← CikkarchívumCironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/10
Wright nyerte az alelnökjelölti vitát
Nagyon sokan egyik jelöltet sem látták igazán nyerőnek
Különleges alkalom volt az alelnökjelölti vita, mely során a pártok nem hivatalos második emberei versengtek a választók kegyeiért. Ez a vita azonban nem csak a személyek miatt volt érdeke, hanem a vita utáni felmérés is meglepő eredményeket hozott.
Leginkább az a meglepő a közvéleménykutatásra adott válaszokra, hogy összességében a nézők egy harmadukat egyik fél sem győzte meg. Ez magasabb arány, mint az elnökjelölti viták esetében mérhető volt. Ennek ellenére a vitát Francis Wright nyerte 40%-28% arányban míg, ha a biztos pártválasztókat nézzük, akkor ez az arány 59%-41%.
Harold Evens politikai szakértő szerint a nagy győzelme Francis Wrightnak Ed Glover energiájában és agresszivitásában keresendő. „Ugyan magabiztosabb volt a vitán végig, sőt a végére sikerült is megtörnie ellenfelét, ugyanakkor ez okozta a vesztét is: annyira a földbe akarta döngölni ellenfelét, ami visszatetszést keltett, és a választók szimpátiával fordultak a konzervatív alelnökjelölt felé, aki szintén nem fukarkodott a gúnyban és az iróniában.” Véleménye szerint a nagyon szoros eredményben benne van Kane és Glover habitusa, és ezzel is magyarázható, hogy több, inkább reformpárti megyében több a progresszív regisztrált, mint reformpárti. „Én Frank Underwood helyében egy kávéra leülnék Ed Gloverrel, elmondanám neki, hogy nagyszerű ember, de az elkövetkező hetekben már mérsékeltebb politikát kell követni, mert elvesztjük a mérsékeltek és a függetlenek támogatását, ezt kell tennie, amit Thomas Kane is megtett, ne adjunk támadási felületet a Taylor-kampánynak.”
Az eelmző véleményét a kérdésekre adott válaszok is bizonyítják: a válaszolók többsége agresszívabbanak és személyeskedőbbnek látta a baloldali jelöltet. Ennek ellenére még így is többen látják Glovert alelnökségre alklamasnak, így nincs miért csüggednie. Ha a tartalmat nézzük, akkor a kezdeti "programbemutatás" részt is Glover nyerte, sőt a a nézők szerint az ellenfelét is jobban reagálta le. Azonban Wright jobb válaszokat adott a kérdésekre és a viszontválaszai is jobban sikerültek a választópolgárok szerint. Ha viszont azt kérdeztük ki lenne alkalmasabb elnöknek, akkora többen választották Wrightot - noha sokan egyiküket sem tartanák jó elnöknek.
Tehát a tartalmi részt hibáa nyerte meg Glover, és hiba volt magabiztosabb, a többség felkészültebbnek látta Wrightot és Glover stílusa nagyon lehúzta a jó tartalmi szereplését. Így mindkét oldal levonhatja a megfelelő következtetéseket az utolsó elnökjelölti vitára.
Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗