← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1950/3
Glover-előny a szuperszombat előtt
Ha Cliff Bedroom győzni akar, még kampányolnia kell
Lapunk megbízásából mind a hat, a szuperszombaton szavazó megyék mindegyikéből készült felmérés azt mutatja, hogy kettőben Cliff Bedroom szenátor (Mn.), míg négyben Ed Glover vezet, de Cliff Bedroom még fordíthat. Graham megyében, amely erős radikális bázis Cironiában, és itt Bedroom szenátor nagy aránnyal vezet, a voksok 57 százalékát szerezné meg, Glover 42 százalékot, míg a választók egy százaléka bizonytalan, az előző felméréshez képest Bedroom 7 ponttal növelte az előnyét.
Jeffersonban az oaklandi kormányzó vezet 54 százalékkal, amely hárompontos javítást jelent, míg Bedroom 45 százalékon áll, ami 21 százalékpontos emelkedést jelent egy hét alatt. Madison biztos Bedroom-hátországnak látszik, ahol a regnáló szenior szenátor a voksok 58 százalékával az első, második Ed Glover 36 százalékkal, a bizonytalanok aránya 6 százalék. Oakland Glover kormányzónak könnyű megye, hiszen itt lakik. Glover 56 százalékkal az első, ahogy a korábbi mérésünkben is, míg 39 százalékkal második Cliff Bedroom, míg 5 százalék bizonytalan. Pecksdale-ben Ed Glover vezet a voksok 54 százalékával, Cliff Bedroom 40 százalékkal a második, 6 százalék bizonytalan. Amíg Glover kormányzó támogatottsága csak hibahatáron belül változott, addig Bedroom megduplázta a támogatói számát. Walkerben ugyanakkor Glover hibahatárin (+/- 5%) vezet: az oaklandi kormányzót a voksolók 51 százaléka támogatja, 46 százalékkal Bedroom a második.
Robert Thompson szakértő szerint a szuperszombat után Ed Glover tetemes előnyre tehet szert, ha Cliff Bedroom rossz taktikát követ. „Mivel Pecksdale-ben is úgy osztják el a küldötteket, ahogy Grahamban: választókerületi szinten. Az a jelölt pedig, aki megszerzi a voksok több mint felét, viszi az összes küldöttet.” Thompson szerint, ahogy nagy esély van, hogy Bedroom megnyer minden grahami delegátust, úgy nyerhet minden pecksdale-i delegátust Glover, ebben a pillanatban, és azt összeadva az oaklandi küldöttekkel, közel kétszáz küldöttet is szerezhet az oaklandi kormányzó.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗