30 perc Stettonnal - különkiadás

Tisztelt Közönség! Kedves Barátaim! Ma az országban jelentős gazdasági és társadalmi gondok vannak Cironiában. Recesszióval küzdünk, munkahelyek szűnnek meg minden nap, a gazdaságunk termelékenysége fokozatosan csökken, ami komoly társadalmi gondokat szül, megindult az elszegényedés, sok cironnak nem jut már vacsorára pénze. Ezek komoly gondok, amelyekről komolyan kell beszélnünk. Nagyon örülök ennek a fórumnak, amelyet két, eltérő filozófiájú szervezet hívott össze, és elfogadták, hogy itt, szakmai fórum és száz érdeklődő előtt ismertessem a gazdasági programomat, amely célul tűzte ki, hogy a korábban említett anomáliákat felszámoljuk, és növekedésre bírjuk a gazdaságunkat. Amikor gazdasági kérdésekről beszélünk, talán az egyik legösszetettebb problémáról beszélünk, amelyben megtalálhatóak a fiskális, szociális és nemzetközi kérdések is, és ezek közül mindegyiket meg kell oldanunk, hogy egy stabil gazdasággal rendelkező országot építhessünk fel. Nem kívánok most minden szegmenséről beszélni a gazdaságnak, hanem ezen a fórumon az adóval kapcsolatos elképzeléseimről, a kormányzat méretéről és költségeiről és a vállalkozásokkal szembeni politikámról szeretnék beszélni. Az első és legfontosabb, hogy amint véget ér a választás, hozzálássunk a Válságkezelő Menetrendben foglaltak szerint a bizalom visszaszerzéséhez és a helyzet stabilizálásához. Éppen ezért a beiktatásig nem szabad várni, hanem elő kell készíteni azokat a kétpárti törvénytervezeteket, amelyeket az új elnök és a Kongresszus beiktatása után rögtön meg is szavaznak. Itt mindenképp szerepelnie kell a saját valutának, a Ciron Központi Banknak (amely a jegybank szerepét fogja betölteni) a létrehozását szabályozó törvényjavaslatoknak. Nagyon fontos, hogy ezek megszülessenek, hiszen tavaszra elfogynak azok a tartalékok, amelyeket az Egyesült Államok Cironiára fordít, és innentől kezdve önálló működésre kell átállnunk. Persze van akkora forrás még, illetve Washington nem vonja el, amely év végéig kitart, ugyanakkor 1947-et már saját költségvetéssel kell kezdeni, ami igazán nagy munka lesz, és ezeknek az alapja az önálló valuta és az önálló jegybank, amely reményeim szerint a ciron dollár lesz. A következő lépés a deficit visszaszorítása. Tüzetesen át kell néznünk minden olyan ágazatot, amely az államhoz tartozik, hogy mennyi pénzt költ rá a kormányzat, és mennyit lehetne a rendszerből úgy kivonni, hogy az ne okozzon nagy kárt. Ugyanakkor azt hiszem, bizonyos szektorokra túl sokat költ a kormányzat, ami a gazdasági fejlődést torzítja, így ezt a pénzt a gazdasági stabilitásra lehetne fordítani. Minél kisebb a deficit, annál kevesebb hitelt kelt kell felvenni, és annál kevesebb lesz az államadósságunk. A célom az, hogy 1950-re a deficit 2,5 százalékos legyen, és ezt követően, miután a gazdasági növekedés beindult, akár költségvetési többlettel is tudjuk zárni a költségvetési éveket. A véleményem az, hogy a minél kisebb állam, amely nem törekszik a szabályozásra,megkönnyíti a gazdasági szereplők életét. Az is fontos, hogy a kormányzat ne irányítsa a gazdasági szereplők életét, éppen ellenkezőleg, engednie kell a saját kezdeményezést, engednie kell az önmegvalósítást, ugyanakkor nem tagadva, hogy az 1929-es tapasztalatokat beépítve bizonyos kérdésekben szükség van az állam szerepvállalására is, de ezek csak nagyon speciális szektorokat jelentenek, és nagyon kis hatásfokú beavatkozást kell, hogy jelentsenek. Az állami oktatás lehet az a szektor, amelynek a támogatását nem szabad csökkenteni, mert jelen helyzetben fontos, hogy az oktatás segítségével harcoljunk a szegénység ellen. Célom, hogy a költségvetés oktatási része ne csökkenjen három éven keresztül. Bizonyos bürokratikus terheket pedig, miután egyeztettem a megyék vezetőivel átruháznánk a megyékre, akiknek az országos költségvetési ellátmányból és saját közigazgatási területén szedett adóból kell fenntartani azokat. Fontosnak tartom a munkahelyteremtést és a munkanélküliség elleni harcot. Éppen ezért támogatom a munkanélküli segély bevezetését, amelyet mindazok megkapnak, akiknek nincs állása, két éven keresztül ez a támogatás az átlagos ciron bér kétharmadát kapja meg, két év után az összeg 50, három év után pedig a 25 százaléka fog csökkeni. Ebből az összegből kell fizetni a munkanélkülinek az egészségügyi biztosítását, ami nélkül nem jogosult igénybe venni azt, csak térítés fejében, kivéve a sürgős beavatkozást. Mivel ez az összeg adómentes, így év végén adó-visszatérítést sem áll majd módunkban adni. Ugyanakkor törekedni kell arra, hogy a munkahelyek megmaradjanak, éppen ezért nem tervezünk leépítéseket az állami szférában sem, de átcsoportosítások a kormányzati és a megyei hivatalok között valószínűsíthetőek. A magánszektorban sem hagyjuk magukra a dolgozókat, hanem különböző állami támogatásokkal arra próbáljuk majd rábeszélni a vállalkozásokat, hogy alkalmazzanak minél több embert, így támogatást hívhatnának le azok a vállalatok, akik legalább egy éve nem találtak munkát, azok a vállalatok, amelyek finanszírozzák bizonyos szakmákra való ki- és átképzést, akik fiatalokat foglalkoztatnak. Erre minden évben megfelelő számú összeget félre fogunk tenni. Adópolitikában is annak vagyok a híve, hogy minél igazságosabb, minél stabilabb rendszert hozzunk létre, amely egyszer a társadalmi igazságosságot, másrészt a gazdasági stabilitást is szimbolizálja, az első a személyi adózást, a második a vállalati adózást jelenti. A vállalati adók terén két adót kívánok bevezetni, az egyik a társasági adó, a másik a kötelező társadalombiztosítási adó. A társasági adó egysávos lenne, és azt venné figyelembe, mekkora is az a cég, mennyire tőkeerős. A vállalatok és mindig a tőkeerejüknek megfelelően adóznának, így az egy sáv ellenére sem kerülne háttérbe a kisebb vállalat a nagyobbal, sem fordítva. Ennek mértéke 26 százalék lenne. A személyi jövedelemadó terén mindenképp a többsávos megoldást preferálom, és itt figyelembe vehetünk bizonyos társadalmi szegmenseket is. A személyi jövedelemadó esetében abból indulunk ki, hogy az átlagkereset egy évben 19.200 dollár, ez egy hónapban 1.600 dollárnak felel meg. Eszerint a következőképpen néznének ki az adókulcsok: mindenki, aki 200 dollár alatt keres 10, aki 201 és 500 dollár közt keres 12, aki 501 és 900 dollár között keres 20, aki 901 és 2.000 dollár között keres, 25 százalékkal adózna. Aki 2.001 és 5.000 dollár között keres, az 30, míg, aki 5.000 dollár felett keres 38 százalékos adókulccsal fog adózni. Úgy gondolom, ezáltal támogatjuk a középosztályt, nem lehetetlenítjük el éppen azokat, akik magukon viselik az ország gondjait. Ezeken túl szükség van a fogyasztási adó bevezetésére, az úgynevezett „hozzáadott érték-adóra”, amely minden terméket azonos, 20 százalékos kulccsal sújtana. Mindenki, aki 900 dollár felett keres, lehetősége lenne a jótékonysági kulcsot. Ez azt jelenti, hogy amennyit jótékony célra fordít, annak a másfélszeresét írhatja év végén az adóból.  Azt gondolom, hogy szükség van a forgalmi típusú adóra is a rendszerünkben, és ez a legjobb, legegyszerűbb megoldása, ami érintené az importot és az exportot is. Továbbá fontosnak tartom az öngondoskodást, így a társadalombiztosítás 50 százalékát a munkáltatók fizetnék, de a fennmaradó 50 százalékot a dolgozó, illetve a gyerekeinek is saját maga kell, hogy előteremtse az egészségügyi költségeket, kivéve, ha a szülő üzemi baleset miatt táppénzre kerül, ekkor a segélyt a megye és az állam fizeti, míg a gyermek és a dolgozó egészségügyi költségeit a munkáltató. Ezt egy jó kompromisszumnak tartom. Nem tervezek állami egészségügyi rendszert létrehozni, filozófiám szerint erre teljesen megfelelő a magánszektor, és ezt a véleményemet továbbra is fenntartom. Ahogy eddig is, úgy most is azt mondom, hogy a vállalatok mindig is számíthatnak a segítségemre, amelyet az adórendszer mellett lehetőségük lesz pályázni bizonyos állami forrásokra, és jelentős infrastrukturális fejlesztéseket és építéseket tervezek, amelyben kiemelt szerep jut a ciron vállalkozóknak és bankoknak. Hölgyeim és Uraim! Röviden vázoltam azt a gazdaságpolitikai filozófiát, ami mentén megpróbálom felvenni a harcot az országot sújtó gondokkal, amellyel sikerre vihetjük az ország gondjait. Lehetőséget adok a középosztálynak a megerősödésre, de nem hagyom magára a ciron kékgallérosokat sem. Ennek értelmében nem támogatom a szakszervezetek betiltatását, megerősítem a munkások legfontosabb jogát, a sztrájkolási jogot, amellyel kifejezhetik egyet nem értésüket a munkáltatókkal szemben, ezt pedig semmilyen hatalom vagy bíróság nem korlátozhatja. A recesszió elleni harcban ugyanakkor nem egyedül állok szembe, csapatomba válogatott gazdasági szakemberek kerültek, eddigi életüket a gazdasági szektorban élték, vagy tanulmányozták azt, a gazdasági kabinetet tíz fő alkotná. Harold Thompson, a Silver City University Közgazdasági Tanszékének a vezetője, Gerald Friedson, a Belforti Állami Egyetem Makrogazdasági Kutatójának vezetője, Malcolm Berrick professzor, az amerikai vámtörténet kutatója, Robert Jules, a Miami Főiskola társadalomtörténettel foglalkozó professzora és William Smith, keynesiánus közgazdász, aki Princetonon dolgozik elemzőként. Ők adják a szekértői gárdát. Továbbá tagjai lesznek Bob Holder, a Holder&Holder Industrials. vezetője, a vállalat az egyik legerősebb ciron vállalat, amely többek között a közösségi közlekedés 60 százalékát tartja kezében és finanszírozza azt, de ők irányítják a hazai acélgyártást is. Carl Burrock, egy családi vállalkozás vezetője Columbiából, vaskereskedésük Garfield megye egyik legjelentősebbike, és John Pollard, a Pollard Naval Commerce of Pollards, aki a legjelentősebb exportot és importot bonyolítja le a szomszédos országokkal és Európával. Helyet kapott még Jeffrey Lewiston, a Bank of Ridgefield igazgatóhelyettese és Joshua Medlen, a „Klub a Deficit Ellen” titkárhelyettese, banki elemző. Ők azok, akikkel felvesszük a harcot, hogy kihúzzuk az országot a recesszió mocskos markából. Együtt. Közösen. Köszönöm a figyelmüket!