Palace vezetésével – ezt kérjük Franktől a frakcióülésen” – nyilatkozta egyik, magát meg nem nevezni kívánó szenátor.
Több szenátor befolyása növekedhet, többek között Stuart Hoyt (R-Mn.) vagy Nick House (R-Oe.) szenátorok erősödhetnek, miután az előbbi nem akar kormányzati posztot, utóbbinak az elnökkel szemben kemény kritikája után valószínűleg nem lehet főügyész. Az újonnan választott északi szenátorok is ringbe szállhatnak posztokért, ez a délelőtti frakcióülésen fog kiderülni.
Az ülésre ellátogat az elnök és az alelnök. George Taylor rövid beszéddel készül, ahol felvázolja a jövő évi törvénykezési terveit, amihez kéri a szenátorok támogatását. Többek között beszámol az általa jelölni kívánt kormánytagokról, felvázolja a jövőre esedékes igazságügyi átalakítást, és az infrastrukturális fejlesztéseket. A képviselőházi frakció jövő héten tartja a frakcióülését.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗