← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1949/6

Kevin Ryan szerint a Harrash bizonyítékokat semmisíthetett meg

Thortongate szelleme kísérti a denfieldi konzervatívokat

Kevin Ryan progresszív kötődésű jeffersoni főügyészt jelölte ki az Igazságügyi Minisztérium, hogy folytasson vizsgálatot a Thortongate-ben. Az ügy nagyjából két éve tart, amikor Denfield egyik városának, Salt Lake Citynek a polgármestere, a reformpárti John Prescott megvádolta a megye kormányzóját, a szintén konzervatív Tom Kane-t, hogy politikai nyomásgyakorlással elérte, hogy a Harrash Co. elálljon a város Thorton elnevezésű vasútállomásának a bővítésétől és felújításától. Mindezt azért tette, mert a polgármester keményen kritizálta a fegyverkorlátozó rendeletét. Éppen ezért kezdett nyomozásba a Denfieldi Megyei Ügyészség, de a megyei vezető ügyész kikérte felettesének a véleményét, és Wayne Webster, akinek nyomozási ügyekben teljesen szabad keze van, úgy látta, hogy valóban lehet valami, ezért a liberális megye liberális megyei vezető ügyészét nevezte ki, hogy vizsgálja meg a bizonyítékokat, és ha szükséges, folytassa a nyomozást. Tegnapelőtt Ryan ügyész Warwickben tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta, hogy március óta folytatja a nyomozást, és valószínűleg még hónapig fog. A nyomozás állását illetően az ügyész elmondta, hogy a Harrash központjában iratmegsemmisítésre utaló jeleket fedeztek fel a nyomozók. „Az ügy rendkívül visszás, és ezért meg kell vizsgálnunk, hogy mi történt. Ezt követeli meg a jogállami keret.” Ryan hozzátette, hogy házkutatási parancsot kért a Denfield Megyei Bíróságtól, hogy átkutathassák a Harrash irodáit, illetve Tom Kane hivatalát is. „Az ügy tisztázása miatt nagyon fontos, hogy átlátható legyen Denfield.” Mindeközben politikai kommentátorok és szakértők azon gondolkodnak, ez mennyire üthet vissza. Úgy tűnik, hogy az elnök népszerűségét nem tépázta meg az ügy, annak ellenére, hogy Tom Kane 1946-ban az egyik legfontosabb támogatója volt a reformpárti elnökjelöltnek. Ugyanakkor a denfieldi kormányzó komoly bajba kerülhet. Három éve szerepelt Taylor elnök alelnökjelöltjei között, Francis Wright, Francis Blank után ő volt a harmadik, és sokáig az egyik legesélyesebbnek tűnt a posztra, ha az elnöknek cserélnie kell, ami meg is fog történni. Ugyanakkor az ügy eszkalálódása, és hogy két év alatt csak egy műsorban szerepelt Kane, rontja az esélyeit. „Nem biztos, hogy ő lesz az alelnök” – állítják elnöki források. Taylornak mérlegelnie kell, hogy nehezítheti meg az újraválasztását, ha folyamatosan védekeznie kell az alelnöke miatt. Ugyanakkor megnehezíti Tom Kane pozícióit is, akit 1954-ben esélyes reformpárti jelöltként emlegetnek, de még az sem biztos, hogy a jövő évi reformpárti kormányzói előválasztáson, ha mégsem lesz alelnök, legyőzi az elleni induló Prescottot, és ha nyer is, lehet, hogy a Progresszív Párt beveszi Warwicket. Sokan azon is aggódnak, hogy nem tudja a Reform Párt visszaszerezni a két elvesztett képviselőházi mandátumot, és elveszthetik a Warwick központút is, nem is beszélve, hogy Goodman miniszter egykori szenátusi mandátumáról is szavaznak a helyiek. „Az ügynek mihamarabb le kell zárulnia, hogy a következő évben tiszta lappal indulhassunk” – szögezte le az egyik anonimitást kérő denfieldi reformpárti politikus.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗