← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1950/10
A veteránok senkit sem támogatnak
A Ciron Veteránok Országos Szövetsége szóvivője szerint mindkét jelölt a veteránok barátja
„A Cironi Veteránok Országos Szövetsége a tagok szavazata alapján egyik jelöltet sem támogatja” – jelentette Ki Charles Timons, a szervezet szóvivője. Mint elmondta, a két elnökjelölt beszéde után minden tagnak lehetősége volt levélben illetve személyesen szavazni, hogy kit támogatnak. Az eredmények alapján George Taylor jelenlegi elnök tetszési indexe a veteránok között 83, Cliff Bedroom progresszív elnökjelölté pedig 77 százalékos volt. Timons hozzátette, hogy a CVOSZ vezetői ezért döntöttek úgy, hogy idén egyik elnökjelölt mögé sem csatlakoznak.
„Mindkét párt jelöltje nagyon hiteles és számunkra fontos programot mutattak be, és arra kérjük a ciron veteránokat, hogy a szívük szerint döntsenek.” Mások szerint egyébként a veteránok George Taylor külpolitikája és a hadikiadásokra fordított jelenős összegek, illetve a haditengerészeti bázis miatt támogatják, Cliff Bedroomot a szociális programja miatt.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗