Lemenőben

Frank Underwood burkhilli progresszív szenátor, aki négy évvel korábban még a Progresszív Párt elnökjelöltjeként majdnem legyőzte George Taylort, és sok piros megyében meglepetésre nagyon jól szerepelt, úgy döntött, hogy visszalép a jelöltségért vívott harctól, ami sokakat meglepett. A szenátorhoz közelálló forrásaink úgy tudták, hogy Underwood ugyan nem akar Greene-ben kampányolni, de a burkhilli összecsapásra már készült, és tervei szerint, ha a saját megyéjében nyer, az lendületet adhat a kampányának. De visszalépett. Pedig Underwoodnak jó időszakának kellett volna lennie. Rafter kiesésével már Greene előtt egyesíthette volna maga mögött az establishment mozgalmat, és azokat a fontos támogatókat, akikkel pénzügyileg is helyreállíthatta volna a kampányát. Habár a legtöbb, közelmúltban készült felmérés azt mutatta, hogy kemény harc várható Burkhillben, és a szuperszombat megyéi közül csak Pecksdale-ben és Walkerben lett volna esélye a második helyre, de a köre úgy vélte, hogy ezen lendíthet Burkhill. Kiesésével már biztos, hogy nem fog megismétlődni a négy évvel korábbi elnökválasztási küzdelem, amelyet sokan már 1946 óta megjósoltak, és Underwood is úgy gondolta 1948 óta, hogy újraindul. Már 1949 elején mozgósította a korábbi kampánycsapatát, és elkezdték a munkát, főként politikai kapcsolatépítésre használta az idejét. Ugyanakkor már ekkor látszott, hogy nem biztos, hogy megismétlődhet 1946: Butcher burkhilli kormányzón kívül senki sem sorakozott fel Underwood mögött. Michael Rolton, az Underwood-kampány korábbi szenior tanácsadója, elmondta, hogy négy évvel ezelőtt az volt az egyik siker kulcsa, hogy a radikális progresszívak is felsorakoztak Underwood mögött, „most viszont Bedroom szenátor elindulásával komoly helyzeti előnyhöz jutott Glover kormányzó.” John Seller konzervatív kampánymenedzser ugyanakkor több dolog miatt kritizálta az Underwood-csapatot. „Hatalmas mennyiségű pénzt halmoztak fel, rengeteg adománygyűjtő estet tartottak, ennek ellenére nagyon kevés politikai hirdetést jelentettek meg, szemben Ed Gloverrel, aki a médiát nagyon szakszerűen használja a rádiót.” Másrészt kifogásolta, hogy nem volt terepmunka. „Underwood mindig az utolsó pillanatokban lépett, nem volt erős, megyei hálózata, ahogy Ed Glovernek, aki sokat tanult a négy évvel korábbi vereségeiből.” Az első meglepetés Monroe volt, amelyet négy évvel korábban könnyedén megnyert, most viszont csak a harmadik helyet tudta megszerezni, és hasonlóan gyenge százalékokat produkált a denfieldi felmérésekben, ám a warwicki vitán jól szerepelt, és ez lendületet adott neki, ezzel is magyarázható a viszonylag jó eredmény, de Patrick Rafter kiesése nyomán nem tudott kellő felhajtóerőt szerezni a második helyhez. Sokak szerint még nem adta fel álmát, és négy év múlva, amikor úgyis lejár a szenátusi mandátuma, elindul újra, már izmosabb kampánycsapattal, erősebb hálózattal, nagyobb energiával, de akkor már nem George Taylor lesz az ellenfele. Seller szerint „nem kizárt forgatókönyv, de csak akkor, ha a Progresszív Párt jelöltje veszít. De az is biztos, hogy Underwood támogatása nélkül nem biztos a győzelem, hiszen négy éve hozta a ciron vidéket, de ez végül kevésnek bizonyult, mivel az urbánus mérsékelt liberálisok Taylort választották.” Hasonlóan gondolkodik Rolton is, bár szerinte Underwood támogatása elektorokban mérhető: „Nélküle, bárki is lesz a progresszívak jelöltje, Burkhill konzervatívra vált.”