← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1948/10

Kiveséző - különkiadás

Az elemző cikksorozat speciális részében Thomas Blackwell a pénzügyminiszterrel készített interjút

A Kiveséző különkiadásában interjút készítettem Daniel Purcell miniszter úrral akiről az utóbbi idők politikai eseményeiről beszélgettünk. Szóba került a Tom Kane-féle botrány, vitája Thomas Kane-nel és még sok más kisebb témában. Előre vetítem, hogy a miniszter úr szájából elég erős kifejezések is elhangoztak, melyek a miniszter magánvéleményét tükrözik, jelen esetben nem a Kormány vagy a Ridgefield Times nevében nyilatkozott. Csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Thomas Blackwell: Jó napot miniszter úr! Örülök, hogy elfogadta a felkérést és rászánta az időt az interjúra. Daniel Purcell: Nem hinném, hogy én tettem szívességet. Én úgy vélem minden vezető tisztségviselőnek és minden nyilvánosan dolgozó politikusnak a nyilvánosság elé kell állnia minden kérdésben, nem szabad elmenekülnie a kérdések elől. Ez tulajdonképpen a munkakörhoz tartozik. T.B.: Értem. Akkkor nézzük is rögtön az első témánkat: Tom Kane egyfajta botrányba keveredett saját megyéjében, sőt saját pártjának egy politikusával. Ennek ellenére meglepő módon egy baloldali politikus állt ki mellette és védte meg, sőt erre fel is szólította a Reform Pártot. D.P.: Nézze, én úgy vélem, azt kel megvédeni, aki bűnös. Úgy látom Tom Kane semmilyen hibát, vagy bűncselekményt nem követett el, így védelemre sem szorul. Maga kérte az ügy teljes felderítését és teljes mértékben együttműködik mindenkivel, aki ebben érintett. Ez számomra azt mutatja, hogy semmi oka az aggodalomra és mindent szabályosan és törvényszerűen tett. Hiszem, hogy a vizsgálat is ezt mutatja majd ki, és akkor le is lehet zárni a vitát. Azt pedig nem szeretem, ha egyes politikusok csupán politikai céllal kitalálnak dolgokat, legyen az bármelyik párt tagja. Márpedig, ha kiderül, hogy tényleg így történt, akkor az illető polgármesternek el kell tűnnie a politikai életből. Azt, hogy kiállt egy baloldali politikus Tom Kane mellett bizonyos értelemben pozitív, mivel azt mutatja, hogy pártállástól függetlenül a törvényesség mellett áll. Más tészről az adott politikus személye elég ellenszenves nekem, úgyhogy tovább nem is mndanám a dolgot, mert ha csak rá gondolok, kihoz a sodromból az illető... T.B.: Márpedig kell beszélnie róla, mert Thomas Kane-ről van szó, akivel Ön személyesen is komolyabb vitába keveredett, ami feljelentésbe is torkollott. Mért jelentette fel a kormányzó urat. D.P.: Mert egyszerűen egy hazug, rágalmazó, pökhendi alak. Egy olyan elvtelen politikus, aki a szavazatok megszerzése érdekében bármire képes. Nem élünk következmények nélküli világban, ahol bárkiről,bármit lehet mondani, ami nem fedi a valóságot, és szándékosan kiforgatja az ember szavait. Emellett persze ő sem és a hozzá kapcsolható szenátorok és képviselők sem végeznek érdemi munkát, úgy látják, hogy nekik csak annyi a feladatuk, hogy hibát keressenek más munkájában és kész. Bár egyesek már erre sem hajlandók. T.B.: Erős szavak. Nem fél, hogy ez a politikai pályafutásának végéhez vezethet? D.P.: Nem, mivel nekem nincs politikai pályafutásom. Én nem politikus, hanem szakember vagyok. Engem azért kértek fel a pénzügyi tárca vezetésére, mert jó szakember vagyok és nem azért, mert szavazatokat hozok. Én nem azért végzem a munkám, hogy a későbbi választásokat nyerjek, hanem hogy az országot gazdaságilag megerősítsem, és minden ember jobban éljen ebben az országban. Nem hiszek a politikai korrektségben, én az őszinteségben hiszek. Őszintén kimondom, mit gondolok a kormányzóról, vagy akárki másról. Ha ezért leváltanak, akkor tessék csak, a szakmámában ezután is el tudok majd helyezkedni. A munkatársaimmal is mindig őszinte voltam, ami nem biztos, hogy emberi kapcsolatokban jó eredményt hozhat, de erdményessé teszi a munkámat. T.B.: Értem, de akkor térjünk vissza egy kicsit a kormányzóval való vitájára. Itt a korrupció volt a téma, és Önt is korruptnak nevezte. Ön korrupt? D.P.: Először is ehhez tisztázni kell mia a korrupció. A korrupció az, ha valaki valamilyen előnyhöz jut a másikkal szemben, amelyért cserébe gazdasági, társadalmi vagy egyéb ellenszolgáltatást kap. Ennek fényében úgy vélem a minimális korrupció a társadalom által elfogadott, és nem okoz semmilyen kárt sem a gazdaságnak, és a társadalomnak sem. Vegyünk például egy hivatali dolgozót, aki a testvére ügyet a lista tetejére teszi, aki ezért két nappal korábban kap új igazolványt, mint egy másik személy, aki ugyan azon a napon igényelt okmányt. Ezért cserébe kvázi nem kap semmit, de ez úgy vélem korrupció. Vagy vegyünk egy másik példát. Tegyük fel Thomas Kane kormányzónak személyesen kell dönteni, hogy ki szállítsa a palackozott vizet a hivatalba, amit az ott dolgozók isznak. Mondjuk két cég jelentkezik a beszállításra, és mindkét cég ugyan azt a portfóliót ajánlja: ugyan olyan áron, ugyan azt a minőséget szállítják, ugyan abban a mennyiségben. Minden megyegyezik, csak egy különbség van: az egyik cég vezetőjét 26 éve ismeri és megbízik benne. Hülye lenne, ha nem azt választaná. Ez is korrupció, de nincs semmilyen negatív hatása. Persze olyan korrupció is van, ami már büntetendő, mert negatív társadalmi és gazdasági hatásai vannak. Ha tegyük fel olyan embernek juttatunk termőföldet pénzért cserébe, aki nem ért a földműveléshez, csak a haverunk, vagy pénzért cserébe engedélyeket osztunk ki építkezésekhez, ahol silány minőségű anyagot használnak fel. Ez már olyan korrupció, ami büntetendő és káros a gazdaságnak és a társadalomnak is. T.B.: Értem az érvelését, más kérdés, hogy egyetértek-e vele. De nem válaszolt a kérdésre: Ön korrupt? D.P.: Ennek a fényében úgy gondolom minden egyes ember, ahogy én is, korrupt, mert ez a társadalmi élet része. Viszont én abban a szerncsés helyzetben vagyok, hogy még a kísértés sincs meg, hogy valakit előnyhöz juttassak. A mi minisztériumunk nem hoz döntéseket, nálunk a személyes kontakt emberekkel, vagy cégekkel minimális, így felesleges is minket megkeresni azzal, hogy pénzért cserébe előnyöket adjunk. Mi döntéselékészítéssel és végrehajtással foglalkozunk, elemzéseket, tanulmányokat készítünk főként a gazdasági lépésekhez. Másk által elbírált kifizetéséekt hajtunk végre, de mi nem döntünk semmiben. T.B.: Ön és családja ellen, valamint a minisztréium átvizsgálása érdekében vizsgálatot kér a kormányzó úr. Mit szól ehhez? D.P.: Állok elébe, nekem nincs takargatni valóm. Amikor elvállaltam a munkát, már akkor volt egy átvilágítás, aminek az eredménye világos volt. Most is meg lehet tenni, én és a családom tiszta. A minisztérium meg teljesen nyilvánosan működik, bármikor lehet vizsgálni, és persze folyamatosan ellenőrzik is munkánkat. Ebben sem lesz semmiylen kifogás, mert mint mondtam nem hogy nem akarunk, de nem is tudunk senkit semmilyen előnyhöz juttatni. Mi nem csináltunk semmi rosszat. T.B.: Miért, valaki csinált? D.P.: Úgy vélem, hogy Thomas Kane igen. Ezért is tettem feljelentést. Ő és a hozzá köthető radikális politikusok nem végzik a munkájukat, csak elvtelenül hajhásszák a szavazatokat. T.B.: Itt kikre gondol, és pontosan mire? D.P.: Először is vegyük a kormányzó urat. A politikus úr eddig kézzel fogható munkája egyedül egy szociális rendelet, mely ugyan politikailag jó lépés, azonban gazdaságilag megfontolatlan: számolatlanul szórja a pénzt a jóléti kaidásokra, bevételt azonban nem biztosít hozzá. Gondolom majd valamiféle hitelből akarja finanszírozni a dolgot, vagy majd elvárja, hogy a kormány finanszírozza. Én ehhez nem fogom a nevem adni, ha utóbbi valósulna meg, mert felelőtlen döntés lenne. Ezen kívül Cliff Bedroom szenátro úr és például Dr. Naomi Hand képviselő asszony ténykedését nézzük meg. A kormányzóval együtt hevesen kritizálják nyilatkozatokban és médiában, hogy a miniszterek nem dolgoznak, de ők mit is csinálnak pontosan: lassan már a vitákon sem vesznek részt, a törvényjavaslatokat leszavazzák, azt persze nem tudni, hogy miért, mert a vitákon nem mondják el mi nem tetszik nekik, vagy nyújtanak be módosító javaslatokat. Egyszerűen nem szavaznak, vagy leszavazzák a trövényjavaslatokat és kész. Az ilyen képviselőknek nemhogy fizetést nem adnék, de a mandátumukat is elvenném, mert nem erre kaptak felhatalmazást. Nem azért kapják a fizetést, hogy néha szavazzanak egyet - vagy a szavazáson se vegyenek részt -, aztán semmi. Ezek a politikusok a szavazatok érdekében kifrogatják a valóságot, más ember munkájában a szélkát is megtalálják, de ha őket kérik számon, hogy mit csináltak eddig, akkor lapítanak és a saját hibájukkal nem néznek szembe. Elvtelen politikusok ők. T.B. Nos köszönöm, hogy válaszolt a kérdésekre, úgy vélem lesz még folytatása ennek. D.P.: Állok elébe, és én köszönöm a lehetőséget. A bíróságon mindenképpen lesz folytatása.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗