← Cikkarchívum

Cironia · megőrzött szerepjáték-tartalom · játékidő: 1946/10

Cironia választ 1946 - Második elnökjelölti vita

Helyszín: Wessex, Jefferson. Téma: külpolitika.

Thomas H. Blackwell: Jó estét kívánok a nézőknek! Immár második alkalommal köszönthetem Önöket a képernyő előtt és itt a helyszínen is. Ma is vitáznak az elnökjelöltek, az én vezetésemmel. Thomas Blackwell vagyok, és akkor szólítom is a jelölteket, hogy fáradjanak be a stúdióba, hogy elkezdjük a mai estét, jöjjenek Gaorge Taylor és Francis Underwood! (A jelöltek bejönnek, kezet fognak egymással, és beszélnek pár másodpercig, mosolyogva. Underwood ezután leül és nagy mosolyogva elkezdi kortyolgatni a pohár vizet ami ki lett neki rakva.) Thomas H. Blackwell: Jó esté kívánok e jelötl uraknak is! Kezdjünk is neki egy kis szabályismertetés után. A mai este témája a külpolitika. A szabályok nem változtak az előző vitához képest. Először programismertető rész következik, melyet George Taylor úr fog kezdeni. Öt perc áll rendelkezésére, erre Francis Underwood reagálhat két percben, és a viszontválaszra is két perc áll majd rendelkezésre. Ezután ugyan ez fordítva. A következő részben kérdéseket kapnak a jelöltek felváltva, melyre három percben válaszolhatnak. Itt az ellenfélnek megint két perc reagálásra van lehetősége, és megint két perc a viszontválaszra. Ez megy felváltva, majd az utolsó részben három perces zárás áll mindkét jelölt rendelkezésére. Ha kezdhetjük a jelöltek szerint, akkor Taylor úré a szó öt percben. Francis Underwood: Természetesen! George P. Taylor: Ma a világban és Cironia körül is hatalmas változások történtek. Nemzetünk függetlenné vált, lezárult a második világháború, az Egyesült Államok úgy döntött, megvédi a fiatal demokráciákat a világban, létrejött az ENSZ – mind olyan lépés, amely komolyan befolyásolja hazánk életét. Éppen ezért fontos, hogy a következő elnök világos külpolitikai célokkal rendelkezzen, Washington szövetségese legyen, és ami ugyanilyen fontos: legyen elképzelése itt, a Karib-térséggel kapcsolatban, ahogy Latin-Amerikával is. Mi és a Reform Párt rendelkezik ilyen programmal, amelyet győzelmünk esetén a Kongresszus két házával egyeztetve vinnénk győzelemre. Thomas H. Blackwell: Underwood úr reagálhat két percben. Francis Underwood: Köszönöm, de nem kívánok reagálni! Thomas H. Blackwell: Akkor kérem ismertesse Ön is programját a témában. Francis Underwood: Cironia következő és egyben első elnökének komoly feldatai lesznek nem csak a gazdaság politikában, egyéb belügyi kérdésekben, hanem a külpolitikai irányvonalat illetően is. Fontos, hogy a 2. világháború után kialakult új hatalmi rendszerek között úgy tudjunk lavírozni, hogy megtartsuk országunk teljes függetlenségétés olyan egyezményeket és külpolitikai helyzeteket harcoljunk ki amik segítik elhozni a ciron emberek számára a prosperitást. Fontos az együttműködés az USA-val fontos hogy baráti országként tekinthessünk az Egyesült Államokra. Gazdasági és politikai együttműködést kell létrehozni ezen Szuperhatalommal, de nem nekünk kell a kommunizmus elleni harc élvonalában lennünk. Hideg és távolságtartó, de semmiképp sem ellenséges kell legyen az a viszony ami minket a Szovjetunióhoz "fűz". Cironia érdeke, hogy ne szerezzünk komoly ellenségeket. Ami pedig még rendkívül fontos, hogy csatlakoznunk kell az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. Hiszem, hogy a UN képes lesz elhozni azt amit a Népszövetség nem tudott. A nemzetek közötti minnél nagyobb békét. A Ciron emberek érdeke a béke, így hát az én érdekem is ez, és az UN-en belül segítenünk kell ezt a földet átívelő béketörekvést. Köszönöm a figyelmet! Thomas H. Blackwell: Taylor úr reagálhat két percben, ha kíván élni a lehetőséggel. George P. Taylor: Majd a vita során szeretnék. Thomas H. Blackwell: A külpolitikát illetően véleményem szerint sok témakör van, lehetőség szerint sokat fogunk érinte a kérdések során, hogy a nézők szélesebb képet kapjanak a jelöltek elképzeléseit illetően. Az első kérdést George p. Taylornak tenném fel. Minden ország külpolitikájának egyik forró pontjai az izraeli helyzet. Ben-Gurion támogatja Önt álláspontja miatt. A kérdésem több rétű lenne: nem gondolja, hogy egy sokak által szélsősgesnek tartott támogatása negatív hatással lehet kampánya során? Illetőleg meddig menne el a szabad Izrael látrejöttének támogatásában: fegyveres támogatás, diplomáciai támogatás? George P. Taylor: Tom, nézze, engem nem David Ben-Gurion, hanem a zsidó nép támogat. David Ben-Gurion csak egyik szabadságharcosa azoknak az izraeli telepeseknek, akiknek nap mint nap harcolnia kell az arabokkal és a britekkel. David Ben-Gurion egy szabadságharcos, akinek a tevékenységét támogatni kell. Azt gondolom, hogy a ciron lakosság is egyetért abban, hogy Izraelnek létre kell jönnie, ebben a modern, nyugati világnak segítenie kell a holokauszt borzalmai után a kereszténységet megalapító népet. Politikusként és elnökként minden diplomáciai eszközt be fogok vetni, hogy megszülessen az egykoron oly erős Dávid országa, az ENSZ-ben és Washingtonnál is lobbiznék az országért. (Underwood jelzi hogy reagálni szeretne) Thomas H. Blackwell: Underwoodúr, nem kell jeleznie. Alanyi jogon jár Önnek a reagálás lehetősége két percben. Francis Underwood: Elnézést úgy látszik megártott a túl sok víz! (nevet) Számomra is fontosak a zsidó emberek. Számomra is fontos Izrael létrejötte, számomra is fontos, hogy egy olyan nép mely sokat szenvedett végre újra letelepedhessen ősi földjén egy méltó állam keretein belül. Ezt viszont nem vérrel és bűnnel kell elérni. Bár kétségtelen, hogy a brit hatóságok retorziói is erősek az a fajta terrorizmus amit David Ben Gurion és egyes elvakult hívei követnek mindenképp elítélendő. Én semmiképp nem lennék arra büszke, ha egy iylen ember támogatna. Mint liberális politikus ahogy már mondtam az előző vitán is, a humanizmusban hiszek. Abban, hogy ha muszáj a vérontás is, legyen az minnél kevesebb. Tárgyalni kell, nem erőszakot alkalmazni. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében kell megvitatni ezt a kérdést, mely vita során garantálom, hogy Cironia elnökségem alatt támogatná a független Izraelt. Köszönöm a szót! Thomas H. Blackwell: Taylor úré a szó két percben. George P. Taylor: Ön és a pártja nem támogatja az izraeli államot! Mi lesz akkor, ha David Ben-Gurion vagy egyik szövetségese lesz az új Izrael első vezetője? Ön nem támogatja a függetlenedő államokat, akik, ha kell vérrel és vassal vívják ki a függetlenségüket. Nekünk könnyebb helyzetünk volt, mert az Egyesült Államok önzetlen és bölcs partner, amely nem bánta, hogy függetlenségünket megadja. De mi történt volna akkor, ha egy olyan hatalomhoz tartoznánk, amely nem ennyire bölcs? Amelyik fegyverrel próbálná elfojtani a kezdeményezésünket? Akkor én is fegyvert fogtam volna, hogy szabadságharcot folytassunk a megszállók ellen! Ön nem támogatta volna a Függetlenségi Háborút, Ön lázadónak és bűnözőnek tekintette volna George Washingtont, Thomas Jeffersont, ha a 18. században élt volna. Thomas Jefferson és Abraham Lincoln is , ahogy az Alapító Atyák, fegyverrel harcolt azért, hogy értéket teremtsenek. Persze, Ön egyiküket sem támogatta volna, mivel az Ön gondolkodásmódja szerint ők csak felkelők és bűnözők voltak. Francis Underwood: Erre mindenképp reagálnék! Thomas H. Blackwell: Nos, akkor most Underwood úrnak teszek fel kérdést. És látom nagyon reagálna a felvetettekre, és úgy vélem a elhangzottak sújossága miatt lehetőséget is adok rá, méghozzá úgy, hogy a kérdésemre plusz egy perben válaszolhat, és az a plusz egy perc áll majd arra szolgál, hogy reagálhasson. Ezt a lehetőséget Taylor úr is megkapja egyszer, ha igényli valamely témakörnél. Így fair. Francis Underwood: Köszönöm! Thomas H. Blackwell: Nos a kérdésem az USA-tól való elválással kapcsolatos lenne. Fontos kérdés szerintem, hogy milyen szintű elválásban gondolkodik. Esetleg egyből egy vámúnióban, külön pénznemben? Tehát egyrészt gazdaságilag, másrész minden más szempontból érdekel. Ideglenes közös hadsereg, míg föl nem áll országunk önálló hadereje, vagy esetéeg később is? Vízum mentesség, tőke szabad áramlása? Ilyenekre gondoljon kérem válaszában. Francis Underwood: Nagyon fontos ugye ahogy mondtam az együttműködésünk az Egyesült Államokkal, ám törekednünk kell friss függetlenségünk megtartására. Nagyon fontos, hogy az amerikai dollártól külön álló ciron dollárt hozzunk létre, saját Központi Bankunk legyen. Ha anyagilag nem leszünk függetlenek Amerikától akkor sehogy nem leszünk függetlenek. Mindenképp szeretnénk viszont gazdasági kapcsolatainkat szorosra fűzni, a vízum mentesség elérése fontos szempont, valamint az, hogy olyan kereskedelmi szerződéseket kössünk az USA-val melyek megfelelő piacokat adnak a hazai vállalaltoknak. Bizonyos áruk szempontjából fontos a vámmentesség, de nem szeretnénk ha piacaink teljesen az USA-tól válnának függővé. A közös haderő míg a ciron haderő fel nem áll létfontosságú. Utána viszont nem gondolkodunk ilyenben. Kicsi, de mindenképp hatékony és ütőképes haderőre lesz szükségünk ami csakis ciron parancsokság alatt áll. Most pedig reagálnék az előbb elhangozottakra... Ön megint átment a személyeskedésbe. Ön megint engem és pártomat sérteget azzal, hogy ne lennénk hazafiak. Elárulom Önnek, hogy az amit lehet látni Izraelben sokkal inkább hasonlít egyes vonulataiban a terrorizmushoz mintsem a szabadságharchoz. Szégyelje magát Ön, hogy az amerikai nép függetlenségi harcát hasonlítja ehhez, avagy a ciron nép békés szabadság vágyát. Ahogy mondtam elítélem a briteket is, de a világon minden helyen elítélik a terrorizmust. A legközelebbi vád az lesz, hogy antiszemita vagyok... Én is a zsidó nép barátja vagyok, és hiszek Izrael függetlenségében, mel el fog jönni, de ehhez be kell szüntetni a harcokat. Elég vér folyt már, a britekre nagy nyomás nehezedik. Izrael függetlensége el fog jönni. Köszönöm! Thomas H. Blackwell: Taylor úr Öné a szó két percben. Szeretném kérni, hogy ha tud akkor a feltett kérdésre reagáljon, az Izreaellel kapcsolatos témát ha lehet ne reagálja le. A nézők immár elég részletesen ismerik elképzeléseit abban a témában. George P. Taylor: A vízummentességet támogatom, és ha elnök leszek, a közös tárgyaláson ezt képviselni fogom. A vámmentességet is támogatom a szabad piacpolitika alapján, amíg igazságos piacpolitikát folytathatunk. A hadsereg felállítása fontos, az egyik legfontosabb, de mivel én katonai szövetséget szeretnék kötni az Egyesült Államokkal, így a határaink a hadsereg felállítása után is biztosítva lesznek egy külső hatalom által. Mr. Underwood! Sose mondanám Önre, hogy antiszemita nem lenne igaz. De aki szabadságharcot terrorizmusnak titulál, az hatalmasabbat nem is tévedhet. A tizenhárom gyarmat lakosait is terroristának tartották Londonban. Thomas H. Blackwell: Underwood úré a szó két percben. Francis Underwood: Az Izraelről szóló kérdésben más állásponton vagyunk ebben mostmár nem kívánok véleményt formálni a mai vitán. A többi elhangzott dologra pedig nem kívánok reagálni. Thomas H. Blackwell: És akkor jó estét kívánok Trump kollégámnak is. Most ő tesz fel egy kérdést Taylor úrnak, utána Underwood úrnak. A korábbi reagálási sorrend marad mindkét kérdésnél, illetve Taylor úr jelezze, ha valamikor élni kíván a plusz egy perc lehetőségével. Trump úré a szó. Harold Trump: Köszönöm Mr. Blackwell. Kicsit hüledezve hallgatom a vitát. Nos Mr. Taylor én megforditanám a kérdésem az ön véleményétől! Mi van akkor ha egy terroristát támogat, szabadságharcosnak nevezve. Az amerikai függetlenségi háború, közel sem azonos az Izraeli konfliktussal, ha ön téved a Reform párt issza meg a levét, nem fél ettől? Megér ennyit David Ben-Gurion? George P. Taylor: Ön nyíltan vállalja, hogy baloldali érdekcsoportok elveit képviseli, az előző vitában sem tudott elfogulatlan lenni. Erre előbb válaszoltam, és nagyon visszatetsző, ahogy Önök folyamatosan azt sulykolják, hogy egy keresztény szabadságharcos terrorista. Cironia keresztény nemzet, és támogatja a zsidóságot, sőt akkor Ön szerint Harry Truman terroristákat támogat? Hiszen David most az Egyesült Államokban él, ott kapott támogatást. Ön és a Progresszív Párt szembehelyezkedik Harry Trumannal? Francis Underwood: Na na... Harold Trump nem tagja a Progresszív Pártnak, egy riporter aki kérdez és kérem hagyja az ilyesfajta személyeskedést. Harold Trump: Én nyíltan baloldali érzelmü ujságíró vagyok ez nem titok, de nem párttag! a keresztény szabadságharcos, több vérontásért felelős, és emberellenes bűnei is vannak gratulálok a védencéhez, nincs több kérdésem! Francis Underwood: Uraim! George P. Taylor: Az Ön holdudvarához tartozik, Mr. Underwood, és nem először mutatta meg, hogy alkalmatlan az elfogulatlan moderátori szerepre, ezért nem is kívánok reagálni erre. Az pedig, hogy emberellenes bűncselekményekkel gyanúsít, gyomorforgató. A holokauszt emberiségellenes bűncselekmény, a szabadságharc nem. Thomas H. Blackwell: Elég parázs vitát váltott ki ez a téma úgy látom. Trump úr kérdezhet a baloldali jelölttől. Harold Trump: Elöször is két szóban kijavítanám Mr Taylort mielött félreértené, nem Önt vádoltam emberellenes büncselekménnyel! Nos Mr Underwood... Ön miként oldaná meg a Ciron határvédelmet, mik a tervei ezzel kapcsolatban, konkrét határrendészeti parancsnokságokon gondolkodik vagy a Hadsereg belül oldaná ezt meg? Francis Underwood: A határvédelem rendkívül fontos, ennek a megoldását a rendőri erők valamint a hadsereg látná el közösen. Alapvetően a civil ügyekben a rendőrség fog eljárni, a hadseregnek pedig mindig lesznek bizonyos készültségben lévő hajói erre a kérdésre. A Repülőtereken lévő forgalmat pedig abszolút a rendőrség alá tarto határvédelmi szervek körébe utalnánk. Úgy hiszem a helyzetek nagyrészének kezelésére elég lesznek rendőri erőink, de ettől függetlenül bizonyos esetekre, mint külföldi hadihajók megjelenése ciron vizeken vagy egyéb, készen fognak állni rá  a hadsereg erői. Harold Trump: Köszönöm! Thomas H. Blackwell: Taylor úr reagálhat két percben, és a viszontválaszra is két perc áll Underwood úr részére. George P. Taylor: Én mindenképpen a haditengerészetre bíznám a határvédelmi feladatokat, annak is két részére: a katonaira a különböző fegyveres beavatkozás kivédését, ez a hadiflotta. A másik, ha illegális határátlépés történik, vagy valamilyen mentési, evakuációs feladatot kell végrehajtani, azt a polgári tengerészetre, a parti őrségre bíznám, persze ezeket a folyamatokat össze kell hangolni más egységekkel. Thomas H. Blackwell: Nos Underwood úr jelzése alapján nem kíván élni a viszontválasz lehetőségével. Így a két jelöltnek három perce van záró gondolatainak elmondására. Először Taylor úr, és végül Underwood úr jön. George P. Taylor: Az én és a Reform Párt kidolgozott tervekkel rendelkezik arról, hogyan lehetne egy olyan külpolitikai kapcsolatrendszert kiépíteni, amelyben jól jár Cironia. Ennek nemcsak a diplomáciai kapcsolatok stabilitás a része, de többek között az ország számára hasznos és bevételeket is hozó külkereskedelem, és az is, hogy a térség egyik meghatározó, domináns országává váljunk. Nem fogunk nyitni a kommunista országok felé, de ugyanígy elítéljük a dél-amerikai fasiszta rezsimek működését is. Külpolitikai elképzeléseink egyszerre érdek- és értékpolitizálás, ehhez kérem a támogatásukat. Köszönöm! Francis Underwood: Nagyon örvendek annak, hogy egy újabb vitán lehetünk túl. Napról napra csak erősödik demokráciánk, mely a legfontosabb nemzetünk számára. Fontos, hogy ezen demokratikus nemzet vezetése erős kézzel képviselje majd nemzetünket. Erős, mérsékelt és határozott politikával kell majd válaszolnunk az előttünk álló kihívásokra. El kell ítélnünk a kommunizmust és küzdenünk kell annak itteni betörése ellen, de nem szabad hogy mi legyünk az első frontban a kommunizmus elleni nemzetközi harcban. ég egyszer mondom, az csak többet ártana mint hazsnálna nekünk. A Progresszív Párt külpolitikai programja békés, mérsékelt és nyugodt haladást kínál. Piacokat a hazai termelőknek, kiszámítható utazási lehetőségeket polgárainknak és egy olyan jövőt, melyben nemzetünk a békéért való harc éllovasai közé tartozhat. Köszönöm a figyelmet! (taps mindkét félnek) (George Taylor és Frank Underwood gratulál egymásnak, kezet fognak, majd a két család feljön és színpadra és bemutatkoznak egymásnak, beszélgetnek kicsit, majd mindenki távozik) Thomas H. Blackwell: Én is köszönöm mindenkinek a részvételt, mind a jelölteknek és az újságíró kollégámnak és a nézőknek. Sajnos sok témára nem volt időnk és akár ott is komoly vital alkaluhatott volna ki. Ez így alakult, de remélem így is mindenki jól érezte magát és sokkal okosabb lett. Én Thomas Blackwell voltam. Viszontlátásra! Viaszonthallásra!

Az archívum olvasható emlékoldal. Folytatás: Meridia ↗