← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1950/9
Cironia Választ 1950
George Taylor beszéde a Ciron Veteránok Országos Szövetségének ridgefieldi gyűléséről
Tisztelt Konferencia, Tisztelt Jelenlévők!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezen a fórumon, épp Önökhöz szólhatok, akiknek ma teljes szívvel köszönöm meg azt a rengeteg áldozatot, amelyet hazánk és nemzetünk szabadsága érdekében hoztak meg. Fogadják el a nevemben az egész nemzet háláját, amiért az első és a második világháború során megvédték szabadságunkat és társadalmunkat a pusztító diktatúrák sorától!
Azért jöttem Önök elé, hogy beszámoljak arról a munkáról, amelyet Önökért végeztem, és felvázoljam a következő négy év programját. Az adminisztrációm fontos területe a veteránokkal való szolidaritás kifejezése, és segíteni a hétköznapi gondjain. Ennek egyik fontos fóruma és közege a veteránügyi minisztérium, amelyet egy szintén veterán vezet, itt is ül Önök között Alfred Mountain miniszter is, aki ez elmúlt két év során számos javaslattal és ötlettel állt elő, hogyan javíthatnánk az Önök helyzetét. Ez pedig nem csak anyagi természetű.
A következő évben létrehoznánk egy sávos rendszert, amelyen belül a veteránok helyezkednek el, és ennek segítségével egy szociális és egészségügyi átalakítást hajtanánk végre. A javaslat kidolgozását Mountain miniszterre és csapatára fogom bízni. Ennek a lényegét most elmondok Önöknek. Azok a veteránok, akiknek a maradandó sérülése meghaladja a munkavégzéshez szükséges teljesítőképesség 50 százalékát, de legalább eléri az 50 százalékot, azok a veteránok a rendvédelmi és a hivatalos katonáknak járó nyugdíjat kapják meg. Azoknak, akiknek a maradandó sérülése 30 és 50 százalék közötti, elég hatórás munkát végeznie, amelyet nyolcórásnak számol el a munkáltató, és a kieső összeget a kormányzat dotálja a munkáltató felé. Azoknak a veteránoknak pedig, akiknek a maradandó sérülése nem haladja meg a 30 százalékot, azokat sem hagyjuk magukra, hanem kedvezményeket adunk azoknak a cégeknek, akik foglalkoztatják ezeket a nagyszerű embereket.
Azt is tudjuk, hogy a veteránoknak állandó egészségügyi ellátásra van szükségük. Éppen ezért a központi kormányzat, együttműködve a megyei vezetésekkel, egy regisztert készít a veteránokról, és felkeresi minden személy biztosítóját, akikkel egyéni szerződés keretében átvállalja az Önök egészségügyi terheit, legyen az akármilyen vizsgálat, megelőző, prolongáló, bármi. Az ugyanakkor fontos, hogy a családtagokra és egy háztartásban élőkre ez a kedvezmény nem terjedne ki.
Ezeknek a kedvezményeknek az igénybevételéhez mindnyájuknak igényelniük kell majd egy igazolványt, és a megfelelő papírok bemutatásával megkapnák a megfelelő hivatalos papírokat. Ez arra szolgál, hogy illetéktelenek ne vehessék igénybe ezeket a juttatásokat, ezt a legkeményebb büntetési formával fogjuk büntetni, amit ilyenért ki lehet vetni, hiszen az ilyen csalók csúfot űznek az egész nemzetből.
Persze tudom, hogy ezenkívül még sok olyan politikai téma van, amelyet fel kell Önöknek vázolnom. Habár vádoltak már azzal, hogy nem érdekel a hadseregünk állapota és felszereltsége, ez természetesen nem igaz. Elnökként én magam voltam annak az egyik kezdeményezője, hogy emeljük meg a központi költségvetésből a hadsereg és katonák támogatását, én kezdeményeztem, hogy három, a lehető legjobban felszerelt, a lehető legfejlettebb három haditengerészeti bázist létesítsük Cironia partjainál, amely működik az egész földkerekségen. Tudom, hogy ez találkozik az Önök helyeslésével is, hiszen minden veteránnak fontos, hogy a gyermekei, unokái, barátai biztonságos körülmények között élhessenek, és ennek az egyik alapfeltétele, hogy a határaink biztonságosak legyenek, és megfélemlítsük hazánk ellenségeit. Amíg én leszek Cironia elnöke, hadseregünk erős és felszerelt lesz. Ez pedig igen fontos olyan nehéz helyzetben, mint amilyenben jelenleg van a világ. Harcolnunk kell a bolsevizmus árnyai ellen, nem hagyhatjuk, hogy a polgári demokráciákat megdöntse egy romlott ideológia!
De a veteránokat az egész társadalomnak meg kell becsülni, és erre figyelmeztetni és emlékeztetni kell a fiatalokat is, hogy tudják, miért élhetnek ők most szabadon. Ennek érdekében egy emléknapot hirdetnék a veteránoknak, és ekkor az iskolákban a veteránokról, veteránokkal kell beszélgetni, a médiumokat is megkérnénk, hogy ezen a napon pár ilyen témájú műsort vetítsen. Nagyon fontos, hogy ne felejtsük el Önöket, akik nemzetünk hősei.
Tisztelt Veteránok! Remélem, meggyőztem Önöket arról, hogy én vagyok az a személy, aki hitelesebben képviseli az Önök érdekeit. Remélem, mellém állnak, hogy együtt vigyük végbe azt, amit itt felvázoltam. Köszönöm a figyelmet, Isten áldja Cironiát, Isten áldja Önöket!
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗