Egyre több alelnökjelölt neve bukkan fel

Egyre több szó esik a President Palace-on belül, hogy ki lehet az a személy, aki George Taylor Francis Wright távozása után, akit washingtoni nagykövetnek fog javasolni a Szenátusnak (a felsőháznak formálisan rá kell bólintania a külképviseleti vezetőkre, de mivel az alelnök nemzetközi jogot végzett, nem valószínű, hogy leszavaznák), így megüresedik az alelnöki poszt. Ezt belső információk szerint még idén be akarja jelenteni az elnök, hogy elkerülve az előválasztási küzdelmet, kiegyezzen a Kongresszussal a jelöltje elfogadásáról. Mivel hazánkban lemondás esetén a poszt betöltéséhez szükség van a Kongresszus két házának is a támogatására, ezt el kell érnie. Természetesen mivel az alelnök az elnök szuverén döntése alapján kerül kiválasztásra, valószínűleg a progresszívak nem fognak akadályokat görgetni a jelölt elé. Ugyan ilyen rendelkezést az Alkotmány nem ír elő, de Taylor elnök, egyeztetve a progresszív kongresszusi vezetéssel ezt külön kiegészítésben szeretné megtenni, cserébe elvárná, hogy a képviselők és a szenátorok elfogadják a jelöltjét. A President Palace sem tudja még, ki lehet az elnök kiválasztottja, sőt úgy tudjuk, hogy még az elnök sem tudja. „Ez egy rendkívül bonyolult kérdés, de ha az elnök meghozta a döntést, várhatóan közli Önökkel” – válaszolta újságírói kérdésre Chuck Dayton elnök szóvivő. Más, neve elhallgatását kérő forrásunk ugyanakkor arról számolt be, hogy George Taylor még nem döntött, öt-hat néven gondolkodik. De kik is ők? A listán van Tom Kane, Denfield kormányzója. A poltikus már 1946-ban a befutók között szerepelt, de akkor a párt jobbszárnyának a megnyerése céljából Wrightot választotta Taylor. Most szintén esélyes lehet, de sok függ attól, hogy a Thortongate kapcsán a független ügyészi vizsgálat mit hoz: ha az ügyész vádemelést javasol, Kane politikai pályafutása véget ér, és az esély is, hogy alelnök legyen. Sokak szerint így is nagy rizikót vállal Taylor, ha őt választja alelnökének, hiszen politikai támadásnak tenné ki magát, és igazolhatná a progresszívak gyakori vádjait, hogy a Reform Párt korrupt – igaz, ezek az ügyek az elnökre még nem hulltak vissza, de egy alelnökjelölttel megtörténhet. Esélyesként emlegetik Tim Goodmant is. A szenátorból miniszterré avanzsált szintén denfieldi politikus rendkívül jól megértette magát a radikális progresszívakkal, és sikerült nyugdíjkérdésben egy kompromisszumos megoldást kötni, és ezzel kivívta az elnök nagyrabecsülését. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy Goodman miniszter nem biztos, hogy a konzervatív bázist megfelelően tudná mozgósítani, és mivel Denfieldet várhatóan megnyeri Taylor, nem jelente elektorokban is nagy sikert az alelnökké emelése. George Starson és George Taylor kapcsolata hosszú, de mondható kiegyensúlyozottnak. A jelen pillanatban kisebbségi vezetőként tevékenykedő nyugati konzervatív politikus volt az, aki megfúrta Taylor első adótörvény-javaslatát. A volt házelnök rendkívül népszerű a konzervatív keménymagnál, és ha ő lesz az alelnök, akkor olyan szerepet játszhat be a Taylor-kampányban, mint Francis Wright. A kérdés, hogy a reformpárti törzsszavazók mozgósítása elég lesz-e ahhoz, hogy megnyerje a választást az elnök, aki köztudottan a mérsékeltek körében népszerű. Esélyes lehet Francis Blank, a Szenátus kisebbségi vezetője. Három évvel korábban Blank volt az, aki az establishment oldaláról kihívta Taylort, és a monroe-i kaukuszon szorosan második lett Taylor mögött, aminek hatására felcsillant a remény, hogy az oaklandi diplomata még kiütheti a nyeregből Taylort. Ugyanakkor a másik három elsőválasztó megyében harmadik lett, és a szuperszombaton súlyos vereséget szenvedett el Oaklandben, ami után a támogatók Taylorhoz szivárogtak. De Blank támogatásáról biztosította a későbbi elnököt, és ő könnyedén nyerte meg az okalandi szenátori posztot. Erőssége a külpolitikai tapasztalat, és személyéven Oakland pirosra válthat. Ugyanakkor több reformpárti szenátor nem örülne ennek, hiszen mással nehéz lenne jövőre megtartani az okalandi szenátori posztot. John Stein is a listán van. Graham kormányzója, aki 1949-ben meglepetésre csak kis különbséggel nyert a kék megyében, miközben nagy győzelmet jósoltak neki, egy mérsékelt jobboldali politikus, akivel az elnök a választáson sikeresen hódíthatna meg független és mérsékelt szavazókat. Mégis, sokak szerint Grahamet nem tudja Taylor elhódítani, ezért nem kellene Steint választania. Utolsó helyen emlegetik Adam Cougnest, aki Crowley kormányzójaként különösen nehéz feladat előtt áll: a segítségével meg kell nyerni ezt a fontos csatatérmegyét. Négy évvel korábban Crowley fontos szerepet játszott a Taylor-kampányban, és végül kevesebb mint kétezer szavazattal szerezte meg a megye nyolc elektorát. Cougnes kormányzóval pedig sokkal nagyobb esélye lenne az elnöknek az újbóli győzelemnek. Abban pedig minden szakértő egyetért: Crowley csatatér lesz.