← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1950/2
Magyarország nem ismeri el a gépkarabély ajándékozását
Farkas Mihály honvédelmi minisztert kérdeztük
A legújabb poltikai botrány kapcsán - mely Patrick Rafter elnök-jelöltet érinti - újságunk megkereste az egyik érintett felet: Magyarországot. Mint tudott a progresszív politikus azt állította, hogy Magyarországi útján kapta ajándékba a magyar honvédelmi minisztertől az AK47-es típusú gépfegyvert. Az érintett azonban először nem akart nyilatkozni lapunknak, de később mégis szóba állt a riporterünkkel. Válaszában tagadott minden fajta kapcsolatot az érintett politikussal, ami a magyar belpolitikát tekintve érhető is.
Farkas Mihály a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere elmondta, nem ismeri Patrick Rafter ciron politikust, nem tud arról, hogy az illető Magyarországon járt és, hogy itt AK47 gépkarabélyt kapott volna ajándékba. Sőt visszautasítja a feltételezést miszerint országuk ilyen fegyverrel rendelkezne. A Szovjetúnióval hatalmas konfliktus törhet ki emiatt, a fegyverrel csak a szovjetek rendelkeznek, egyik ország sem kapott belőle, és felmerülhet a gyanú a szovjet vezérkarban, miként adhatott Magyarország egy nyugati politikusnak ajándékba, egy náluk nem rendszeresített fegyverből.
"Megkérem George Taylor elnök urat és Patrick Raftert, tisztázzák Magyarországot a vádak alól a Szovjetúnió előtt. Mégegyszer elmondom, mi nem rendelkezünk ilyen fegyverrel, és ebből adódóan, nem is adtunk ajándékba ilyet senkinek." - mondta a magyar miniszter. Bár, hogy az elnök úr mit tehet az ügyben az nem világos, de Patrick Rafter annál többet. Úgy látszik további bonyodalmak várhatóak az ügyben.
Jack Rush
Ridgefield Times
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗