← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1950/6

Reformpárti Nemzeti Konvenció 1950 (Warwick)

1. nap

(Tom Kane, Denfield kormányzója) Köszöntöm a Reformpárti Nemzeti Konvenció nézőit, résztvevőit! Mozgalmas négy éven vagyunk túl. Az elmúlt ciklusban megalkottuk közösen, a nép egyetértésével az állam struktúráját, létrehoztuk a ciron államot és vele együtt a ciron álom kezdetét vette. Egy országot képzeltünk el 4 évvel ezelőtt, ahol igazságos adórendszer van, egy országot, amely képes stabilan működni, a deficitet és annak borzalmas következményeit pedig teljes erőnkkel el akartuk kerülni. Boldog embereket akartunk látni. Jelenleg úgy állunk, hogy Cliff Bedroom felzárkózott a kampányban és azt hiszi, hogy nyerhet, már a kampányt is hanyagolja. Nos, innen üzenem mindenkinek, hogy a Reform Párt igazságos nyugdíjat, adórendszert, állami struktúrát, működő gazdaságot és boldogságot adott az embereknek! Mi nem tettünk elhamarkodott ígéreteket, mi most sem ígérünk csodát, mi emberek vagyunk, csodát csak Isten tehet, mi nem. Mi azt ígérjük, hogy továbbra is a fejlődés útján tartjuk az országot, hogy megvédjük a ciron emberek eredményeit, nem engedjük át a hatalmat egy kártékony kormánynak, amely mindent felmorzsolna, amit mi itt együtt felépítettünk, amiért harcoltunk. Egy olyan országban szeretnék élni, ahol az elnök nem az újsághírek alapján akar rendelkezni. Egy olyan országban, amelyben most élek, George Taylor elnöksége alatt, aki szereti és tiszteli az embereket és nem sodorja őket veszélybe. Egy embert szeretnék az ország élén látni, aki kérlelhetetlen ellenfele minden antidemokratikus jelenségnek. Egy embert, aki mindenki elnöke. Tisztelt Ciron Emberek! Kérdezem Önöket, hogy melyiket akarják? Egy olyan országot, ahol az elnök Önöket képviseli és védelmezi, vagy egy olyat, amelyben az elnökük térdre ereszkedik a szovjet fegyverek hírének hallatán is? Ha az első lehetséges választ adták a kérdésemre, akkor ezt a Nemzeti Konvenciót abban a szellemben tartsuk meg, hogy eme nemes, szent cél teljesüljön. A mindennapok biztonságáért küzdelemre szólítom fel Önöket! Köszönöm a figyelmet mindenkinek!   (Martin Ricketts, Edmund szenior szenátora) Tisztelt Konvenció! Nagyszerű hely ez a Warwick! Köszönöm a kormányzó úrnak, hogy vendégül lát minket. Ma azért gyűltünk össze, hogy hozzálássunk egy fontos demokratikus intézmény, az elnökjelöltünk megválasztásához. Mint a szenátusi frakció tagja, engedjék meg, hogy én is támogassam George Taylor újraválasztását. Az elmúlt négy év során egy sor olyan változás történt, amely komolyan befolyásolta, és pozitívan befolyásolta Cironia életét, és ezek mind-mind Taylor elnökhöz köthetők. Egy igazságos adórendszert, vállalkozóbarát gazdaságot, közbiztonságot és egy erős szövetségi rendszert adott nekünk a Taylor-adminisztráció, és rendkívül büszke vagyok, hogy része lehettem ezen törvények elfogadásának, és büszke konzervatív vagyok, aki felvállalja az elnök tevékenységét, és remélem, hogy november 4-én lehetőséget adnak a választók ennek az útnak a folytatására, én ezen leszek a kampány hátralévő idejében! Büszke vagyok a költségvetési egyensúly fenntartására, a kemény harcra, amit az internacionalista sztálinizmus ellen vívunk. De nézzük meg, ki is hívja ki George Taylort. Cliff Bedroom és a Progresszív Párt alkalmatlan az ország vezetésére, hiszen se programjuk, se jövőképük, hanem arról tárgyalnak, hogy ki milyen posztot kapjon, tárcát adna annak a Patrick Rafternek, aki rendkívül óvatlan és felelőtlen volt, amikor szovjet fegyvert csempészett be. Osztogatják a minisztériumokat, felét Gloverék, másik fel majd Underwoodék kapják, megint mások megint mást. Valóban erről kell szólnia a kampánynak. Én rendkívül örülök, amikor Taylor elnök és a csapata a jövőről, a kormány teljesítményéről, a választási programról beszélgetnek az emberek, és nem posztokról vitáznak, ezt az utat kell követni. Ez a három nap történelmi időszak lesz, és az utódok úgy fognak emlékezni a warwicki konvencióra, amely megindította Cironia legsikeresebb időszakát, azok közül, amelyeket eddig átélt, és a következő lépcsőfok november 4. lesz, amikor újraválasztjuk George Taylort! Köszönöm figyelmet, Isten áldja Cironiát!   (John Stein, Graham kormányzója) Jó napot mindenkinek! Bár lassan már azt is mondhatnám, hogy jó estét, mert már a nap vége felé járunk. Így telik az idő, ha sok beszédet hall az ember. De másokkal szemben mi nem csak beszélünk, hanem tesszük is a dolgunkat. Egyesek ezt nem ismerik el: azzal támadnak minket, hogy alig dolgoznak a Kormányban, alig hoznak törvényeket. Ez persze akkora nonszensz, hogy ekkora demagóg beszédet életembe nem hallottam. Üzennem a károgóknak, hogy a Szenátusban négy éve, a Képviselőházban két éve progresszív többség van, és nem kéne összekeverni a két hatalmi ágat. De miért is hoztam föl ezt? Ez egy példa, hogy mire számítsunk a kampányban. A Progresszív Párt demagóg ígéreteire és nonszensz támadásaira. A stílusukat már láthattuk az előválasztási folyamat során: személyeskedés és olyan ígéretek, melyeket megvalósítási nem lehet, de a kampányban jól hangzanak majd. Nekünk ez lesz a feladatunk, hogy ne hagyjuk a választókat átverni és a tényeket és érveket felsorakoztassuk a demagógiával szemben. Együtt négy éve elértük, hogy George Taylor legyen elnökünk, és a párt most még összetartóbb, mint korábban. A pártban mindenki és a választók közül is sokan elismerik az eddig elért sikereket. Ezért fontos, hogy ezeket mindenkinek bemutassuk, és együtt tegyünk azért, hogy Taylor úr megint elnök legyen, és tovább folytathassuk az építő munkát. Ehhez a Kongresszus többsége is kell, amiért keményen meg kell dolgozni, de ez nem lehet számunkra probléma. Mindenkinek sok sikert kívánok a kampányban! Hajrá Cironia, hajrá George Taylor!   (Donald Hughes, Clark kormányzója) Tisztelt Konvenció! Nagyon örülök, hogy ma itt felszólalhatok Önök előtt, nagy megtiszteltetés számomra a felkérés. Azért vagyunk ma itt, hogy megválasszuk a párt elnökjelöltjét, de mind tudjuk, hogy ez csak formalitás. A Reform Párt eddigi történetének legegységesebb időszaka van most. Ez annak köszönhető, hogy igenis jó munkát végeztünk az eddigi négy évben. Egyetlen egy olyan megye volt eddig, ami recesszióba zuhant és az progresszív kormányzó vezeti. A jó munkánknak két hátránya van: még jobb munkát várnak el tőlünk, ami nem is akkora baj, és a másik, hogy ami kicsit a háttérbe szorult eddig, azt úgy mutatja be a liberális oldal, hogy elhanyagoltuk. Minden apróbb hibánkat, mert persze az is van, mivel mi valóban dolgozunk, úgy kapaszkodnak bele, és úgy felnagyítják, mintha tönkretennénk az országot. Erre a kampányban is fel kell készülnünk sajnos, elvégre ahogy Bedroom is mondta "betáraztak" a kampányra. Nem szabad lesüllyednünk az ő szintjükre, nekünk nem szabad személyeskednünk. De fel kell készülni a program alapú vitákra és a hazugságaikat a tényekkel kell kivédenünk. A teljesítmény minket igazol, amit a választók is tudnak, a mi feladatunk a kampány során, hogy megmutassuk eddig mit tettünk, és merre akarunk tovább haladni. Nem szabad alaptalan licit versenybe belemenni, a progresszívak úgy is el fogják járni a pávatáncot és ígérgetnek majd egyre nagyobbakat, de mi maradjunk higgadtak. Nem is szaporítanám tovább a szót, csak sikeres kampányt kívánok mindenkinek! Éljen Cironia, és éljen Taylor elnök úr!   (Carl Johnson képviselő, Burkhill-1) Tisztelt Konvenció, tisztelt Elnök úr! Nagy megtisztelés számomra, hogy a mai napon felszólalhatok ezen az ünnepélyes rendezvényen. Talán kicsit furcsának találhatják egyesek az "ünnepélyes" jelzőt, de én úgy gondolom a mai nap igenis ünnep. Egyrészt ünnepeljük a demokráciát országunkban, de ünnepeljük a Reform Pártot és az országot is. Ünnepeljük a sikeres négy évet. Mert úgy vélem, igenis sikeres volt ez a négy év, amit Taylor úr az elnöki székben töltött. Bár vannak, akik ezzel nem értenek egyet, és valamiben igazuk is van, mert mint tudjuk nincs abszolút igazság. Van olyan terület, ami nem fejlődött olyan mértékben, mint reméltük, és van, amit még lehet fejleszteni, de ez úgy vélem, természetes, ha nulláról építjük fel országunkat. Alapvetően azonban jó felé indultunk el, mert adtunk az országnak egy olyan stabil gazdasági alapot, amire lehet tovább építkezni. Ez elsősorban Taylor elnök és a Kormányzat feladata volt és jól is teljesítettek. Ezt a számok is mutatják, amiket senki nem tagadhat le. Nemcsak szinte az összes megye egyenként, de az ország egésze is folyamatosan fejlődik, egyre többen élnek meg munkából, a piac virágzik. Ezután a gazdaság fejlesztése után olyan területekre tehettünk rá, mint a katonaság és a közbiztonság, hogy országunkat meg tudjuk védeni és a törvényeket be tudjuk tartatni. Rendezve lett a megyék jogköre is, valamint egy alkotmányos reformra is sor került, mellyel meg több hatalom került a választott képviselőkhöz. Sokat haladtunk, de ez nem azt jelenti, hogy megállhatunk, mert valóban vannak olyan területek, melyeken sok a teendő. Két legfontosabb az egészségügy és az oktatás, melyeknek a következőknek kell lennie a sorban, amit rendezünk, hogy a jövő generáció számára is legalább ilyen jó állapotban lévő országot tudjunk átadni. Ehhez nemcsak Taylor elnök újraválasztása kell, de a Kongresszusban is reformpárti többségre van szükség, hogy ne kelljen hosszú időket várni a javaslatok bizottsági meghallgatására és elfogadására. Azonban ehhez aktív és tiszta kampányra van szükség, ami nem mások ellen szól, hanem felhívja a figyelmet arra, amit eddig alkottunk és ezzel hitelt ad annak, amit ígérünk. Köszönöm, hogy meghallgattak és a figyelmet. Mindenkinek sikeres kampányt kívánok.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗