← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1950/10
Cirónia választ – elemzés a kampányról
Green Cooper elemezi a két párt kampányát, mely szokatlanul aktívra sikerült mindkét oldalon.
Idén az egyik legfontosabb belpolitikai esemény a kampány volt, ahol alapvetően két eltérő taktikát és megvalósítást láthattunk arra, ki miként szeretné meggyőzni a választókat arról, hogy rá szavazzanak. De nem csak két megvalósítás, hanem két világszemlélet is ütközött. Ez utóbbiról most nem kívánnék írni, az másik téma, most leginkább a kampányt kivitelezését és formáját tekintem át.
A Progresszív Párt lépett fel inkább támadólag az egész kampány folyamán, amit nem csak a vitákon lehetett érzékelni, de a liberális jelöltek – elsősorban az elnökjelölt és az alelnökjelölt esetében – beszédében, fórumain is látható volt. A vélt vagy valós – ebbe most nem mennék bele – reformpárti korrupció volt a legfőbb támadásuk, illetve Taylor elnököt támadta leginkább azzal, hogy az előző négy év ígéreteit sem tartotta meg. Ezen kívül elég negatív képet festett az ország helyzetéről a progresszív oldal. Ennek igazságtartalmát már a választónak kell eldöntenie, nyilván az, aki a konzervatív oldal felé húz, kevésbé látja olyan komoran a helyzetet, mint ahogy azt Bedroom megfestette. Persze a progresszív jelölt saját programmal is előjött, azonban ezt leginkább a vitán hozta előtérbe. Próbálkozott később is ennek propagálásával, azonban ezt leginkább csak védekezés formájában tehette meg, mivel a reformpárti jelöltek azt igencsak támadták. Ennek megfelelő nem biztos, hogy kellő mértékben és kellő mélységben jutott el Bedroom programjának üzenete a választókhoz, bár ezt majd csak a választás napján látjuk meg. A progresszív kampány elsősorban rádió- és plakáthirdetéseken keresztül kommunikált, kevesebb személyes kontaktus, kevesebb lakossági fórum, kampányesemény volt, mint hirdetés. Ez leginkább a helyi jelöltek szintjén jelent meg, az elnökjelölt azért tartott a nagyobb városokban nagygyűléseket.
A Reform Párt nem csak szemléletben, de kampányban is más stratégiát hajtott végre. Valószínűleg – előválasztási procedúra híján – már jó előre készültek a kampányra, ami meg is látszott azon. A helyi jelöltek, főleg az északi megyékben, nagyon aktívak voltak mind szenátusi mind képviselőházi szinten is, amellett, hogy az elnök és az alelnök is rengeteg városba látogatott el. Eleinte a plakát- és rádióhirdetésekkel operáltak a progresszív elnökjelölthöz hasonlóan, azonban később nagyon sok személyes kapcsolatot alakítottak ki. Ami a tartalmat illeti elsősorban az elmúlt négy év eredményeit próbálták meg előtérbe helyezni, illetve Bedroom programját támadták. A reformpárti kampányra jellemző volt, hogy gyorsan reagáltak a viták utáni felmérésekre, és annak eredményeit próbálták felerősíteni főleg, amelyek számukra pozitívok voltak. Ezzel ellentétben úgy látom Bedroom inkább a reformpárti kampányra reagált, és ezáltal közvetve csak a választók véleményére. Taylor elnök is előállta egyfajta programmal, amely nagyjából azzal foglalható össze, hogy folytatja az elmúlt négy év megkezdett munkáját. Azt, hogy ez mennyire pozitív, azt a választások majd eldöntik.
Minden esetre a kampányból már most is sokat lehetett tanulni, ami a regisztrációt illeti. Nagyon sok megyében több reformpárti regisztrált volt, ami akár meglepő is lehet. Több olyan megyében tudtak fordítani, amelyet korábban inkább kéknek tartottak a szakértők, illetve több csatatérmegyében is előnyt tudtak szerezni a regisztráltak számában, emellett a „nagyon kék” megyéket is úgy tudták alakítani, hogy közel kerüljenek a Progresszív Párthoz. Bár jósolni nem szeretek ennyire előre, a kampány alapján úgy vélem a választóktól George Taylor újabb négy évre kap felhatalmazást. Négy év múlva a mostani csata biztosan nem alakul ki, mert Taylor elnök biztosan nem indul újra 1954-ben, és Cliff Bedroom is belengette, hogy veresége esetén nem indul el legközelebb előválasztáson sem.
Green Cooper
belpolitikai elemző
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗