← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/12

Szűk győzelem, elvesztett Szenátus

Elesett egy déli bástya, omladozik a piros fal

Lezajlottak a választások, és ugyan konzervatív elnöke lesz az országnak, de a Szenátusban masszív progresszív többség lesz, igaz a Képviselőházban nagyarányú győzelmet arattak a reformpárti jelöltek. Országosan két százalékponttal győzött Taylor, ez mintegy százezer szavazatkülönbséget jelent, a részvétel pedig rekordmagasságú, hatvan százalékos volt. Persze egyéb furcsaságot is hozott magával a választás estéje. A legérdekesebb az volt, amikor alig egy százalékkal nyerte meg Frank Underwood Jeffersont, George Taylor pedig Legrandot. Lassen négy százalékponttal nyerte meg Taylor, miközben ezt Underwoodnak kellett volna. Taylor viszonylag kis különbséggel hozta Madisont, és ugyan Underwood magabiztosan hozta Cook és Perry megyéket, a két fontos csatatérmegyét, és 1050 szavazattal megnyerte Clarkot is, nem tudta ellensúlyozni Lassen elvesztését, mivel Taylor nyert Eagle-ben és Crowleyban is. „Ez Ridgefielddel együtt elég volt a Reform Párt jelöltjének” – mondta el lapunknak Tim Haslit. Az egykori konzervatív politikai tanácsadó. Véleménye szerint az Underwood-csapat ott hibázott, hogy nem vette komolyan Taylor kék kampányát. „Az látszott, hogy szeptemberre Walkerről lemondtak, de Jeffersonban és Lassenben sikeresen tudta megszólítani a városi értelmiséget, akik majdnem leszavazták a progresszívakat, Lassen pirossá is vált. Ez pedig pont elég volt a vereséghez, még akkor is, ha hat potenciális csatatérmegyéből négyet nyert meg a Progresszív Párt.” Ugyanakkor a reformpárti szavazótábort se sikerült teljes egészében megmozgatni. Erről tanúskodik, hogy Legrandban meglepetésre döntetlen közeli helyzet született, és Madison is végül szoros lett. „A Reform Pártnak a jövőben sokkal inkább oda kell figyelnie a saját szavazóbázisára, mert most éppen konzervatívok szavaztak át Underwoodra.” Meglepetésre a Képviselőházban biztos reformpárti többség jött létre, míg a Szenátusban nagy veszteségeket kénytelen elkönyvelni a reformpártiak. A politikai helyzet igen feszült volt, és most az a kérdés, hogy George Taylor valóban olyan jó konszenzusteremtő, ahogy állítja magáról, akkor az első nagy próba már januárban, a legfelsőbb bírók megválasztásánál fog jelentkezni, hiszen a bírák beiktatásáról a Szenátusok többségének a szavazatára lesz szükség.

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗