← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1949/9

Taylor kihívói

Ki léphet fel még jelöltként a hátralévő hónapokban?

Vajon a két rutinos induló, Frank Underwood és Edward Glover mellett lesz-e olyan progresszív politikus, aki belevág az előválasztási küzdelembe. A burkhilli szenátor és az oaklandi kormányzó szívélyes ismerősök, négy éve is egymás ellen indultak el, de végül Glover elvállalta az alelnökjelöltséget, és az Underwood-Glover páros a voksok 49 százalékát, míg az elektorok 47 százalékát szerezte meg. Habár a választást kétezer szavazattal buktál el, ami kevesebb mint egy százalék volt: ha Legrand megye 13 elektorát megszerzik, hiába kapott volna több voksot a reformpárti páros, ma Underwood és Glover újraválasztása lenne a téma. Ugyanakkor kérdéses, hogy csak ketten indulnak el az elnökségért, hiszen mégis csak vesztettek három évvel korábban. Progresszív forrásaink több olyan politikust is emlegetnek, aki elindulhat az elnökjelölti előválasztáson, és ha nem is nyer, de sokkal ismertebb lehet, és akár alelnökjelölt is lehet egy korábbi versenytársból. A radikális progresszívak négy évvel korábban Elliot Wesert indították el, aki megosztó politikája ellenére rendkívül népszerű volt a pártján belül, és nem elképzelhetetlen, hogy valamelyik politikusa beszáll a küzdelembe. Az egykoron Wesert támogató politikusok közül Cliff Bedroom (P-Mn.) gondolkodik az induláson. aki a nyugdíjtörvényével vált igazán ismert szenátorrá. Éppen e vita miatt erős a nyugdíjasok közötti támogatottsága, ami egy kulcsfontosságú társadalmi csoport a progresszívak számára: három éve csak a fiatalok nagyon magas részvétele miatt bukták el a választást, hiszen a városi fiatalság elsöprő többsége Taylort támogatta. A félidős választásokon az alacsony részvétel ezért kedvezett annyira a pártnak, és 1948-ban az idősek domináltak a választásokon. Ez fontos lehet a madisoni szenátornak, aki lendületet vehet az idős korosztály segítségével. Sokan emlegetik Robert Shawt, aki jelen pillanatban a Szenátus levezető elnökeként fontos posztot tölt be a szenátusi életben. Ismert politikus, és mivel Eagle-ből jön, ami a hat elektorával potenciális csatatérnek ígérkezik, idén kormányzót is választ, fontos lehet a liberálisoknak. Növeli az ázsióját, hogy a félidős választásokon fölényes győzelemmel erősítette meg hat évre a mandátumát. Kérdés, hogy mennyire megosztó lenne a kampányban, és mennyire tudná megszólítani a párt mérsékelt szavazóit, akik nélkül a kulcsfontosságú elsőválasztó megyékben nem tud győzni. Ezek közé lehet sorolni Denfieldet, hiszen a másik mérsékelt megyében, Burkhillben, Underwood az abszolút esélyes. Mivel még nem állt ki egyértelműen a kérdésben, így csak találgatni lehet. Mint az establishmenthez sorolható politikus, komoly kihívója lehet Frank Underwoodnak, aki hasonló szavazói réteget célzott meg három éve, és a taktikája most is hasonló lehet. Ugyanakkor „fekete lóként” tekintenek a déli kötődésű képviselőre, Patrick Rafterre (P-Wa.), aki már második ciklusát tölti a Képviselőházban. A déli, konzervatív progresszívak felé nyitott, de a radikálisok bizonyos témáit is magáévá tevő politikus is számíthat a déliek és a vidéki fehér munkások szavazatára, és leginkább Glover kormányzó esélyeit rontaná. Ha Greene-ben, amely jövőre is a harmadikként választó megye lesz, tud győzni, az esélyei exponenciálisan megugranak. Nem is beszélve az előválasztási vitákról, ahol akármelyik jelölt, aki nagyon jól szerepel, lendületet vehet, és legyőzheti az előző választási év jelöltjeit.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗