← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/12
Egy 65 éves ember gyerekkori álma
Egy álom teljesült. Most több mint 100 ezer ember álmát kell teljesítenie Tom Kane kormányzó úrnak.
Denfieldben kormányzóválasztás zajlott le, ami nagy arányú reformpárti győzelmet hozott. Cunnigan egy pillanatra sem tudta megszorítani a konzervatív Tom Kane-t, aki 61,7%-át szerezte meg a voksoknak, ami a kormányzóválasztások magasan legjobb eredménye. Itt élt le egy életet, ráadásul ő is mormon, mint a megye nagy része. ,,Így könnyű!"-vágják rá egyesek, de ez azért nem így van.
Tom Kane az elnöki székért folyó küzdelemben nem csak a Taylor-kampányt támogatta, hanem tanácsokkal is látta el ifjabb kollégáját és barátját. Kane az egész nép körében kedvelt és elfogadott személyiség, akit a Progresszív Párt tagjai is több alkalommal kiemeltek, hogy vele tudnának együtt dolgozni. Az ő személye olyan eszköz az Elnök úr kezében, amely a legtöbb akadályt leküzdhetővé teszi. Fontos szerepe volt a hattérmunkában, a Taylor-kampányban és a saját küzdelmében pedig elképesztő győzelmet aratott. A Kormányzó úr az alábbi nyilatkozatott tette mnegválasztása után:
,,A megválasztásom egy álmomat valóra váltotta. Tisztelt Választók, Önök valóra váltották az álmomat. Most én jövök. Valóra váltom azoknak az álmát, akik tisztességes megélhetést akarnak, akik egy újjáépített országot és egy újjáépített Denfieldet várnak. A megye a vezetésemmel minden támogatást meg fog kapni a költségvetésből, az biztos. Ha nem, akkor addig kopogok az elnöki iroda ajtaján, míg jóbarátom, az Elnök be nem enged és meg nem győzöm. Tehát ígyis-úgyis jó jövőre számíthatunk!" - nevetett Tom Kane
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗